Már csak néhány hónap van hátra a budapesti vizes világbajnokságig, így az úszó már gőzerővel készül a megmérettetésre. Cseh László hajnali edzés után nyilatkozott felkészülésről, személyes várakozásairól, verseny előtti rituálékról és arról, hogy az edzés mellett mire kell még figyelnie, hogy formában tartsa magát.
A napi két vízi edzést egy héten kétszer szárazföldi erőfejlesztés egészíti ki, így az olimpikon számára nagyon fontos hogy jó erőben tartsa magát. A helyes táplálkozás, egészséges étrend mellett a hatékony felkészülés fontos része a táplálék-kiegészítés. „A nehéz edzések mellett folyamatosan fejleszteni kell a szervezetemet, nem lehet hagyni, hogy kimerüljek” – magyarázta az úszó. A versenyzőnek valóban rengeteg energiára van szüksége, hogy mindig a legjobb formáját hozza, a közelgő vizes világbajnokságon való jó szereplés pedig az első számú célok között szerepel számára. „Szeretnék hazai közönség előtt nagyon jól úszni és megmutatni a riói olimpia után, hogy még van, amit el tudok érni, még van hova fejlődni” – fogalmazott Cseh László.
Verseny előtti rituálékról és arról, hogy az úszót mi motiválja ennyi év versenyzés után, nézd meg a Cseh Lászlóval készült videó interjút, itt: https://www.dropbox.com/s/e7i3y3nwh4i9m94/Cseh%20L%C3%A1szl%C3%B3%20m%C3%A1r%20a%20budapesti%20vil%C3%A1gbajnoks%C3%A1gra%20k%C3%A9sz%C3%BCl_r%C3%B6vid.mpg?dl=0
A videó interjú teljes tartalma elérhető itt: https://www.dropbox.com/s/sbm25h7j37xtjr4/Cseh%20L%C3%A1szl%C3%B3%20m%C3%A1r%20a%20budapesti%20vil%C3%A1gbajnoks%C3%A1gra%20k%C3%A9sz%C3%BCl_hosszu.mpg?dl=0
Related Posts
Tuti edzéstippek otthonra Dudás Lilitől Nincs időd heti kétszer-háromszor edzőterembe járni? Semmi gond! Az álomalak otthon is elérhető! Dudás Lili személyi edző, fitneszversenyző, az Életmódváltók…
„Új év, új élet!” felkiáltással sokan határozzák el az év első napjaiban, hogy változtatnak szokásaikon és teljes életmódváltásba kezdenek. A siker kulcsa a megvalósításban rejlik,…
December 14-én nyitotta meg kapuit a Corvin plázában a Scitec Nutrition felújított szaküzlete, amelynek apropóján népszerű Team Scitec sportolók és természetesen az egybegyűltek is megkóstolták…
ÍGY LESZ SIKERES AZ ÉLETMÓDVÁLTÁS: 5 TIPP A SCITEC SZAKÉRTŐITŐL