Először koncerteznek hazánkban az ausztrál popzene ügyeletes kedvencei – 5 Seconds of Summer a Budapest Parkban


Az egyik legaktuálisabb és legmenőbb popsztár csapat, a 5 Seconds of Summer kivételes rajongói bázissal büszkélkedhet karrierjének kezdete óta. Az állandóan turnézó zenekar egy új irányt mutató anyaggal készül 2020-ra, amit végre a magyar közönségnek is megmutatnak majd június 4-én a Budapest Parkban.
Négy fiatal srác pár éve úgy döntött, ideje egyesíteniük gyerekkoruk óta tartó zene iránti rajongásukat és elkötelezettségüket – kezdetben feldolgozásvideókat töltöttek fel a Youtube-ra, online pedig egycsapásra híressé váltak. Erre az aktuális szupersztár csapat, a OneDirection azonnal
felfigyelt, és el is vitték magukkal turnézni őket, ezzel pedig világszerte egekbe szökött a népszerűségük. Első kislemezük 2014 elején jelent meg She Look So Perfect címmel, és rögtön az ausztrál, az új-zélandi, az angol és az ír slágerlisták élén landolt. A kontinenseket is átszelő hihetetlen ismertség miatt már kifejezett rajongás előzte meg 2014-es első, cím nélküli lemezüket, ami ezek után nem meglepő módon 11 ország albumeladási listáját hódította meg.
A 5 Seconds of Summer zenéjének receptje talán nem tűnik elsőre túl bonyolultnak, mégis egy olyan fúziót találtak el vele, amire már régóta vágyott a popslágereket kedvelő közönség.
„A metálzenében él az a szellem, hogy ki akarsz törni onnan, ahonnan jöttél – bárhol is legyen az -, és valami sokkal nagyobb dolgot akarsz csinálni az életeddel. Mi ezt a felfogást fordítottuk le a popzene
nyelvére.” – fogalmazta meg hitvallását a zenekar.
Ez az őrületes energia és az elszántság tehát nagyon hamar gyümölcsözővé vált Luke Hemmings, Michael Clifford, Calum Hood és Ashton Irwin számára, szóval akár hátra is dőlhettek volna élvezni a megérdemelt sikert, de őket nem ilyen fából faragták. Ha lehet, csak még több motivációt jelentett nekik az őket körülvevő rajongás, amit további két albummal (a 2015-ös Sounds Good Feels Gooddal és a 2018-as Youngblooddal), három dokumentumfilmmel, monstre-turnékkal, és olyan slágerekkel,
mint a Girls Talk Boys, a Want You Back vagy a Lie To Me háláltak meg. Az idők során stílusuk is sokat formálódott, érett – a kezdeti dühösebb pop punk irányából a színtiszta, mégis őszinte popzene felé kanyarodtak, megtartva az elementáris erőt. Készítettek közös dalt például a Chainsomkers duójával, Julia Michaels énekesővel vagy Tom Morello énekes-dalszerzővel is, hamarosan pedig egy új anyaggal is megörvendeztetik a rajongókat. A srácok elmondása szerint nagy hatással volt rájuk a Los Angelesben eltöltött elmúlt időszak, ez az indusztriális környezet pedig zenéjükben is megjelenik majd.
„Sok minden múlik azon, hogy Los Angelesben lehetőségünk van eljárni gót klubokba, és olyan zenékkel közvetlen kapcsolatba kerülni, amikkel Ausztráliában nem találkoztunk, illetve olyan műfajokat tanulmányozhatunk, mint a new wave vagy darkwave” – mondta el Irwin, a 5SOS dobosa.
Ígéretük szerint a dalszövegek tekintetében komplexitásra, zeneileg pedig teljesebb hangzásra számíthatunk majd. Így tehát egy újabb mérföldkőhöz érkezik karrierjük, aminek 2020-ban először végre a magyar közönség is tanúja lehet június 4-én a Budapest Parkban!


Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1200982540099224/
A jegyértékesítés december 6-án indult.
5SOS – Teeth: https://youtu.be/JWeJHN5P-E8
5SOS – Youngblood: https://youtu.be/-RJSbO8UZVY

Related Posts

Az üres Budapest Park közepén rögzítette új live session videóját az Analog Balaton

Május 30-án újabb mérföldkőhöz érkezik az Analog Balaton, azaz Vörös Ákos és Zsuffa Aba duója, ugyanis karrierjük során először adnak önálló koncertet a Budapest Parkban.…

Amit még sohasem láthattál a Parkból – a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója

Április 25-én a Blahalouisiana koncertjével indítja útjára tizenharmadik évadát a Budapest Park. Hetekkel a nyitás előtt, a teljes átalakulás közepette azonban már beköltözött egy estére…

Először koncertezik Magyarországon a Take That!

Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata több mint harmincéves pályafutása során először jár hazánkban, ráadásul a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című vadiúj albumukat…

Siklósi Örsre emlékezik az AWS a Budapest Parkban

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.…