Nagyot ment az Ill Nino a Barba Negrában

Ötből kettő. Mármint két zenekart ismertem korábban a fellépő öt zenekar közül (Ektomorf, Ill Nino).

A Los Angelesből származó Madlife vállalta a feladatot, hogy bemelegítse a nagyérdeműt. Kellemes, ám nem annyira arcbamászó zenét nyomtak, a mai kor szellemének megfelelő indusztriális, dallamos metalt. Fogós refrének, effekthegyek, de kezdésnek teljesen rendben volt.
Az amerikai Incite folytatta az estét. A zenekar énekese Max Cavalera fogadott fia, Ritchie. Az ő zenéjük már közelebb áll a zenei ízlésemhez. Míg az Ektomorf a groove-os thrasht nyomja, addig az Incite mintha a korai In Flames- vagy az At The Gates-féle dallamos death metalt keverné a modern ízekkel. Négy nagylemezzel és valószínűleg jó néhány koncerttel a hátuk mögött kellő magabiztossággal zúzták lendületes muzsikájukat.
Harmadikként az AC/DC hazájából származó, ám zeneileg teljesen más vonalon mozgó XtortYa lépett a deszkákra. Ők ismét a modernebb hangzások elkötelezett hívei, és abban jól hozták, amit kellett – jól érezhetően a közönség is vevő volt az előadásukra.
Mindhárom előzenekarról elmondható, hogy nagy lendülettel és korrekt hangszeres tudással nyomultak, ám sajnos a hangzás nem volt a topon, de reméltem, hogy a közel fél tízkor kezdő Ektomorf előadására helyrerázódik a dolog…
Nem csalódtam: az átszerelés után színpadra lépett a jelen talán legnépszerűbb – világviszonylatban – magyar metal zenekara, a Mezőkovácsházáról származó Ektomorf. Nem egészen két év alatt ez volt az ötödik koncertjük, amin jelen lehettem. Tudtam, mire számítsak, és már az első hangoknál egyértelművé vált, hogy ez az este a minőségi pusztításról fog szólni.
A nyitó Aggressor című dal talán a legjobb választás arra, hogy a közönség beinduljon, és akkora lendületet kapjon, ami a koncert végéig kitart. Esküszöm, hogy korábban elhatároztam, hogy a szokotthoz képest kevésbé fogok zúzni, hogy többet lássak a srácok színpadi munkájából, de természetesen ez hamvába holt ötlet volt. Széles terpesz, léggitár a kézbe, és indulhatott a hajjal való padlósöprés. I Know Them, Nem engedem, Fuck You All, Testvérdal, Holocaust… néhány cím a teljesség igénye nélkül. Mind tökéletesen előadva, és akkora hittel, lelkesedéssel, erővel, ami példa szinte nélküli a mai világban. Zotya és társai érezhetően jókedvvel nyomják ezeket a thrash-groove alapvetéseket, és pont lesz…ják a kompromisszumokat. És ezt csakis így lehet, ettől marad hiteles ez a zenekar, akiket remélem, jónéhányszor még láthatok, hallhatok élőben és lemezen.
A valamivel több mint negyven perces csoda után következett az est főbandája, az Ill Nino. A kezdésre megtelt a Barba Negra, és indulhatott a show. Kb egy másodperc alatt kiderült, hogy itt bizony egy vérprofi előadást fogunk látni. Mind a hat muzsikus irgalmatlan lendülettel szántotta színpadot és tolta a metalt. Olyan lelkesen zúztak, mintha bizonyítaniuk kéne, hogy nem véletlen az elismerés, ami övezi a zenekart. Ami azonban kissé furcsa volt számomra, az a közönség
reakciója. Valahogy nem sikerült együtt lélegezniük a színpadon történtekkel. Talán a nem éppen kifogástalan hangzás lehetett, ami némiképp visszafogottabbá tette a népet, mindenesetre az Ill Nino teljesítményén nem érződött ez a kezdeti zavar. Mindvégig hihetetlen energiákat szabadítva fel játszottak. Mindent megtettek azért, hogy felejthetetlen élményben legyen része a megjelenteknek.
A koncert után feltöltődve hagyhattuk el a Barba Negrát, ahol a közeljövőben is számos nagyszerű bandát láthatunk majd élőben.
Dobos Attila

Fotó: rozsdagyár.blog.hu