Generációk csatája: I. MVM Sakk-kupa, Portisch-Rapport párosmérkőzés a Játékszínben

Közel 60 év a korkülönbség a két klasszis sakkozó között: Portisch Lajos 77 éves, Rapport Richárd 18 esztendős. Eddig mindössze egyszer mérkőztek meg egymással, akkor Portisch nyert. Most négy rapidpartiban mérik össze tudásukat: a hazai sakkozás legendája és Magyarország egyik legnagyobb reményű fiatal sportolója ül a bábok mögé a budapesti Játékszínben.

portisch_rapportMájus 2-án, pénteken és május 3-án szombaton két-két mérkőzésre kerül sor. A pénteki napon 12.30-kor Töröcskei István, a mérkőzést rendező Magyar Sakkozásért Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitja meg a versenyt és az első parti kezdőlépését is ő teszi meg.
A játszmákban 25-25 perc áll a sakkozók rendelkezésére, és lépésenként újabb 10-10 másodpercet írnak jóvá a javukra. Egy parti így előreláthatólag mintegy 70 perc hosszúságú lesz.
Pénteken 13 órakor és 15 órakor játszanak a játékosok, a játszmák után Verőci Zsuzsa, nemzetközi nagymester, a mérkőzés bírája elemzi a játékosokkal a partikat. A második parti nyitólépését a Kossuth-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely teszi majd meg, aki a szimultánon is részt vesz, amelyet 17 órakor Rapport Richárd ad, és amelyre a Magyar Sakkozásért Alapítvány facebook oldalán lehet még – korlátozott számban – jelentkezni.
19 órakor Portisch Lajos koncertjével zárul a pénteki versenynap.
A szombati versenynap két játszmája 11 illetve 13 órakor kezdődik, a játszmák után az eredményhirdetésre kerül sor.
A rendezvényre a belépés ingyenes a Játékszín (VI. Teréz körút 48.) nézőtéri bejáratánál.
Portisch Lajos, nemzetközi nagymester, olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója és Rapport Richárd, nemzetközi nagymester, rapid Európa-bajnok, a 18 év alatti sakkozók világranglista vezetőjének mérkőzése, a Generációk csatája amellett, hogy két nagyszerű sakkozó párosmérkőzése, egy szimbolikus esemény is. A magyar sakk ikonikus alakja, Portisch Lajos és a rendkívüli tehetség, Rapport Richárd játszmái egyfajta „staféta-átadók” is, a magyar sakk generációváltásának jelképei.
Magyarországon először elő internetes közvetítés formájában online követhetik az érdeklődők az eseményeket a www.jatekszin.hu weboldalon keresztül.
A Generációk csatája támogatója a Magyar Villamos Művek (MVM) és a PannErgy.

Related Posts

Közeleg a Fekete Péter bemutató a 20 éves Centrál Színházban

Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszanak egy színpadon December 8-án mutatja be a 20. évfordulóját ünneplő Centrál Színház a Fekete Péter című magyar…

Üvegfal: Egy bántalmazó kapcsolat története

Zenés szövegszínház eleveníti meg a lelki erőszak aspektusait „Van aki hagyja, hogy bántsák” – így szól a májusban debütáló, Üvegfal című zenés szövegszínházi produkció figyelemfelhívó…

Idén is Bánkitó Fesztivál

A Bánkitón idén tűvel megyünk a lufiknak, megpróbálunk kitörni a buborékokból és az éterből visszanézni, mi az, ami elválaszt és mi az, ami megköt. Civilekkel,…

Jó estét, nyár, jó estét, SZINDRA!

Május 19-én volt a premierje a Marczibányi Téri Művelődési Központban a Földessy Margit nevével jelzett Színjáték Dráma Stúdió Jó estét nyár, jó estét, szerelem! –…