Könyvajánló – Noah Hawley: Zuhanás előtt

Egy magánrepülőgép a fedélzetén egy híján csupa nagymenővel és családtagjaikkal a felszállás után alig több, mint negyedórával az óceánba csapódik. Ketten maradnak életben, egy négyéves gyerek és Scott, a festőművész. A férfi csodával határos módon a partra úszik, magával cipelve a kisfiút is.

Így indul a Zuhanás előtt című thriller. Ami szerintem bőven nem thriller. Több szálon fut a cselekmény, miközben megismerjük a szerencsétlenül járt utasokat. De nem ám csak néhány szóban felvázolva, hogy kik voltak ők, hanem bizony igazi emberi sorsok kerekednek ki a lapokon. Plusz a média mindent befolyásoló hatalmát is igen plasztikusan jeleníti meg a szerző. Nem ritkán szókimondó a könyv nyelvezete, de a hitelességet ez csak erősíti, s nem csupán öncélú fröcsögés. Az olvasó pedig egyszer csak azon kapja magát, hogy hiába, hogy nem érik egymást az akciók, egyszerűen jó olvasni a könyvet, mert a szerző olyan stílusban ír, ami nem engedi lankadni a figyelmet. Természetesen igyekszünk megfejteni, hogy végül is miért következett be a tragédia, ki vagy ki állnak az egész hátterében. Ám valahogy már a miértek is másodlagossá válnak, mert a Zuhanás előtt egy nagyszerűen megírt, és igen jól szerkesztett regény.
A tragédia előtti sorsok és a két túlélő megmenekülés utáni életének leírása egyaránt fontos és eleven. Tanúi lehetünk annak, hogyan lehet valaki egyszerre hős és gyanúsított, miközben ő maga csak kapkodja a fejét, próbálván megérteni, mi is zajlik körülötte pontosan. Scott festményeinek leírása szintén emlékezetes részei a könyvnek. Furcsa ez a kettősség, mert egy thrillertől vagy krimitől az ember azt várja, hogy szinte fogyjon el a levegő körülötte, miközben falja az oldalakat, érezze az adrenalint, miközben agyal, hogy vajon, mi is történhetett valójában. Noah Hawley pedig laza ecsetkezeléssel (illetve toll vagy klaviatúra), magabiztosan visz végig bennünket a történeten, hogy aztán a megoldást úgy tálalja, hogy talán elmarad a katarzis, de később rá kell döbbennünk, hogy mégis nagyon ott van a csattanó, amire szerintem nem sokan számítottak, én például nem, pedig…
Már csupán arra vagyok kíváncsi, hogy mikor készül film a regényből, és mernek-e a majdani alkotók hűek maradni az eredeti sztorihoz.
A kötetért köszönet a 21. Század Kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Soproni András
Kiadó: 21. Század Kiadó
Terjedelem: 399 oldal
Megjelenés éve: 2016

Related Posts

Könyvajánló – Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

Ne higgy ebben a könyvben senkinek, – írja a fülszöveg. Tényleg ne. Ne. Felejtsd el. Meg az alvást is, mert úgysem tudod letenni.

Paula Hawkins: Lassan izzó tűz – Az év legjobban várt thrillere

A lány a vonaton és A víz mélyén szerzőjének új, perzselő thrillere Igen, a nők néha tudnak nagyon szarul lenni. Igen, a nőknek néha nem…

Emma Donoghue: Hívnak a csillagok

Emma Donoghue már A szoba című, nagy sikerű könyvével is bizonyította, hogy nem fél kemény témákhoz nyúlni, olyan történeteket bemutatni, melyek a nők küzdelmeit mutatják…

Könyvajánló – Angela Marsons – Egy élet ára

Mit tennél, ha elrabolnák a gyerekedet, a legjobb barátnőjével együtt, és licitálnotok kéne értük? Csak az kapná vissza, aki többet ígér, és csak az a…