Mocsok, titkok és erotika – Félvilág/Demimonde

Mindenki erre várt már egy ideje: egy igazán jó magyar filmre. A Félvilág az lett. Mondjuk Kulkával, Kovács Patríciával és Gryllus Dorkával nem nagyon lehet mellélőni, de a színészek még önmagukhoz képest is óriásit alakítottak. Szász Attila A berni követ után ismét remek filmet készített.

20150813felvilag4

A Monarchia leghíresebb kurtizánjának, Mágnás Elzának történetét feldolgozó fiction pont annyira lett valóságos, hogy az ember összerezzen, amikor leesik benne egy pohár, és érzi hideget a pesti utcán, amin az ígéretes költő vére piroslik.
Olyan sok minden nem történik ebben a filmben, mint általában egy másfél órányi moziban, sőt. Jószerivel nem történik semmi. De ahogy a filmben megélt pár nap zajlik, abban annyi feszültség, annyi érzelem, és annyi titok van, hogy az ember végig szorong, érzi a tapintható gyűlölet, a fülledt erotika és a félelem szagát. Nem krimi, nem thriller, sokkal inkább dráma, abból is az ibseni: a lassan csordogáló feszültség öl meg két szereplőt a film végére, az eszköz pedig teljesen érdektelen. A díszlet az 1900-as évek eleji Pest komorsága, szinte semmi, csak ólmos szürkeség. Talán a hó is csak dramaturgiai eszköz: élénkebbnek látszik rajta a vér.

Mágnás Elza briliáns. Kitalálja magát, menedzseli, és sosem bukna el, ha lenne benne legalább valami minimálisan emberi. De Elza egy üzlet, egy brand, és ebbe bele kell halni. Fellépked azokon, akik bakot tartanak neki a siker felé, és nem számol vele, hogy az irigység és a gyűlölet akkora érzelmek, hogy életet vesznek el értük.
Kovács Patrícia egyszerre szexi és szánalmas. Látjuk a Kulkával való forró szexjelenetben végzet asszonyának, és öregedő kurvának a tükörben, amikor rájön, hogy Jean d’ Arc belőle már sosem lehet. De ettől még a szeme sarkából felnézve, és gonoszan suttogva is briliáns.
Rózsi, a komorna, akit Gryllus Dorka formál meg, talpig feketében és keresztet hányva is annyira buja, hogy a néző óhatatlanul is itt érzi meg először, hogy a mindent körül lengő titokban, amely a mindennapjaikat átszövi, neki először nem a fekete komorna szerepét osztották. És ahogy a világ dicsősége múlik, úgy bontakozik ki Rózsi dicsőségének gyors múlása is: az évek során elit kurtizánból először másodhegedűs lett Mágnás Elza mellett, aztán pedig csak komorna.

20150925gryllus-dorka-a-felvilag-cimu
Döbrösi Laura is nagy rejtélyeket képes fellebbenteni a film során. A szerencsétlen, épp megfagyni készülő cselédlány azonnal meglátja a lehetőséget abban, hogy hamvas fiatalságával Mágnás Elza helyére léphet egy olyan világban, ahol ugyan kétes a dicsőség, de legalább pompázatos, elit, és nem hal benne éhen az ember a pesti utcán. Döbrösi Laura nem kezdő, számos tévéfilmben láttuk már, és az is biztos, hogy értékes alakja lesz a magyar színészetnek.
Kulkáról azért nincs mit mondani, mert vérprofi. Egyszerre húsz érzelem tud látszani az arcán, egyetlen mondatot sem szólva, de elmondva mindazt, ami annak a pattanásig feszült helyzetnek, amiben épp van, minden sajátja.

felvilag1

Szóval, mint a legtöbb cselszövésben és drámában van három nő, sok sötét titok, és rengeteg elfojtott gyűlölet. Azt azért nem nehéz kitalálni, kinek a legfontosabb eltennie Elzát a láb alól, de időről időre elgondolkodik az ember a film alatt, hogy a hiú és kegyetlen kurtizánt gyakorlatilag bárki szívesen látná a jeges Dunában, ahol aztán végzi is.

Hogy van-e tanulsága a történetnek? Talán hogy minden, és mindenki megvehető, kivéve a tisztesség és a tisztesség látszata. De végül arról is kiderül, hogy megvehető az is.
Teaser:

A film a www.mediaklikk.hu oldalon teljes terjedelmében megnézhető.

FÉLVILÁG
(Demimonde)
Film
Színes magyar filmdráma, 88 perc, 2015.
Nemzetközi cím: Demimonde
Eredeti cím: Félvilág
Rendező: Szász Attila

Forgatókönyv: Köbli Norbert
Szereplők: Kovács Patrícia, Gryllus Dorka, Döbrösi Laura, Kulka János, Sándor Péter, Hajduk Károly, Elek Ferenc
Operatőr: Nagy András
Vágó: Hargittai László
Zene: Parádi Gergely
Producer: Lajos Tamás, Mink Tamás

Related Posts

KIRÁNDULÁS A MOZIKBAN – az Évszakok nézői fontos hazai természeti értékeket támogatták

A Vándormadarak alkotóinak új filmjét április 14-étől láthatja a hazai közönség. Az Évszakok már a premierje előtt többszázezer forintot gyűjtött öt magyar természetvédelmi programnak, ráadásul…

Megnéztük! – Kern András: Gondolj rám

Ha Kern András filmet rendez, sosem tudok elvonatkoztatni két-három dologtól. Az egyik Kardos doktor figurája az Ötvös Csöpi filmekből. A kicsit (nagyon) béna, csámpás figura…

GONDOLJ RÁM – Kern András filmje

Dr. Borlainak (Kern András) rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt. Egy szép –…

GONDOLJ RÁM – KERN ANDRÁS ÚJ FILMJE JANUÁR 21-ÉTŐL A MOZIKBAN

Kern András 18 év után újra filmet rendezett. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész ezúttal egy Vámos Miklós novellából készített „haláli” vígjátékot, melyet Ragályi Elemér…