Az OTTHON a budapestiek kedvenc szava

Otthon, szabadság, lehetőség… ez a három szó lett a legnépszerűbb a Fővárosi Önkormányzat és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. által 2016. októberében indított rendhagyó közvéleménykutatásban. A Neked mit jelent Budapest? címmel indított felmérés során egy külön erre a célra létrehozott szógyűjtő felület segítségével bárki beküldhette a saját szavát Budapestről. A kampány ideje alatt, a lakosság aktív részvételének köszönhetően több ezer szó beküldésével formálódott ki az itt élők meglehetősen pozitív véleménye a fővárosról. A legnépszerűbb szavakból december közepén nyitotta meg kapuit a Neked mit jelent Budapest? – kiállítás a Budapest Projekt Galériában, ahol szó szerint életre kelnek a lakosság által beküldött szavak, kifejezések.

img_0259

Az itt lakók véleménye kulcsfontosságú a városarculat formálása szempontjából, ezért a városvezetés most először vonta be aktívan az itt élőket, és ezt használtuk a Neked mit jelent Budapest? kampány alapeszközeként. Budapestnek fontos a lakosság visszajelzése, miként az is, hogy aktív, tevőleges részesei legyenek a város életének. Bízom benne, hogy sok hasonló kezdeményezéshez lesz még szerencsénk a jövőben, nem csak fővárosi cégek szervezésében. Számomra külön öröm, hogy a legnépszerűbb szavak, melyek a kiállítás alapját is jelentik, egyrészt pozitív tartalmúak, azaz a Budapestiek szeretik a városukat, magukénak érzik azt, másrészt nagyon erős szavak. – fogalmazott a kiállítás megnyitóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra Főpolgármester-helyettes.
A különleges, három szinten megvalósult kiállítás a VR (virutal reality- virtuális valóság) eszköztárával, egyedi interakciókkal és installációkkal mutatja meg a fővárosi lakosok által adott választ arra a kérdésre, hogy mit jelent nekik, mit jelent nekünk Budapest. A legnépszerűbb szavakat kézzelfogható és virtuális módon egyaránt megtekinthetik a látogatók a tárlat során, valamint saját kezűleg készíthetik el egyedi, kedvenc szavukkal ellátott NUBU vászontáskájukat, amelyet egyfajta ereklyeként és ajándékként mindenki haza is vihet. A Neked mit jelent Budapest? – kampány 2017. januárjában különböző tematikus beszélgetésekkel és eseményekkel folytatódik és zárul a Budapest Projekt Galériában. A közvéleménykutatás inspiráló végeredményét, vagyis a 100 leggyakrabban beküldött szó listája megtekinthető a BVA honlapján, a www.enbudapestem.hu weboldalon.

Kampány videó: https://www.youtube.com/watch?v=rcoou7prbBQ&t=9s
BVA WEB: http://enbudapestem.hu/
BVA Facebook: https://www.facebook.com/Varosarculat/
BPG Facebook: https://www.facebook.com/budapestprojektgaleria/

Related Posts

Neked mit jelent Budapest?

A Te szavad, a TE városod – interaktív közösségi kiállítás nyílik a Budapest Projekt Galériában.

A Samsung a CES 2020 kiállításon jelentette be az “Élmények Korszakát”

A Samsung a 2020-as CES kiállításon nyitotta meg az “Élmények Korszakát”. A vállalat a jövőben az emberközpontú innovációra helyezi a hangsúlyt, amely a hardveres és…

Király Gábor: Föld, amely kívül van a városon

A Godot Galéria 2020-as kiállítási évét januárban Király Gábor festőművész tárlatával indítja, aki első alkalommal mutatkozik itt meg. A Föld, amely kívül van a városon…

BOLDOGSÁG: DÁNIA A NEVED

2017. október 3. – 2017. november 16. Helyszínek: Premier Kultcafé (1085 Budapest, Üllői út 2-4.) Lärm (1073 Budapest, Akácfa u. 51.) FUGA Budapesti Építészeti Központ…