Tisza-tavi PET Kupa

Elstartolt a II. Tisza-tavi PET Kupa

Tizenegy csapat részvételével startolt el vasárnap a folyótisztító és hulladékgyűjtő II. Tisza-tavi PET Kupa Tiszafüredről.

A csapatok a pillepalackokból maguk által készített hajóikkal Kisköréig eveznek a Tiszán, közben gyűjtve a folyón felgyülemlett hulladékot – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára vasárnap Tiszafüreden.

Steiner Attila fontos problémának nevezte a hulladékok okozta környezetszennyezést, amelyet a kormányzat is felismert. Pozitív fejlemény szerinte, hogy egyre több állampolgár, önkormányzat és civil szervezet is tesz ez ellen, amit a PET Kupa is igazol.

A cél a körforgásos gazdaságra történő átállás, amely során az értékes anyagokat vissza tudják emelni a gazdasági körforgásba – mondta, megjegyezve: a PET-palackokat csaknem százszázalékosan újra is lehetne hasznosítani.

Javasolta a hulladékradar applikáció letöltését, amelyen be lehet jelenteni az illegális hulladéklerakatokat, a bejelentést pedig továbbítják az illetékes hivataloknak, önkormányzatoknak. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos bejelentette: július elsejétől az egyszer használatos műanyagok használatát szigorítják. Továbbá át fognak adni idén is három, pillepalackból épült kikötőt a Tiszán. Lezárult emellett a „mosolygós zsák akció”, amely során a PET Kupa résztvevői a Tisza-tó árteréből gyűjtöttek zsákokban hulladékot, ezt a programot is szeretnék folytatni.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP ) elmondta: minden évben pályáznak, és idén lehetőséget kaptak az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól egy több száz köbméter hulladékot tartalmazó illegális lerakó felszámolására.

Céljuk, hogy a lerakott hulladék mennyisége öt százalék alá csökkenjen. Hozzátette: a városban fejlesztik a Tisza-tavi Regionális Hulladékkezelő Központot, ahova nemcsak Tiszafüred, hanem mintegy harminc másik település hulladékát is szállítják. Jelenleg egy előválogató csarnok épül Tiszafüred és Karcag önkormányzata közös projektjében, és Karcagon is épül egy hasonló létesítmény. Ennek lényege, hogy a kommunális hulladékot nem lerakják, hanem átválogatják, majd újrahasznosítható fűtőanyag készül – közölte.

Molnár Attila Dávid, a Tiszai PET Kupa társalapítója, a Természetfilm.hu elnöke elmondta: határon átnyúlva, több országgal együttműködve igyekeznek kezelni a nemzetközi folyószennyezések problémáját.

Tamás Zsolt, a PET Kupa versenyigazgatója, a II. Tisza-tavi PET Kupa főszervezője azt mondta, hogy tavaly ősszel hét tonna hulladékot gyűjtöttek össze a tó árterében, de a januári és májusi áradások ismét nagy mennyiségű szemetet hoztak Ukrajna és Románia felől.

A csapatok munkáját – az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával készült – tavaly debütált, gyorsreagálású hulladékgyűjtő hajó, a PETII támogatja, és a versenyen ott lesz a korábban közösségi adománygyűjtésből épült, pillepalackokon lebegő hulladékgyűjtő hajó, az M.V. PETényi is.

A központi szerepet ellátó anyahajó öt éve van vizen, egyes napokon 1,5-2 tonna hulladékot is elszállít. Teljes körű felújítása tavasszal vált időszerűvé.

A PET Kupa eddigi eredményei: 115 hulladékhajó, 165 tonna hulladék, 403 szennyezett helyszín monitorozása, 67 terület megtisztítása.

A versenyt záró eredményhirdetés és díjátadó a Kiskörei Strandon, június 15-én lesz. A II. Tiszai PET Kupa tizenegy rajthoz álló csapattal, Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával valósul meg.

MTI
fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Related Posts

Május helyett szeptemberben lesz a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál

Az eredetileg tervezett májusi időpont helyett szeptember 10. és 12. között rendezik meg az idei Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált a járványhelyzet miatt – tájékoztatták…

Amerika messze van?

Elborzasztanak az Egyesült Államokban történtek. Nincs jelentősége annak, hogy mindez nem itt zajlik a Lehel téren. Zajlott, csak épp a Deákon a múlt héten. Nem…

Dalt írt az ápolóknak Harsányi Levente

Az ápolók dala című szerzeménnyel fejezte ki érzéseit a – közelmúltban műtéten átesett – népszerű műsorvezető az ápolóknak. Harsányi Levente dalával az Ápolók Nemzetközi Napján…

Hajnóczy Soma mosolyt varázsolt hajléktalan emberek arcára – Rendhagyó módon cselekedett jót a bűvész világbajnok

Több mint 50 000 hajléktalan ember él Magyarországon, akiknek az utca jelenti az otthont. Ezek az emberek napról napra élnek, és már a legapróbb feléjük…