És jön! – Dirkschneider – 2017. október 30. Barba Negra

Valamikor 1985 második felében hallottam először Udo Dirkschneider hangját, az akkor frissen megjelent Metal Heart albumon. Akkoriban az Accept frontembereként interpretálta a fémszívűeknek a hallgatnivalót. Azóta eltelt több mint harminc esztendő, de a német énekes töretlen lendülettel és lelkesedéssel járja a világot a dalaival. ’87-ben ugyan kivált a zenekarból, és megalapította a saját nevével fémjelzett U.D.O. együttest, de rendületlenül kitartott a hamisítatlan heavy metal mellett. Tizenöt sorlemezt és jó néhány koncertanyagot jelentetett meg az elmúlt évtizedekben. A turnék során rendre felbukkantak az Accept klasszikusai, ám tavaly az énekes bejelentette, hogy véglegesen le akarja zárni az Accept-korszakot, de méltó kereket között vesz búcsút a közkedvelt daloktól: Dirkschneider néven turnéztatja meg ezeket a régi nótákat. Az elmúlt évi koncertsorozat olyannyira sikeres volt, hogy idén egy újabb tiszteletkört tesz az öreg a metal zene megkerülhetetlen dalaival, hogy aztán már csakis U.D.O.-dalokkal lépjen fel.

Nemrégiben megjelent a Live – Back to the Roots – Accepted! Című DVD, ami nagyszerűen mutatja be, hogy mennyi energia lakozok a már korántsem fiatal énekesben. A dalok, amik a hosszú évek során kitörölhetetlenül belénk ivódtak, fantasztikus erővel dörrennek meg, és késztetik heveny léggitározásra, illetve headbangelésre az arra fogékonyakat. Fitty, aki a basszusgitárjával hozza a bombabiztos alapokat, szintén túl van a hatvanon (Udo 65 múlt), de olyan vehemenciával tolja a metált, hogy öröm nézni. Nem variálja agyon a dolgokat, de olyan pontosan játszik, ahogy kell, a hangszere pedig úgy dörren meg, ahogy kell. A két gitáros Smirnov és Heikkinen (az ő helyét időközben Bill Hudson vette át), jókedvűen és felkészülten játsszák a hatalmas dalokat. A szólóknál kicsit szabadabban kezelik a meglévő fémet. Aki azonban számomra a legnagyobb kellemes meglepés volt, az Udo fia Sven. Zseniális, ahogy a srác üti a tőle bőven öregebb dalok dobtémáit. Játéka pontos, feszes, egyszerre érezni benne a zenei alázatot és a hihetetlen ösztönt. Valószínűleg örökölte a papa metálba vetett hitét.
Aki lemaradt a tavalyi fellépésről, az az ideit ne hagyja ki, aki meg ott volt, az valószínűleg örömmel látja majd újra színpadon ezt a nagyszerű zenekart, és hallgatja csápolva a nagyszerűbbnél nagyszerűbb dalokat, mint például a Breaker, Balls to the Wall, Princess of the Dawn, Up to the Limit stb.
Szervező: Livesound
Jegyek
5800 Ft ▲ Early Bird (csak Barna Negra online)
6200 Ft ▲ Elővételben
6500 Ft ▲ A koncert napján

Dobos Attila

Related Posts

BARBA NEGRA: AZ IGAZI KLUB

Maximális üzemmódra kapcsolt a Barba Negra Track, a nyár bőven tartogat programokat, egymás után jönnek a nagy koncertek a szabadtéri szórakozóhelyen.

Újabb telt házas hetek a Barba Negrában

November vége is a telt ház jegyében telik a Barba Negra Music Clubban. Az újbudai klub legnagyobb örömére nem csak a két Kowalsky meg a…

Az egyetemisták és főiskolások 2024-es országos turisztikai találkozója

Az egyetemi közösségek találkozásának egyik legfontosabb nyári színtere lett az EFOTT 500 EFOTT-bérletet ajánl fel a Kulturális és Innovációs Minisztérium a külhoni felsőoktatási intézmények számára…

Django Feszt Budapest 2023

A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy dzsessz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest…