Óbuda Napja – 2018. május 3-5.

Óbudán komoly hagyománya van annak, hogy május első hétvégéjén színpompás forgataggal ünnepelnek a kerületben élők.
Az Óbuda Napja immáron 12. éve szórakoztatja az idelátogató közönségét, egyre nagyobb sikerrel.
Igazi közösségi esemény ez, mely a múltból táplálkozva köti csokorba a szép tradíciókat. Egyik ilyen hagyomány a római kor legkedveltebb ünnepe, a Floralia, azaz tavaszünnep, mely egyszerre jelenti a tavaszt, a virulásnak indult természet ünnepét, illetve olyan ünnepnapok előtti tisztelgést, mint a Szent Flórián nap, mely kiemelt szereppel bír a kerületben. Jól megférnek itt a civil szervezetek, a gyermekzsivaj és a különböző stílusú zenei műsorok. Sőt, ez ad lehetőséget arra, hogy valamennyi korosztály úgy érezze, hogy róla, neki szól ez a nap. A rendezvény fő célja az, hogy a kerület lakóinak lokálpatriotizmusát szem előtt tartva, nívós műsorokkal kínáljon kellemes együttlétet a családoknak.

Idén már három napon át, több helyszínen zajlanak a programok.

Bár az események központja a Fő tér és környéke, a kerület számos pontja kínál kellemes kikapcsolódást az itt élőknek, ide látogatóknak.
Ingyenes koncertekkel, gyermekprogramokkal, Civil udvarral és gasztronómiai különlegességekkel várják az Óbudára látogatókat az immáron 3 nappá bővült Óbuda napja, május 3-5-éig.

Az Óbuda Napja kezdőprogramja a Fő téri Esernyősből indul: május 3-án, csütörtökön 17.00 órakor a harmadik kerületi művészek kiállításmegnyitójával. Ezen a nyitónapon azonban, ugyanebben az időpontban a Kassák Múzeumban, az Aquincumi Múzeumban és az Óbudai Platán Könyvtárban is lesznek programok
A programok a következő napon, május 4-én, délután a Fő téren folytatódnak A Kutya Vacsorája koncerttel, amely után a jó hangulatot az Ivan & the Parazol együttes koncertje biztosítja, s ehhez nyújt kellemes hátteret a gasztronómiai kalandozások sora is. A 4-ei programok a Fő téren kívül is még több helyszínen zajlanak, lesznek programok a Kassák és a Kiscelli Múzeumban, illetve a Szent József Házban is.

Május 5-én, szombaton, még több helyszínen zajlanak a programok.

A Fő téren napestig kínálják finomságaikat a kitelepült vendéglátóhelyek: minőségi pálinkák, bor- és sörkínálat, nemzetközi és hazai ízek, street foodok és édes finomságok széles választéka várja a vendégeket.
Az Esernyős szobroknál kialakított borudvar sok kiváló borvidék borászatával – ezen a helyszínen is koncertekkel – várja a borok szerelmeseit.
Lesz kézműves vásár, színjáték-automata és ezernyi más játék és látnivaló, de akár egy sétát is lehet tenni Óbuda utcáin egy fess fiákeren.
A nagyszínpadon délelőtt Halász Judit ad koncertet a gyerekeknek, majd a Langaléta Garabonciások következnek, utána pedig a Kincső Néptáncegyüttes műsora. Délután a Blahalouisiana, Budapest Voices majd este 20.30-tól a Kiscsillag lép színpadra.
A Zichy udvarban is sűrű programok lesznek. Itt a civil szervezetekkel ismerkedhetnek, egészségügyi szűrővizsgálatokon vehetnek részt a felnőttek, a kicsiket pedig ezernyi játék várja.
Az ünnep alkalmából sor kerül a városrész első polgármestere, Harrer Pál szobrának megkoszorúzására is.
A Kórház utcában szabadtéri kiállítás nyílik Templomok a talpunk alatt – Szabadtéri kiállítás a középkori Óbudáról. Köszöntőt mond Bús Balázs, Óbuda–Békásmegyer polgármestere, a kiállítást Népessy Noémi az Óbudai Múzeum igazgatója nyitja meg.

