Sikeresen zárult az útdíj-visszajelző készülék új funkciójának tesztelése

Nullára csökkent a hibás tengelyszámokból adódó e-útdíj bírságok száma a bevezetés óta.

A tengelyszám-állítás jelentési kötelezettségének elmulasztásából alkalmanként akár 135 ezer forintos bírsággal is sújthatják a fuvarozó cégeket – erre kínál megnyugtató megoldást az iData Kft. új fejlesztése, amely a sofőrkabinban figyelmezteti a vezetőt a tengelyszám helyes megadására.

A közúti fuvarozó cégek több más kritérium mellett aszerint fizetik az e-útdíjat, hány tengelyű teherjárművel végzik az éppen aktuális szállításukat. Az elektronikus ellenőrző kapuk rögzítik a gépjármű aktuális tengelyszámát és összevetik a bejelentett tengelyszámmal. Ha kevesebb tengelyszámot regisztrált a tulajdonos, mint amennyivel a gépjármű ténylegesen fut, 8 óránként akár 135.000 forintos bírságot is kiszabhatnak a cégre. A fuvarozó vállalkozás ugyanakkor azzal is veszít, ha magasabb tengelyszámot jelent be, mint amennyi tengellyel a valóságban használja az utakat. „A fuvarozók jellemzően kétféle megoldást alkalmaznak. Az egyik, hogy éjjel-nappal alkalmazott fuvarszervező diszpécser ül a központban és neki jelentik le a sofőrök, ha valahol le-, illetve felkapcsolnak pótkocsikat a tehergépjárműre. Másik megoldás, hogy maguk a sofőrök állítják be a fedélzeti eszközön, amikor változik a tengelyszám. Mindkét esetben a humán erőforráson múlik, nem felejtik-e el eljuttatni az információt a Bevallási Közreműködőkön keresztül a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatóhoz” – mutat rá az eddigi gyakorlatra Szőke András, a Bevallási Közreműködőként és flottakövetőként működő iData Kft. szakértője.

Havi szinten tetemes bírságok jönnek össze abból, hogy a le- és felkapcsolás után elmarad a tengelyszám átállítása, vagy épp amiatt, mert a sofőr nem kap időben visszaigazoló jelzést, hogy a NÚSZ útdíjrendszere, a HU-GO rögzítette-e a beküldött információt. Egy 30-40 kamiont fenntartó cégnél havonta többmilliós kiesést okozhatnak a feledékenység miatt begyűjtött bírságok – ezt a számot szerette volna radikálisan csökkenteni a Gyurkamion Kft. is, amely a 0-24 órában alkalmazott központi kontroll személyzet fenntartását is el akarta kerülni. „Fontos szempont volt tehát, hogy a sofőr továbbra is a fülkéből válthasson díjkategóriát, de valamilyen módon mégis biztosítani lehessen, hogy semmiképp se maradjon el a helyes tengelyszám megadása” – mutatja be a problémát Szőke András. Az iData Kft. egyedi fejlesztése most már lehetővé teszi, hogy a korábban alkalmazott LED-es jelzések mellett minden gyújtás ráadásnál hangjelzést ad a sofőrnek, amely addig folytatja a pittyegést, amíg a sofőr nem adja meg, hogy változatlan, vagy megváltozott tengelyszámmal folytatja-e útját az előző megállás után.

A Gyurkamion Kft-nél most zárult le a fejlesztés első negyedéves tesztelése. „Ha úgy vesszük egy apróságról van szó, de olyan apróságról, ami nekünk és más fuvarozóknak is havi szinten rengeteg problémát és bevételkiesést okozott” – mondja el Szepesi György úr a Gyurkamion Kft. tulajdonosa, aki hangsúlyozza, az útdíj-visszajelző készülék új funkciójának bevezetése óta nullára csökkent nálunk a hibás tengelyszám megadásból adódó bírságok száma.

Szerkesztőknek:
Az iData Kft.-ről

A 100%-ban magyar tulajdonú iData Kft. 2005 óta foglalkozik műholdas nyomkövető, útvonal nyilvántartó, járműkövető és lopásvédelmi rendszerek fejlesztésével, gyártásával, üzemeltetésével és értékesítésével. A cégnél dolgozó, magasan kvalifikált mérnökök azonban ennél régebben, több mint 15 éve ezzel a témával foglalkoznak. A cég fejlesztőmérnökei a legújabb igényekhez is alkalmazkodó, könnyen kezelhető, sokoldalúan felhasználható rendszereket dolgoztak ki. E rendszer és az internet segítségével férnek hozzá a felhasználók valamennyi gépjárművük adataihoz. Jelenleg több mint 2500 cég 24 ezer gépjárművében működik az iData által kidolgozott iTrack GPS Nyomkövető Rendszer

Related Posts

Bécs után Budapesten is elérhető a Swapp

Egy új startup havidíjas autóelőfizetős szolgáltatást indított el Budapesten. A Bécsben már működő Swapp eddig több mint 1 millió eurónyi angyalbefektetést vonzott nagynevű befektetőktől. Alapítói…

Ikarus – A Busz kiállítás Zalaegerszegen

Megnyílt az Ikarus – A Busz című kiállítás Zalaegerszegen, a tárlaton az érdeklődők a székesfehérvári Ikarus gyár és az Általános Mechanikai Gépgyár történetét ismerhetik meg…

Megújult az Útinform weboldala

Gyorsabban és hatékonyabban tájékozódhatnak az úton lévők a közlekedési eseményekről az Útinform megújult weboldalán – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel. Azt…

Megkezdődött a fokozott ellenőrzés az utakon

Megkezdődött és egész héten tart a fokozott ellenőrzés az utakon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata…