EGY HÓNAP MÚLVA MOLNÁR FERENC DELILA A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN

2018. március 9-én Puskás Tamás rendezésében mutatja be a Centrál Színház a világ egyik legnépszerűbb színpadi szerzője, Molnár Ferenc bűbájos vígjátékát, a Delilát, melynek ősbemutatója éppen 80 éve, ugyanebben az épületben – az akkori Pesti Színházban volt. Akkor Somlay Artúrt, Darvas Lilit, Muráti Lilit, Básti Lajost és Mály Gerőt láthatta a közönség, ma Stohl András, Balsai Móni, Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila játsszák a főbb szerepeket.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra is, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki – miután sorsjátékon tetemes összeget nyert – hirtelen felkeltette beosztottjának, Ilonkának az érdeklődését. Így Virág felesége, a bájos Marianne a démoni Delilához méltóan kénytelen a női rafinéria teljes arzenálját bevetni.
A világ egyik legnépszerűbb színpadi szerzőjének 1937-ben írt, fordulatokban bővelkedő, happy endet ígérő vígjátéka, a Delila Molnár Ferenc háború előtti utolsó vígszínházi bemutatója volt. Akkor Delilát Molnár harmadik felesége, a nála 24 évvel fiatalabb
Darvas Lili alakította. A Centrál Színház előadásában a kifinomult tehetségű Balsai Mónit láthatjuk Marianne szerepében. Az ősbemutatón a Somlay Artúr alakította férjet most a bámulatosan sokoldalú Stohl András formálja majd meg, a szemrevaló – ám némiképp számító – Ilonkát pedig Trokán Nóra játssza. Ebből a darabból származik a ma is gyakran idézett mondat: „Bocsánat, hogy a csapos közbeszól”. A mai közönségünk a My Fair Lady remek Alfred Doolittle–jét, Magyar Attilát láthatja majd a csapos szerepében.
Az előadás rendezője, Puskás Tamás elmondta: „Elképesztő a hajlandóságunk az öncsalásra. Ebben az édes, ötletes, furcsa, rövid kis történetben az a gondolat vonzott, hogy semmi nem lehet a miénk, amiért nem dolgozunk meg. Sok kísértés ér minket az életben, amiktől hajlamos az ember olykor kicsit megbolondulni. A Delilában a feleség kitartással és bölcsességgel visszarántja a férjét a földre és megmenti a házasságát. Ez a darab arra tanít minket, hogy jobb, ha elfogadjuk a valóságot, mert amit meg tudunk nyerni belőle magunknak, csak az a miénk”.
Molnár Ferenc Delila című vígjátéka Puskás Tamás rendezésében 2018. március 9-étől látható a Centrál Színház színpadán Balsai Móni, Stohl András Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila főszereplésével. Csakúgy, mint a My Fair Lady esetében, a díszleteket Bagossy Levente tervezte, a jelmezeket Szakács Györgyi álmodta meg

Related Posts

EGY HÓNAP MÚLVA BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN

A Liza, a rókatündér rendezőjétől Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével!

Közeleg a Fekete Péter bemutató a 20 éves Centrál Színházban

Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszanak egy színpadon December 8-án mutatja be a 20. évfordulóját ünneplő Centrál Színház a Fekete Péter című magyar…

Szilánkok – világpremier a Spirit Színházban

Egy jómódú család összetört életének töredékeit ismerhetjük meg az olasz író, Enrico Luttmann Szilánkok című darabjában. Az elfogadás hiányának fájdalmáról, a családi tabukról szóló előadás…

Így kell népszínházi előadást csinálni – Delila a Centrál Színházban

Március 9-én került bemutatásra a Centrál Színházban Molnár Ferenc Delila című műve. Az előadást Puskás Tamás rendezte, a főbb szerepekben Stohl Andrást, Balsai Mónit, Trokán…