A Kobuci kert ebben az évben központi helyszínné válik: 15.00 órakor Bús Balázs, Óbuda–Békásmegyer polgármestere adja át a kerületi kitüntetéseket: az Óbuda Díszpolgára címet, az Óbuda Kultúrájáért díjat, a Pro Óbuda díjat, az Óbuda Sportolója díjat, valamint a Hidegkuti Nándor Emlékplakettet. Az átadó előtt a Danubia Zenekar kamaraformációja zenél.
Az esti programokat itt Petruska, majd utána a Nana Vortex koncertje zárja.

A hagyományokhoz hűen a békásmegyeri Csobánka tér ad otthont a Közbiztonsági nap rendezvényeinek, mely kutyás- majd katasztrófavédelmi bemutatóval indul. Ebéd után a rendőrzenekar koncertjét hallgathatják, s ezután kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, majd Kelemen Viktória alpolgármester adja át az Óbuda Közbiztonságáért díjat.
Délután a Braunhaxler Dalkör, Bognár Szilvia, a Gólyalábas mutatványos kompánia és a Budapest Ragtime Band szórakoztatja a közönséget.
Egész nap itt lesz az Óbudai Egyetem a Tudományos Placcal, lesz kutyás bemutató, vidámpark, lovas és motoros járőrök, szakmai sátrak, vetélkedők.

Csillaghegy Napja változatos programokat kínál idén is a látogatóknak.
A Mátyás király út egy lezárt szakaszán Rutkai Bori Banda gyermekkoncertje nyitja a sort, majd Puskás Péter alpolgármester köszöntője után kóstolhatja meg mindenki Csillaghegy tortáját a Cserfalvi Cukrászda jóvoltából. A kalóriák letáncolásához a Kis Göncöl tagjaitól leshetünk el tánclépéseket. A főként alsó tagozatos gyerekekből álló táncegyüttest a Bazseva zenekar kíséri. Ezután a Fodros Általános Iskola és a Csillaghegyi Általános Iskola szórakoztatja a közönséget előadásával. Az iskolások után a Cassandra Táncművészeti és Sportegyesület műsora, a Freak Fusion Cabaret lép színpadra, majd a Turbó Méhek koncertje következik. Nem maradhatnak ki a programból a közönség nagy kedvencei: Berecz András különleges meséléssel csal mosolyt az arcokra, majd a Göncöl Néptáncegyüttes előadása következik, amely végül táncházzá alakul. A nap záró koncertjét Csillaghegyen a Charlie Band adja.

Színes programokkal csatlakoznak az Óbuda Napjához a kerületi múzeumok, kulturális intézmények. A felsoroltak bizonyítják, hogy a kerület ünnepén unatkozni lehetetlen lesz, inkább az okoz majd fejtörést, hogy ebből a bőséges és ingyenes kínálatból miként szerkessze meg mindenki a saját programját úgy, hogy minél több élménnyel zárhassa a napot, s jusson idő ráérős beszélgetésekre is. A belépés a programokra és a múzeumokba mindenkinek ingyenes.

A részletes műsort megtalálják a rendezvény műsorfüzetében, az obudanapja.hu oldalon és a rendezvény Facebook és Instagram oldalán.
A rendezvényhez kapcsolódó sajtóanyagokat itt lehet letölteni:

Sajtókapcsolatok

Related Posts

Az óbudai Kulturális Központ februári programjai

Olyan csemegék lesznek februárban, mint Dés László koncertje, irodalmi kávéház Mácsai Pállal, és Ivan & The Parazol! Gyertek! SAN MARCO GALÉRIA Február 2. péntek 18.00…

Az Óbudai Kulturális Központ május-júniusi programjai

Az Óbudai Kulturális Központ májusban és júniusban is olyan programokat kínál, amelyeket nem érdemes kihagyni. Minden korosztálynak, széles skálán. SAN MARCO GALÉRIA Május 19. péntek 18.00…

Az Óbudai Kulturális Központ márciusi programjai

Az Óbudai Kulturális Központ márciusi programjai lenyűgözőek: lesz Udvaros Dorottya és Szinetár Dóra koncert, jótékonységi opreaelőadás a hajléktalan emberek megsegítésére, Hamupipő és Csipkerózsika a gyerekeknek,…

Óbudai Piknik – IX. Civil és Nemzetiségi Nap – 2016. szeptember 17.

Boldog Salamon Kör  – Békásmegyer–Ófalu, Templom utca 10.00 Hivatalos megnyitó (az Év Civil Szervezete díj átadása, fogadás) 11.00 Baltazár Színház 11.30 Kincső Néptáncegyüttes 12.30 Juhász családi…