Homokember – Audiovizuális összművészeti lélek-utazás a Mozsár Műhelyben

2018. májusában mutatja be a Homokember című összművészeti előadást a Mozsár Műhely Gyöngy Zsuzsa, Lendváczky Zoltán, Patkós Márton, és Zsótér Sándor előadásában. E.T.A. Hoffmann A Homokember című novellájának parafrázisa Orosz Ákos rendezésében kerül színpadra. Az előadás, a színészek és a Biljarszki Maxim által tervezett egyedi multimediális megoldások szimbiózisára épül, és kalauzolja a nézőt ismeretlen világokba.

Maxim a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Média design alapszakán diplomázott, jelenleg oktatóként erősíti a METU média designer csapatát. Egyetemi éveiben számtalan projekt kapcsán és eseményen találkozhattak munkáival az érdeklődők, 2015-ben az OMDK különdíjasa volt.

Honnan származik egy ember tehetsége? Zsigeri félelmeink bennünk lakoznak, vagy rajtunk kívül álló dolgok okozzák őket? A képzelet vagy a valóság határozza-e meg életünket és másokhoz való viszonyainkat? A boldogság miben rejlik? Értelmezhető-e egyáltalán a sötétség a fény nélkül?

„A közmegegyezés szerinti valóság a világnak csak egy parányi része ahhoz képest, amit egy ember valóságosnak érezhet. Az egész univerzumról alkotott képünk csak érzékelés, észlelés. Tények nincsenek, csak értelmezések, avagy a valóság különböző módokon való dekódolása. Egyedül a lét, ami valódi és a pillanat. A világ olyan amilyennek látjuk. Nem az a dolgunk, hogy megítéljük ezt. Egyszerűen csak vegyük tudomásul, hogy így működik. Mert valaki így működteti… De vajon ki? És miért?”- olvasható az előadás színlapján.

A darab főhőse, Nathanael élete gyökeresen felfordul, amikor egy házaló barométerárus képében felismerni véli gyermekkorának megrontóját és apja gyilkosát, a rég eltűnt Coppelius ügyvédet. Az ügyvéd figurája Nathanael elméjében egyezik a gonosz Homokemberével, akivel kisgyerekként gyakran riogatták. Ezt a gyermekkori traumát próbálja feldolgozni egész életében.

Az előadás Nathanael folytonos átalakulását és spirituális expedícióját követi végig. Mindeközben a nézők megtapasztalják a valóság és a projekció, a látomás avagy egy árnyék közötti hajszálvékony határvonalat. Az alig érzékelhető különbségek felfedezése és a különleges multimediális megoldások kölcsönhatása egyszerre kizökkent, felforgat, izgalomba hoz, inspirál és elmélyít, magával sodorva a nézőket egy nem mindennapi utazásra.

„A homokember túl azon, hogy lebilincselő történet, végtelen lehetőséget biztosít a fantázia szárnyalásának. Olyan kérdések merülnek fel benne, amiken művészként, színházi alkotóként fokozottan érdemes elgondolkodni. Ezek a kérdések és felvetések méltóak arra, hogy nyilvánosan beszéljünk, vitatkozzunk róluk, vagy egyáltalán ízlelgessük őket. Ezt a lehetőséget szeretnénk megragadni az eredeti mű nyomán készült saját adaptációnk színpadra vitelével. Ebben négy nagyszerű színész lesz a segítségünkre, akik rendkívüli kíváncsisággal viseltetnek a minket körülvevő világ és önmaguk definiálása iránt.” – mesél az előadásról Orosz Ákos, rendező.

Maximmal a háttérfolyamatokról és alkotói, valamint oktatói pályájáról beszélgettünk.

Milyen feladataid voltak a darab elkészítése során?
A Homokember a hagyományos értelemben vett színház, és a kortárs audiovizuális művészet szimbiózisára épül. Alkotói oldalról Orosz Ákos hozza az előbbit, én az utóbbit, és a színészeknek kell ezt a masszát életre kelteniük. Eddigi pályámnak mindig szerves része volt a kísérletezés, minden projektemben van valami új, ritkán csinálom kétszer ugyanazt, vagy hasonlót. A médiumok és feladatkörök közötti váltás részemmé vált, és nagyon élvezetes számomra egy projekten belül több feladatkörben dolgozva átlátni és alakítani egy művet. A Homokemberben én vagyok felelős a fényekért, zenéért, élő hangeffektusokért, animációkért és projekciókért.

