Színházi premierek januárban

Vége az ünnepeknek, remek darabokkal várnak a színházak bennünket. Új darabok folyamatosan. 

letöltés

Kézről kézre – színmű – A MADÁCH SZÍNHÁZ előadása

A párizsi házaspár makulátlan nappalijában a gramofon fölveszi azt is, amit nem kéne. Apró gikszer – szétesik tőle a világ. Komoly férjek, bűbájos feleségek, ravasz szeretők és félszeg udvarlók észvesztve menekülnek egymás karjába és egymás karjából, hogy minden reményteli fordulattal egyre nagyobb bajba kerüljenek. A spicces szomszédot ez nem izgatja: ő csak a ruháját keresi pisztollyal a kézben. Francine-nak fölrémlik a tanulság: „Ha néha be lehetne iktatni egy szeretőt, mindjárt több lenne a hűséges feleség.”

Feydeau a bohózat valaha élt legnagyobb mestere, „a műfaj Bachja”. Elsöprő komédiáiban illúzió és pátosz nélkül láttatja a világot: onnan, ahonnan már mindenen csak nevetni lehet.

„Micsoda őrületesen bolondos helyzetek és figurák. Szikrázott úgy, hogy a szikrák rózsacsokrokat rajzoltak.” (Ady Endre a Kézről kézre bemutatóján, 1905-ben.)

Szerző: Georges Feydeau
Fordító: Hamvai Kornél
Átdolgozta: Hamvai Kornél
Rendező: Réthly Attila

Színész:
Émile Renaux – Nagy Sándor
Francine, Chanal felesége – Pikali Gerda
Alcide Chanal – Hujber Ferenc
Coustouillu, politikus – Magyar Attila
Sophie, Renaux felesége – Balogh Anna
Plantelup, nyomozó – Székhelyi József
Hubertin – Barabás Kiss Zoltán
Belgence – Barát Attila György
Germal, rendőr; Lapige, kőműves; Étienne – Pusztaszeri Kornél
Auguste – Ekanem Bálint Emota

Díszlettervező: Csanádi Judit
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Zenei szerkesztő: Kocsák Tibor
Szcenikus: Szűcsborus János
Világításterv: Pittner József
Rendező munkatársa: Kutschera Éva

Bemutató időpontja: 2014. január 31., Madách Színház

A vágy villamosa – A MU SZÍNHÁZ előadása

Mi történik akkor, amikor a kifinomult, művelt, a végtelenségig érzékeny, jó családból származó úrilány, Blanche Dubois egy szál bőrönddel megérkezik szeretett húgához, Stellához, a poros és unalmas Nem Orleans-ba? A látogatásból akár egy kellemes családi rendezvény is kerekedhetne, azonban nagyon hamar kiderül, hogy Stella lengyel származású férje, a vérbeli macsó Stanley, és a durvaságot nem tűrő Blanche ki nem állhatják egymást, hiszen olyanok ők ketten, mint tűz és víz: Blanche lenézi és megveti Stanley durva stílusát; Blanche modorossága pedig Stanley csípős megjegyzéseinek állandó céltáblájává válik. Mindeközben kettejük közt ott áll a várandós Stella, aki szenvedélyesen szerelmes a férjébe, és nővérét is nagyon szereti. A családi perpatvar végül egészen odáig fajul, hogy Stanley nyomozni kezd sógornője viselt dolgai után. A kutatás nem marad eredmény nélkül: Blanche-ról kiderül, hogy valójában minden szava hazugság, és egyáltalán nem rokonlátogatóba érkezett, hanem egy bűnös élet elől menekült el a Vágy villamosán, a Vágy soha révbe nem érő villamosán…

Kulcsár Noémi Fülöp Viktor-ösztöndíjas koreográfus, táncművész színpadi tapasztalatait Hamburgban és Münchenben szerezte, 2005-től szabadúszó táncművészként dolgozik Magyarországon, 2005-től a Győri Tánc és Képzőművészeti Iskola, majd 2011-től a Magyar Táncművészeti Főiskola mestere. 2008-tól az egri Gárdonyi Géza Színház Badora társulatának tagja. Számos színdarabhoz készített koreográfiát az egri Gárdonyi Géza Színházban, ezen túl több alkalommal is koreografált a Zsidó Nyári fesztivál felkérésére, vagy a Győri Balett, a Miskolci Balett és a Magyar Állami Operaház számára. 2012-ben létrehozta saját társulatát, a Kulcsár Noémi Tellabor, balett és vizuáltechikai műhelyt.

Író: Tennessee Williams
Koreográfus: Kulcsár Noémi
Rendező: Kulcsár Noémi

Szereplő:
Lőrinc Katalin
Csere Zoltán
Vida Gábor
Lázár Eszter
Stohl Luca
Szőlőssy Krisztina
Tóth Brigitta

Bemutató időpontja: 2014. január 24., Mu Színház

 

Related Posts

Homokember – Audiovizuális összművészeti lélek-utazás a Mozsár Műhelyben

2018. májusában mutatja be a Homokember című összművészeti előadást a Mozsár Műhely Gyöngy Zsuzsa, Lendváczky Zoltán, Patkós Márton, és Zsótér Sándor előadásában. E.T.A. Hoffmann A…

30 év után megújult a Radnóti Színház arculata

Az igazgatóváltást követően újrapozícionálja magát a Radnóti Színház. Ennek egyik leglátványosabb lépéseként az intézmény arculata 30 év után teljesen megújult. Az új Radnóti friss, lélegző,…

Befutott az Orient

Az Orient című zenés színházi előadás ősbemutatója és egyben világpremiere december közepén volt Gödöllőn. A Művészetek Háza Gödöllő és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkcióját…

Apropó 2.0 – a Tünet Együttes népszerű előadása újragondolva

Az Apropó real-time videótechnikával újragondolt változata a társulat amerikai vendégszereplését követően december 9-én 20 órától a MU Színházban látható.