ANYA-LÍZIS 5.: Arról, hogy kinek mi fáj, hogy fáj, hol fáj?

Megszületett a ded, s elkövetkezik az első kötetlen találka a jó barátokkal. Elmeséljük a kórházba beérés rendőrségi napi összefoglalóba illő részleteit éppúgy, mint a kórházi személyzet hozzáállását. És lesz egy pont, amikor valakitől egyszer csak elhangzik a kérdés:
– És milyen volt a szülés maga? Mennyire fájt?

A már apukák ilyenkor általában bölcsen hallgatnak. Tudják, hogy ez a párjuk sztorija. Tudják, hogy a párjuk fogja taglalni a szájba rúgott szülészorvost, a spanyolcsizmázásra hajazó pillanatokat, s annak részletezését, hogy is van, mikor az ember bizonyos belső szerveit leginkább kifelé cincálják éppen. A már apukák e ponton inkább a korsó sörükbe temetkeznek némán, de azért olykor-olykor megsimogatják a mesélő párjuk vállát. Mert bármennyire annak a fájdalmáról van szó éppen, azért az apuka is ott tolt, húzott, csüggedt, erőlködött, a maga eszközeivel, szavaival, jelenlétével. A fájdalom egyéni volt, de a csatamezőn nem lehet egyedül harcolva nyerni.

A nem apukák azonban elkezdenek a baráti társaság közepén ötletelni. Előbb-utóbb kisütik, hogy a szülési fájdalom bizony valami olyasmi lehet, mint minden hímnemű leginkább rettegett, megborzongtató eseménye, egy nekifutásból pontosan kivitelezett, kiadós tökön rúgás. Csakhogy míg a már megkönnyebbült mamák szívesen, de csak alig megborzongva emlegetik a rémes részleteket, addig elhanyagolható azon pasitársaságok száma, ahol a tagok meghitt részletességgel taglalják, az a bizonyos manőver kinek hány percig tartott, tudott-e közben csillapító légzőgyakorlatokat végezni, illetve a földön ide-oda gurulva eszébe jutott-e epidurális érzéstelenítésért könyörögni.

Miután még nem találták fel a Kis Hétköznapi Fájdalomhatározót, mindenkinek a magáé a legélőbb, legemlékezetesebb. Ezért férfiak, ne sértődjetek meg, ha a nők dévaj, gúnyos kacagásban törnek ki bizonyos altesti részek megrúgásának igaz történetére. S anyukák, ti se legyintsétek arcon a pasit,, aki diadalmasan fogadja a haverok kézszorongatását, azt motyogva: megcsinálTUK! Ügyesek volTUNK! Hiszen jogos lett volna a többes szám, ha ebben a projektben annak idején nincs az a keveredés Ádámmal, Évával, meg a mára egyébként piszokul megdrágult almával…

Nem véletlenül mondják, hogy a fájdalom elmúlik. Szerencsére a lehetőség marad, hogy visszatekintve néha kicsit megmosolyogjuk.

Kocsis Noémi