Hogyan dolgoztátok ki a vizuális megjelenést? Hogyan kell elképzelni ezt a munkafolyamatot?
Ákossal lassan egy éve dolgozunk a darabon. Hamar megtaláltuk a közös hangot, avagy – színeket. A legtöbb kérdésben brainstorming-olunk, aminek lényege, hogy bedobunk bennünk kavargó, akár randomnak tűnő ötleteket, abból a célból, hogy a másikban hátha inspirál, triggerel valamit. Olyan ez, mint egy asszociációs háló, amiben rengeteg gondolat úszkál, és nekünk az a feladatunk, hogy ezeket összefűzzük, rendszerezzük. A vizuális megjelenés tehát közös gyermekünk, egy hosszú inspiratív folyamatnak a folyamatosan alakuló eredménye. Ebbe a folyamatba alkalmanként barátnőm – Sandra Poliakov – is bekapcsolódik, így született például az előadás logója, mely közös agyalást követően elsősorban az ő keze munkája.

Oktatóként hogyan igyekszel a magadra szedett tudást és tapasztalatot átadni?
Azt gondolom, hogy egy oktatónak két fő feladata van, egyrészről egy technikai hátteret átadni, másrészről a diákokat inspirálni, a kreatív oldalukat kibontani. Mindig jót tesz, ha egy-egy órai feladatot saját történettel támasztok alá. Ilyenkor igyekszem bemutatni azt a „testi-lelki” folyamatot, amin az adott helyzetben átmentem. Kreatív területen „játszóknak” vagy hozzá kell szokniuk egy bizonyos frusztrált érzéshez, mely a folyamatos ötletgenerálással, és annak nehézségeivel jár, vagy meg kell tanulni táplálkozni ebből az energiából, illetve átfordítani azt egy leleményes gondolattá.

Milyen érzés az, hogy ott tanítasz, ahol Te is tanultál?
Mikor már tanulmányaim végén jártam, Dancs Attilával, az egyetem akkori nagyon kedves gondnokával beszélgettem. Már-már elköszöntem tőle, amit ő félvállról véve fogadott, hogy én úgyis jövök még vissza. Mivel mesterszak még nincs, nem tudtam miért térhetnék én vissza, de ő félig viccesen, félig jóslóan mondta, hogy majd oktatóként. Szeretem és inspirál az egyetemi légkör: a diákok és kollégák, gépek zúgása, zöld háttér pakolása kedves emlékek, amiket most más szemszögből figyelek.

Mit tanácsolnál annak, aki pályaválasztás előtt áll: miért érdemes a média designt választani?
Egyben előnye és hátránya is a szaknak, hogy rendkívül sokoldalú. A különböző médiumok, gondolkodásmódok kurzusról kurzusra változnak. Ehhez nyitottnak és kíváncsinak kell lenni. Hagyni kell, hogy ez a rengeteg, a szakon körülvevő dolog formáljon minket, de kell találni egy vezérfonalat magunkon belül, mert a túl nagy szabadságban könnyű elveszni.

Homokember

Átdolgozta: Biljarszki Maxim és Orosz Ákos
Írta: Orosz Ákos
Játsszák: Patkós Márton, Zsótér Sándor, Gyöngy Zsuzsa, Lendváczky Zoltán
Fény, hang, vizuál: Biljarszki Maxim
Díszlet: Biljarszki Maxim és Orosz Ákos
Logó és külön köszönet: Sandra Poliakov
Fordította: Barna Imre
Rendező: Orosz Ákos
Rendezőasszisztens: Klopfer Alexandra

A Független Színművészetért Alapítvány és az Art Cavea színház közös produkciója.

Időpontok:
május 2., szerda, 19:30
május 3., csütörtök, 19:30
május 30., szerda, 19:30

Helyszín: Mozsár Műhely, 1065 Budapest, Nagymező utca 21.

A Budapesti Metropolitan Egyetemről
A Budapesti Metropolitan Egyetem Magyarország legnagyobb művészeti képzési portfolióval rendelkező felsőoktatási intézménye. A Metropolitanen 2 karon, 4 fő képzési területen (kommunikáció, üzlet, turizmus, művészet) folyik az oktatás. A folyamatosan bővülő magyar és angol nyelvű képzési kínálatban jelenleg közel 80-féle képzés közül válogathatnak az egyetem iránt érdeklődők. A Metropolitannek jelenleg több mint 7500 hallgatója van, akik 2011-től már nemcsak a fővárosban, hanem Hódmezővásárhelyen, a főiskola Regionális Tudásközpontjában is folytathatják tanulmányaikat. Az intézmény 2001 óta meghatározó és folyamatosan növekvő szereplője a hazai felsőoktatásnak. Képességfejlesztő tréningrendszere egyedülálló itthon. A Metropolitan jelenleg közel 140 külföldi intézménnyel tart fent partneri kapcsolatot több mint 40 országban. A 2009-ben indult művészeti képzéseken jelenleg 15 alap- és 8 mesterszak közül választhatnak a leendő hallgatók. A Művészeti képzések partnere többek között az Umbrella, az Europa Design Hungary Zrt., Nanushka, az Origo Film Studio, a Lengyel Intézet, az Iparművészeti Múzeum, az ATV.