2014 tíz legjobb könyve – szerintünk…

Az van, hogy a harmadik legnagyobb könyves weboldalként jogot formálunk a 2014-es év tíz legjobb könyvének kiválasztására. Illetve nem, mert úgyis összeveszünk rajta, és holnap írunk tíz újabbat…Mindenesetre ez az első sorozat érdemes arra, hogy velük kezdjétek ezt az évet. Van benne mindenféle stílus, Jodi Picoult-t pedig még alig említettük benne, holott lobbizunk a kötelezővé tételéért. Kihagytuk Závada Természetes fény-ét is, (nem direkt, csak elfogytak a számok) és nem válogattunk mindenféle stílusú könyvből. Na de hát megengedhetjük magunknak…Úgyhogy majd még írunk egy másik listát is, addig kezdjetek ezekkel! A sorrend nem rangsort jelent. 

page

1. NYÁRY KRISZTIÁN: IGAZI HŐSÖK
Nyáry Krisztián, az elmúlt évek két könyvsikerének, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyveknek szerzője ezúttal is valódi emberi sorsokról írt igaz történeteket. Harminchárom 19-20. századi magyar emberről, akik köztünk éltek, és akiknek élete vagy személyes döntései ma is példaszerűek. Ők az igazi hősök. Vannak köztük ismert emberek, mint Papp Laci vagy Semmelweis Ignác, és kevésbé ismertek, mint Halassy Olivér, a világ első mozgássérült olimpikonja, Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő vagy Ocskay László százados, a magyar Schindler.

2. ANNA GAVALDA: ÉDES ÉLETÜNK
Anna Gavalda hozza a szokott humoros, elgondolkodtató stílusát ebben a két kisregényben is.Légy önmagad, csináld azt amiben jó vagy, és ami örömet szerez, és e szerint cselekszik is.

3. PÉTERFY-NOVÁK ÉVA: EGYASSZONY
Van az a helyzet, amiben kevés az empátia. Ne mondja nekem senki, hogy „megérti”, milyen nehéz valakinek, aki fogyatékkal élő gyereket nevel. Nem érti meg. Csak akkor érti meg, ha neki is van egy.

4. FREDRIK BACKMAN: AZ EMBER, AKIT OVÉNAK HÍVNAK
Ez egy sírva nevetős és nevetve sírós könyv. Nem tudnám megmondani, hányszor éreztem gombócot a torkomban, miközben mosolyra húzódott a szám vagy szorította valami a mellkasomat. Igazi, érzelmeket kiváltó olvasmány. Pont olyan, ami alkalmazkodik az ember hangulatához: ha szomorú, inkább a szívszorító vonalat látja benne, ha pedig vidám, akkor a fanyar humort, ahogy Ove kommentálja az eseményeket.

5.ANDY WEIR: A MARSI
Ez a könyv egyszerűen zseniális! Ha szereted a sci-fit, feltétlenül olvasd el. Ha nem szereted a sci-fit, akkor is. Oké, ez kicsit elfogultnak tűnhet így, tehát nekifutok még egyszer, hogy mértéktartó legyek: Ez a könyv egyszerűen zseniális! Ha szereted a sci-fit, feltétlenül olvasd el. Ha nem szereted a sci-fit, akkor is. Ez van.

6. GAYLE FORMAN: HA MARADNÉK
Mia egy havas téli napon autóbalesetben elveszíti a szüleit. A kórházban kívülről látja magát, és az eseményeket, és döntenie kell, hogy az életet, vagy a halált választja…

7. JODI PICOULT: SZELÍD VADAK
Vannak olyan számomra kedves írók, akik remek regényeket írnak/írtak, de amikor novellás kötetet olvastam tőlük, ott bizony kevéssé voltak jók. Jodi Picoult azonban így sem tud hibázni. Legjobb lenne, ha csak annyit írnék, hogy aki ismeri az szerző stílusát, könyveit, ezt a rövid elbeszélést se hagyja ki, aki pedig még nem olvasott semmit sem tőle, nyugodtan kezdheti a Szelíd vadakkal.

8. LEITNER OLGA: BAKKER, ANYA LETTEM!
A gyerekem már szinte felnőtt, de a könyvet nem tudtam letenni. Egyszerrre minden visszajött: az éjszakai bőgések, a mackónadrágos babakocsis séták, és a máig aktuális kérdés: miért nincs ezen a gyereken valami kijelző, mi a fene baja van???

9. LÉVAI BALÁZS-LOVASI ANDRÁS: IDÉIG TUDOM A TÖRTÉNETET
Lévai Balázs – Lovasi András Idáig tudom a történetet című könyve a megjelenése óta vezeti a Libri sikerlistáját, nem véletlenül. Tényleg hibátlan, talán csak egy baja van: nem én írtam…

10.GRECSÓ KRISZTIÁN: MEGYEK UTÁNAD
Olyan könyv ez, amit akkor is magával visz az ember, ha tudja, hogy csak tíz percet olvashat belőle a buszon. Mégis ott kell lennie a táskában.

Borsos-Kőszegi Erika

főszerkesztő

Related Posts

Könyvajánló – Paula Daly: Milyen ​anya az ilyen?

Lisa Kallistó, a jeges tóvidéken élő háromgyerekes anya pont olyan, mint a többi agyonhajszolt anyuka. Tökéletesnek látja mások életét, de úgy érzi, a sajátján nem…

Könyvajánló: Vámos Miklós: Sánta kutya

„Aki megment egy embert, az megmenti az egész emberiséget, mondták a régiek. Aki megszeret egy asszonyt, az megszereti az egész asszonyiságot, mondom én.”  

Romantikus regények az Európa Könyvkiadó kínálatából

Egy angol nemesi család titka, egy látszólag tökéletes életéből kilépő anya története, egy palesztin fiú útkeresése, Richard Burton és Elizabeth Taylor szerelmének megidézése – mindezt…

Könyvajánló: Tony Parsons: Gyiloktáska

Íme, egy könyv ínyenceknek. Az eddig leginkább szépirodalmi írásairól ismert Parsons ezúttal egy roppant jól megkoreografált krimivel ajándékozta meg a rajongóit. A furcsa címválasztáson túllendülve…