Iskolai karrierem pár pillanata

Van itt ez a fiú, Barna, aki, ha beszélni is úgy tud, mint írni, bármelyik stand up színpadán is megállná a helyét. Eddig a Pesten hallottam csoportot boldogította, reméljük, azután minket is fog. Jöjjön hát az újabb, most éppen sulis sztori…

A sok sulis írás olvasása után belegondoltam, hogy jómagam és baráti társaságom milyen baromságokat művelt az általános iskola 8 gyönyörű éve alatt.
Sohasem voltam túlzottan vallásos, bár hittanra járnom kellett. Innen származik az egyik gyönyörű beírásom, miszerint: „Hittan órán belenyírtam a padtársam hajába.” Úgy különösebb oka nem volt, de jót röhögtem, ahogy a koma másfél hétig sapkában járt iskolába, nehogy befészkeljen a veréb a frizurájába. A hittantanárnő kedvence sem voltam sohasem, bár ebben azért a karzatról ordítozott „ALLAHU AKBAAAR” és az órán elkobzott Nokia 3210-esem a tanári asztal hátuljának leszerelésével történő visszaszerzésre is közrejátszott.
Káromkodni viszonylag hamar megtanultunk. Ha télen a tetőről rázuhant a hó a frissen lapátolt és sózott járdára, tudtuk, hogy azt pár másodperccel később egy „ABÜDÖSBUNKÓSISTENNYILÁJÁT” fogja követni Gyurka bá, a gondnok jóvoltából.
– Gyárekek, ha ez itten mind elóvad, annyi k@va víz lesz megin’ a udvaron, hogy Dunát lehet maj’ vele rekeszteni…
Utóbbi hasonlatának logikai felépítésével azért vitatkoztam volna.

Egyszer kakukkosat játszottam az egyik szekrénnyel az osztályterem hátuljában, és úgy beleéltem magam az ajtónyitogatásba, hogy lendületesen felborítottam az egész hóbelebancot. Rajz készletek, befőttes üvegek, dobozok szanaszét. Ja és volt egy strucctojás is benn. Volt. Két hétig záptojásszag terjengett az osztályban, mire hoztak légfrissítőt a takarítók. Utána már záptojás és citromillat volt.
Nyolcadik osztályban aztán megkaptuk a szép új, felújított iskolát, ami már modernebb és korszerűbb volt, mint az előző. Mit is csinálhatna pár büdös kölök a terem szép új, tiszta gipszkarton falával, mint véletlenül bedobni azt egy dísztökkel? Alig volt hátra pár perc a szünetből, mi meg ott álltunk pánikolva a mosdókagylónál, ami felett ott virított vidáman egy akkora odú, hogy három mókus nem rakná meg mogyoróval.
– Bajusz, hozd fel a kicsiktől a fehér temperát.
– Mennyit?
– Az összeset basszus, ki kell tölteni a lyukat!
Beálltam az ajtóba figyelni a tanárt, de a közeledő csoszogásból és a „BAJUSZ, CSESZD MEG, EZ SÁRGA” felkiáltásból tudtam, hogy balhé lesz. A következő képre lépett be Marika néni, az irodalomtanár: Négy ember mossa a kezét a kagylónál, egy ötödik elterelésképpen péniszeket rajzol a táblára, a maradék vagy fogja a fejét, vagy röhög a markába.
– Gyerekek most már zárjátok el a csapot és üljetek le!
– Csókolom nagyon erős ez a Technokol, nem jön le a kezünkről, tudja, ilyen ez a technika óra!
– De ma ez az első órátok…
– Akkor szakkör volt vagy mittudomén, mindjárt végzünk! – Mire leültek mind a négyen, a lyuk olyan szépen ki volt kenve, mint a vajaskenyér.
Máskor nem voltam ilyen szerencsés. Az új termünk ajtajában a küszöb kis túlzással tökig ért, aminek köszönhetően egyszer kifelé menet akkorát baszódtam, mint az ólajtó, ezzel együtt akkurátusan felnyalva a padlót a némettanárnő lába előtt. Aki erre beírt az ellenőrzőmbe, hogy veszélyeztettem társaim testi épségét. Bosszúból karácsonykor dupla óra szünetében kicseréltem a magnóban a kiskarácsony –  nagykarácsonyos lemezt egy Metallica és Eluveitie válogatásra.

Baranyai Barna