Az Orient című zenés színházi előadás ősbemutatója és egyben világpremiere december közepén volt Gödöllőn. A Művészetek Háza Gödöllő és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkcióját Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója rendezte.
Tizenöt perces álló taps és ováció fogadta a produkciót a bemutató után. A nagyszabású zenés táncos színházi showban közreműködött a Talamba Ütőegyüttes, a Cimbaliband, a Fricska Táncegyüttes, Gubik Petra, Szomor György és a Békéscsabai Jókai Színház három táncosa, Farkas Boglárka, Litauszki Enikő és Török Tünde.
Fekete Péter nem hazudtolta meg önmagát. A cirkuszművészeti és az illuzionista múltjából hozott tudást is felhasználta, rendkívül látványos díszletelemek, vetítések és remek ötletek sora jelent meg a színpadon. Az előadás interaktív is volt, hiszen a közönség tagjai is zenészekké válhattak egy kis időre, hangszereket is kaptak a kezükbe. A Talamba és a Cimbaliband virtuóz módon játszotta végig az előadást, a Fricska táncosai pedig fantasztikus energiával dolgoztak. A koreográfiába a színpadkép változások is integrálva voltak, tánc közben síneket raktak és hidakat építettek, melyek szimbolikus jelentést hordoztak és remek gondolatébresztő volt a nézők számára.
Már előzetesen elmondták az alkotók, hogy reményeik szerint az Orient expressz útvonalát is bejárhatják majd a zenés-táncos képekben elmesélt produkcióval, amelyet mindenhol érthet a közönség. A remények a bemutató után tovább erősödtek, jelentős diplomácia jelenetek zajlottak le. Szarajevó polgármestere, Ivo Komsic már a szünetben bejelentette, viszi Szarajevóba a darabot, Şakir Fakılı, a török nagykövet pedig arról beszélt, hogy Isztambulban szeretné látni az előadást. Már a bemutató napján összesen öt külföldi meghívást kapott az előadás, ami önmagáért beszél. Hosszú percekig zúgó taps várta a társulatot a nemzetközi vendégek sorát felvonultató fogadás előtt is, amin dr. Gémesi György, Gödöllő Város polgármestere az elvégzett munkát méltatta és köszönetét fejezte ki a produkcióért.
Az előadást több szakmai értő szem is megtekintette, többek között jelen volt Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész is, aki hosszasan méltatta az előadást (Gubik Petrához külön is odament gratulálni), de Babák Mihály, Szarvas Város polgármestere is jelen volt és Joshi Bharat is feltűnt a nézőtéren.
A darabban Párizsból egy férfi (Szomor György/Vasvári Csaba), Isztambulból pedig egy nő (Gubik Petra) indul el egymás felé, az utazás során a zene és a tánc eszköztáraival mesélik el történetüket. Az előadásban végigkövetik a Párizst és Isztambult összekötő Orient expressz útját, több művészeti stílust, zenei megoldást, kultúra keveredést megjelenítve, a történet egy nagy utazás. A zimonyi híd 1914-es felrobbantásával az expressz nem közlekedett tovább, lehetetlenné téve a találkozást, szétszakítva az egymás felé tartó nőt és férfit. A művet az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából állították színpadra.
Related Posts
Hallottál már, kedves Olvasó, a Külhoni Magyar Nemzeti Színházról? Nem? Itt az ideje, hogy megismerd, megismerjük őket, mert szakmai tudásuk, művészetük szerint előkelő helyet kell…
2018. májusában mutatja be a Homokember című összművészeti előadást a Mozsár Műhely Gyöngy Zsuzsa, Lendváczky Zoltán, Patkós Márton, és Zsótér Sándor előadásában. E.T.A. Hoffmann A…
„Egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be. Ez a lehetőség szerinti legrosszabb fordulat sohasem látható előre. Véletlenül következik be”…
Vannak filmek, amelyeket sosem feledünk. Ilyen Federico Fellini világhírű története, az 1957-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját elnyerő Országúton is. Az alkotás a három…