ANYA-LÍZIS 31.:Anyák napjairól

Május első vasárnapja volt. Felnéztem a főtéri kávézóval szemközti toronyóra számlapjára, délután kettő volt. Ha most nem fordulok le a székről, akkor minden oké lesz…

anyaság-e1351019100410

Mintha kicsit sápadt lennél, mondta a férjem.
Ez valószínűleg azért lehet, mert ahogy a toronyórán elnézem, most már éppen tízperces fájásaim vannak, közöltem vele frappánsan. Lehet, hogy el kéne indulnunk.
Nem tudom, merült a gondolataiba ő. Ha az első gyerek 12 óra alatt lett meg, elképzelhető, hogy elkapkodjuk. Aztán megint várakozhatunk egy kórházi ágyon órákig, és nem történik semmi. Szerintem igyuk meg ezt a kávét. Amúgy is tegnap kellett volna megszületnie, mikor beléptünk az Unióba, de elpasszolta. Most már tud várni még egy fél órát, nem?
Háromkor közöltem, hogy jön, vagy sem, én indulok a szülészetre. Két órával aztán, hogy beértünk, megszületett a lányom. Nahát, pont anyák napján, lelkendezett körülöttünk mindenki. Micsoda szép ajándék!
És ez nagyon találó mondatnak bizonyult, a következő tíz évben is. Mert tényleg ajándék ő, egy báty és egy öcs szendvicsszerkezetében létezve. Ő a szépség maga, aki évei múlásával különböző színkorszakait éli. Ő a báj, aki ha nem kap meg valamit, olyan utánozhatatlanul tudja maga elé motyogni: “Átok rád, univerzum…” Ő az együttérzés, aki főzéskor megjelenik: “Segítsek, Anya?” Ő a vidámság, akinek ha felmutatod a kisujjad, már attól röhög és ő a megbocsájtás is, akit ha hatszor rúg is fejbe a legkisebbik, még mindig azt mondja, “ó, a kis drága”.
Az ember évtizedekig nem érti, miért pont olyanok a szülei, amilyenek. Magam is csak az anyaságommal értettem meg igazán a saját anyámat, akkor fejlődtek ki láthatatlan érzékelőim az ő egykori érzéseire, gondolataira. A pillanatokra, amikor ő ült a saját három gyereke mellett, görcsre aggódva magát, hogy megint betegek. Az érzésre, hogy valamiben nem lettek sikeresek. A képekre: mikor először lépték át az óvoda, az iskola küszöbét. A kinőtt cipőcskék, a ” csak azért sem fogok bőgni a gyerek anyák napi ünnepségén”- fogadkozások hiábavalósága, a fehér bokazoknik, az elfuserált rajzocskák és lehorzsolt térdek, a felszárított könnyek és a rózsabimbó szájakon először kibukó szavak (Adide!!!), a folyton kiömlő szörpök és a bedugult orrocskák, százöt kisautó és hatvannyolc tök ugyanolyan pink műanyag póniló, az esti “tessék azonnal elaludni” felszólítások és a “kelj már fel, megint elkésel” szövegek, az ötödször is elvesztett tornazsákok, papírgyűjtések, esti mesék, társasjátékozások – mindez és még annyi minden rakódik le – mint a rétegkőzetek – az ember bensőjében, hihetetlenül erős alappá szilárdulva.
Fiús és lányos anya is vagyok. Anyaságomat egyszer majd a lányom adja, viszi tovább. Készül is rá nagyon: ő kettőt szeretne…

Kocsis Noémi

Kapcsolódó tartalom

ANYA-LÍZIS 89.: Javul az agyvíz

Négyéveske, aki nagyon szeret építkezni, legózni, szerelni és hasonlók, azzal állt elő, hogy ő biza építkezett-legózott-szerelt egy Különleges Szerkezetet. S mutatta is lőn, miféle csoda…

ANYA-LÍZIS 88.: A legelső napon

Szeptember 1.  Kis- és nagyobb gyerekkel is nagyjából annyira jelképes dátum, mintha születés-, vagy névnap lenne, vagy a nap, amikor az apróság először indult el…

ANYA-LÍZIS 85.: Miért nincs nekünk állatunk?

A hétre kölcsönkaptunk egy kutyát. A gazdája elutazott külföldre, egy hétig a szomszédok istápolták, most meg ránk jutott, így tegnap este közösen elvittük egy hosszabb…

ANYA-LÍZIS 82: Nyaralási teendőlista

Nulladik lépés: Lebeszélni a nagyon lelkes középsőt, hogy már indulás előtt dagira fújja a frissen, leértékelve vásárolt teszkó gazdaságos kardszárnyú delfint, mert ha mégis, akkor…