Garten Balaton kortárs művészeti hetek

Felsőörsi Fotóudvar a Garten Balaton programjában

Fotókiállítások, koncertek, kertmozi, zenés gyerekprogramok és beszélgetések is várják az érdeklődőket az első Felsőörsi Fotóudvar programsorozaton, amelyet augusztus 8. és 18. között rendeznek a felsőörsi Civilházban és környékén, a Garten Balaton kortárs művészeti hetek részeként.

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket három észak-balatoni község, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével – írják a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben, hozzátéve, hogy az idei eseménysorozat Felsőörsön új helyszínnel bővül.

A fotóudvarban Érzelmeink története címmel a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep: az ott látható kiállítások az érzelmek fotografikus ábrázolásának különböző lehetőségeit mutatják be eltérő hozzáállású alkotók szemszögéből.

Látható lesz Ajpek Orsolya fotóriporter Érzelmi bevonódás versus objektivitás című tárlata, valamint Gerhes Gábor képzőművész Melankólia és Szombat Éva Boldogság című kiállítása. Gerhes Gáborral és Szombat Évával beszélgetést is tartanak.

A fotóudvar központi, DARWIN POP-UP című tárlata jelenkori nézőpontból mutatja be és értelmezi Charles Darwin Az érzelmek kifejeződése az embernél és állatoknál című munkáját, amely amellett, hogy az etológia egyik alapműve, fotótörténeti mérföldkőnek is tekinthető, mert az első olyan tudományos kiadvány, amelyben fényképek is szerepelnek illusztrációként.

A kiállításon Pléh Csaba pszichológus, nyelvész és Mucsi Emese, a Capa Központ kurátora mellett Czigány Ákos fotográfus is tart tárlatvezetést, akinek Darwin Online című fotótárgya a kiállítás egyik központi elemeként jelenik meg. Az alkotás a Darwin-munka nyomdafesték nélküli oldalainak felhasználásával készült. Az üres lapok felülete láthatóvá teszi az eredeti anyag, az akkori technológia jellemzőit és kísérteties módon érzékelteti a könyv 1890-es második kiadásának megjelenése óta eltelt idő „nyomát” – olvasható a közleményben.

A kertmoziban Forgács Péter és Can Togay Német egység a Balatonnál című dokumentumfilmjét, valamint Kepes András André Kertész hazaérkezett című 1984-es riportfilmjét láthatják az érdeklődők.

Vetített képes előadáson mutatja be Kincses Károly fotótörténész, muzeológus, szerkesztő André Kertész és Szigetbecse című könyvét.

Darwintól a csirkeportrékig – Az érzelemkifejezés evolúciós elmélete címmel Csányi Vilmos biológus, etológus, valamint Szalai Dániel és Czigány Ákos fotográfusok részvételével tartanak beszélgetést.

MTI
fotó: Garten Balaton, megnyitó

Felsőörsi Fotóudvar – Garten Balaton

2021 augusztus 8 – 18.
Felsőörs, Szabadság tér 5.

A kiemelt programok kivételével ingyenes. A kiemelt programra napijegyet kell váltani, melnyek ára 2500 Ft, amely a Garten Balaton (Lovas, Csopak, Felsőörs) aznapi összes programjára érvényes.
Felsőörsieknek és 18 év alattiaknak a belépés ingyenes. A Garten Balaton VIP kártyával rendelkező vendégek a Felsőörsi Fotóudvar összes programját ingyenesen látogathatják.

Garten Balaton kortárs művészeti hetek honlap
Garten Balaton facebook oldal
Jegyvásárlás Tixa.hu oldalán, vagy a helyszínen

Related Posts

Szürreál és absztrakt – zsebben hordott művészet

Mobillal készült fotókból nyílik online kiállítás Szürreál és absztrakt – zsebben hordott művészet címmel a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) weboldalán, a megnyitó szerda…

Benkő Imre kapta az idei Fotóriporteri Életműdíjat

Benkő Imre fotográfus nyerte el 2021-ben a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által alapított Fotóriporteri Életműdíjat. A Fotóriporteri Életműdíjat 2018-ban alapította a Capa Központ a…

Finisszázs – Érzelmes utazás

„Az én fotóim sokat beszélnek” – mondja Araki. Azt is mondja: „Ha az ember élete unalmas, a fotói is unalmasak lesznek.” Neki a fényképezőgépet elkattintani…

Páratlan összefogás a Balaton-felvidék természeti kincseiért

Indul a „Sokszínű Balaton-felvidék” fotópályázat „Sokszínű Balaton-felvidék – Theodora különdíj” címmel közös fotópályázatot hirdet az ország egyik legrangosabb természetfotó-pályázata, a Varázslatos Magyarország és a kékkúti…