A Peak Financial Services bemutatja a fesztiválszezonra szánt CashCard sorozatot. A Prepaid MasterCard mindent tud, amit az elmúlt több mint egy évben a CashCardtól megszokhattunk, azonban most először online rendelhető a festivalprepaid.hu weboldalon. Feltölthető debitkártyáról, átutalással, és készpénzbefizetéssel is a kijelölt feltöltőpontokon, illetve a Budapest Bank, OTP és K&H fiókhálózatában is.
Lehet névre szóló, vagy akár megvásárolható az értékesítési pontokon, illetve a helyszínen is.
CashCard – Okos húzás fesztiválokon is.
A kártyák közötti azonnali átutalás díjmentes. A fesztiválozók egyik legnagyobb problémája a sorbanállás és várakozás. Ezért a MasterCard lehetővé tette, hogy a PayPassos kártyával rendelkezők a VIP sorban jussanak be a Szigetre. Mi ezen is túlmentünk, elég ha csak egyikük tölti fel a kártyájára a társaság összes pénzét, majd egy-egy gombnyomással, azonnali jóváírással, díjmentesen átteheti a megfelelő összegeket barátai kártyájára.
Minden negyedik kártya díjmentes. A CashCard mindössze 3.300 forintért vásárolható meg, sőt most minden negyedik kártyát díjmentesen adunk, így a baráti társaságok tovább csökkenthetik költségeiket.
Tedd zsebre az Olimpiát! Stratégiai partnerünk, a Euro Cable Hungary jóvoltából két koncert között a fesztiválozók az olimpiai eseményekről sem maradnak le. A társaság saját fejlesztésű, internet alapú ITT/OTT Tv platformjának közel 70 csatornáját adjunk ajándékba minden megvásárolt CashCard mellé egész augusztusban. A mobileszközre letöltött alkalmazással okostelefonon követhetik a versenyeket, és szurkolhatnak kedvenceiknek.
A Magyar startupok összefognak. A Peak együttműködésre hívta a Magyar Nemzeti Bank engedélyével működő, jellemzően kártyaelfogadással foglalkozó elektronikus pénzkibocsátót, a Bariont. A fesztiválozók a festivalprepaid.hu oldalon a Barion rendszerén keresztül fizethetik ki, és tölthetik fel a megrendelt CashCardot.
A CashCardról. A CashCard Magyarország első, forint alapú prepaid kártyája, amely hivatalosan 2015. május 27-e óta van jelen a bankkártyapiacon. Forint alapú, elektronikus pénztárcához kapcsolt Prepaid MasterCard, amely bankfüggetlenül nyújta mindazt a szabadságot és biztonságot amelyet minden más MasterCard. A kártya használatához nem szükséges bankszámlát nyitni, és egyenlege nem mehet mínuszba. Biztonságosan használható internetes vásárlásra, a kártyabirtokosok számos feltöltési lehetőség közül válogathatnak, és a devizakonverzió is 50 – 70%-kal kedvezőbb a bankokénál.
Related Posts
Az egyetemi közösségek találkozásának egyik legfontosabb nyári színtere lett az EFOTT 500 EFOTT-bérletet ajánl fel a Kulturális és Innovációs Minisztérium a külhoni felsőoktatási intézmények számára…
A Sziget Fesztiválon debütál a Festipay Prepaid kártya, amely minden MasterCard elfogadóhelyen és online vásárlások során is használható lesz. A hazai lakosság kétharmada – a…
Szavakat megjelenítő vízesés, tematikus séták, utcaszínház, koncertek – a június 16-19. tartó kulturális fesztivál célja a Dunára irányítani a figyelmet
Szeptember 13-án szombaton 11:00-tól 16:00-ig megrendezésre kerül az első családi mosoda party a Bubbles jóvoltából! A nap folyamán szuper játékokkal, nyereményekkel és finomságokkal várjuk az…