Valaki mondja meg

Április 21-én volt a Marczibányi Téri Művelődési Központban Déry Tibor feledhetetlen kisregénye, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról 2017-es premierje. A Szindra Társulat – Földessy Margit Színjáték-és Drámastúdiója – az alapító Földessy Margit rendezésében vitte színre a musicalt. A darab bemutatása talán nem szükséges – mindannyian ismerjük Presser Gábor zenéit és Adamis Anna szövegeit, a Ringasd el magad!-tól az Arra születtem-ig.

Nagy bátorságra vall bemutatni ezt a darabot. Az 1973-as vígszínházi bemutató óta időről időre felújítja, színpadra viszi valaki, sikerültebb és átlagosabb próbálkozásokkal. Földessyék előadása kétségkívül ez utóbbi kategória felejthető eleme lesz, de ez bocsánatos bűn, figyelembe véve azt, hogy a Szindra Társulat lelkes, ám mégis amatőr előadóitól botorság lenne többet várni.
A darab üzenete hetvenhárom óta nem változott. Egyszerűen, egyértelműen, semmilyen intellektuális kihívás elé nem állítva a nézőt löki az arcunkba a tényt negyven éve: ne drogozz, mert baj lesz. Tudjuk. A primer üzenetekre lebontott közlés a mostani premieren még egyszerűbbé vált: a darabban nem lehetett felfedezni mindazokat a szimbolikus üzeneteket, melyekkel kétségkívül bírnia kellett volna. Az ismert zenék és ismert dalszövegek önálló, bár minden bizonnyal nosztalgiába hajló ereje még úgy is elvitte a hátán az előadást, hogy olykor nem lehetett tudni: színjátékot láthatunk, vagy egy középiskolai szavalóverseny harmadik helyezettjének izguló bemutatkozását a helyi bélyeggyűjtő klub éves találkozásán. Nehezen értelmezhető választás Eszter szerepének eljátszására Szekér Dóra, akiről az előadást látva feltételezhető, hogy nem sikerült megértenie Eszter jellemét – eljátszani a szerepet pedig végképp nem. Őszintétlen játéka és éneke, öncélú színpadi jelenléte nehezen élvezhetővé tette az előadást. A Szekért érintő megállapítások többsége igaz a Józsefet alakító fiatalemberre is, kiegészítve azzal, hogy nála a túlzásba vitt szélsőségek végképp ellehetetlenítik mind a jellemábrázolást, mint a József karakteréből feltörő érzelmek megjelenítését. A darab szereplői kínosan ügyeltek arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben kerüljék az eredeti előadás hangzását, ami esetünkben inkább kárára vált a daloknak, mert ne újraértelmezni sikerült őket, csupán erőltetetten mást csinálni, mint ami volt.
Mindemellett üdítő élmény volt a Kígyót alakító Kunert Mandula Lujza testbeszéde, feszes mozgása, kifejező tánca, megkerülhetetlen jelenléte. A háttérben is látszódni tudó tehetségek erejével tudott jelen lenni úgy, hogy nem uralta el a teret senki elől, meghatározó volt, visszafogott és kifejező. Bizonyára Szabados Tímea koreográfusnak is nagy szerepe volt Kunert kifejező táncjátékának kialakításában, ahogyan a darab többi táncbetétjéről is elismerően kell szóljak. A Marczibányi színpada adta szűkös tér olykor megpróbálta összenyomni ugyan a nagy számban színpadin lévő tánckart, a kevesebb néha több lett volna, de figyelemmel arra, hogy mégiscsak egy tömegrendezvényre kellene álmodnunk magunkat a darabot nézve, helyénvaló is lehet a színpadi zsúfoltság.
Az előadás legkellemesebb meglepetése a Beverly szerepét alakító Makofka Blanka volt. Makofka képes volt megjeleníteni a tényleges koránál idősebb Beverly karakterét úgy, hogy érzékenyen és árnyaltan játszotta a legközelebbi barát és az Eszterbe szerelmes nő igen összetett karakterét. Szinte egyedüliként a társulatban, képes volt kiaknázni a szituációkban lévő energiákat, valódi katarzis teremteni az Eszter halálhírét közlő jelenetben, majdnem megrázó alakítást nyújtva. Hozzá hasonlatos Marianne szerepében Zavaros Anna, bár az ő játéka végig kiegyensúlyozatlan maradt, a nehezen befogadhatótól a derűsen rácsodálkozóig bejárva egy elképzelt skálát.
Valaki mondja meg… Valaki mutassa is meg – talán öt év múlva, mikor a darabot most játszó fiatalok érettebbek, erősebbek, hitelesebbek, csalódottabbak, őszintébbek lesznek. Mert a rendező legnagyobb tévedése ez esetben a színészek életkora volt: sokuk tehetséges, még többen kitartóak, de többségük túl fiatal ahhoz, hogy értőn tudjon eljátszani olyan szerepeket, ahol nem az értelemmel megfogható üzenet közvetítése a cél, hanem a mélyen és igazán megélt érzelmek – melyekből igen széles körben merít az eredeti darab – hiteles közvetítése átélése. Remélem, öt év múlva újra találkozunk!

Hellenbárt László

Fotó: Pallagi Benedek