Párizs

Meg fogok dicsérni ezentúl mindent, ami és aki tetszik, idegenek cipőjét, karperecét, egészséges vagy beteg gyerekét, túrós táskát a sarki péknél, a homofób néni sánta keverék kutyáját. Oda fogok menni, ha kiabálást hallok, ha üti, vagy csak ütni akarja az asszonyt, a gyereket, akkor is, ha félek, sőt, akkor csak igazán, ha félek. El fogom mondani a homofób néninek a liftben, hogy nem szép, amit csinál, utálja azt, aki rosszat tett vele, lehetőleg direkt, és szeresse azt, aki őt nem bántotta még, akkor is, ha büdös, ha fekete, ha kendős, ha fejhangon beszél, és akkor is, ha nem érti, mit akar az a másik. Az ismeretlen nem rossz, az ismeretlen jó.

El fogok akarni menni Jeruzsálembe, Dortmundba, isten tudja, hova, félni fogok, mint bármilyen más repülőúttól, de akarni fogok. Számolni fogom az inzulint, bele fogok gondolni, mi lenne, ha nem lenne, és fogok egy strigulát húzni, ha van, hogy emlékezzem rá, hogy van, fogok egy strigulát húzni, hogy Gyuszó ma is felébredt, hogy anya mégiscsak be tudta köttetni azt a rohadt gáztűzhelyet a felújított/felújítandó/gyerekek-ez-sose-lesz-kész konyhába. Örülni fogok, hogy vannak kézzelfogható dolgaim, de ha lassan elfogynak, akármiért, nem fogok utánuk sokat sírni. Ha fáj majd a lábam, aztán később nem fáj, és az lesz a baj, hogy nem fáj, pedig érezni kéne, félni fogok, hisztérikus leszek, önsajnáló és elviselhetetlen, de lesz mögöttem negyvenvalahány év. Igen, szeretnék gyereket, nem úgy általában, hanem nagyon is konkrét és lehetőleg adott körülmények közé, és meg fogom próbálni, és ha nem úgy lesz, ahogyan elképzeltem, akkor majd leülök, hogy Judit, most leültél, és gondolkodsz, tehát vagy, tehát még megvan az a negyven éved, még van elméd, öntudatod, hogy végiggondold. Nem fogok a Saul végén arra koncentrálni, hogy ne hallja senki, ahogyan a takony gurgulázik az orromban, hanem hangosan fogok sírni a moziban, utána pedig hangosan fogok nevetni, amikor felbontjuk azt a jóféle száraz rozét. Fogok rossz dolgokat csinálni, amiket pedig nem is akarok, fogok sérteni és sértegetni, amit aztán még kevésbé akarok, leszek önző, elnézést fogok kérni, és megbeszélem majd magammal, hogy Judit, még élsz. Bármikor bármi megtörténhet, és ez rettenetes, félelmetes, felfoghatatlan, gusztustalan, undorító, végtére is pedig leginkább csodálatos. Homofób néni, kutyáktól, cigányoktól, mentőautótól, szomszéd Józsitól, inflációtól, bajusztól, sörszagtól, iszlámtól félő néni, még tetszik élni, már néni tetszik lenni, ez manapság jó. Tetszik érteni, ugye tetszik érteni. Még félni tetszik, tehát élni tetszik. A holnap nem evidencia. Senkinek, sosem. A politika, a cukorbetegség, a félelem, a nagymamaság, a kelet, a nyugat nem betegség, csak állapot. Cserkesz, anya, Gyuszó, Szilvike, Máté, Olcsi, Dani, Radar, homofób néni, mindenkori mindenki. Nézd, még élünk.

Szaniszló Judit

Közzétéve november 14, 2015

Forrás, és a szerző több írása az alábbi linken olvasható: https://combfiksz.wordpress.com/