Fényterápia, Tombor Zoltán fotókiállítása

Fényterápia, Tombor Zoltán fotókiállítása

A karanténidőszakban tapasztalt érzéseket örökített meg első önálló, intézményi kiállításán Tombor Zoltán. A fotográfus Fényterápia című tárlata kedden nyílik a Mai Manó Házban, ahol válogatás látható világhírű magazinoknak készített divatfényképeiből is.

„A Fényterápia című anyag egy fiatal, magányos nő szemszögéből mutatja meg a karanténidőszak bizonytalanságát, bezártságát, reménytelenségét. Célunk volt, hogy a fotós történetét közérthető formában tárjuk a közönség elé” – mondta Sárvári Zita, a kiállítás kurátora a megnyitó előtti tárlatvezetésen.

Tombor Zoltán elmondta, hogy úgy dolgozott, hogy egy papírra leírta a pandémia időszakát szerinte meghatározó szavakat, és ezekre képi metaforákat készített. „Egy tértelen, időtlen, üres, lebegésszerű állapotot szerettem volna visszaadni a fotókon” – tette hozzá. Egy baráti szál vezette a néhai Fischer Annie zongoraművésznő balatonaligai nyári rezidenciájába, ahol a járvány idején két hosszú hétvégén fotózott egy divatmodellt. A kurátor beszélt arról, hogy a figurális képek mellett tárgyfotók is készültek. Az egyiken egy befőttes üvegben aranyhal úszik; a fotós megjegyezte, hogy az aranyhal memóriája három másodpercnyi, a kép a pandémia idején tapasztalt időérzék-vesztést szimbolizálja. „Az eléletlenedő portrésorozatommal azt próbáltam megmutatni, miként veszítettük el a fókuszt ezekben a hónapokban” – jegyezte meg Tombor Zoltán.

A kiállítás részeként a Mai Manó Ház második emeletén a nyolc éven át (2011-2019) New Yorkban élő és dolgozó fotósnak a különböző világhírű magazinok számára készült divatfotóiből látható válogatás. Az anyagon keresztül jól látható kapcsolat bontakozik ki Tombor alkalmazott és alkotóművészeti munkái között. Képeit megjelentette mások mellett a Vogue, a The Last Magazine, a Harper’s Bazaar, a Time és a Kinfolk, olyan alkotókkal és híreségekkel dolgozott együtt, mint Alicia Keys, Shirin Neshat, Sophie Marceau, Eddie Murphy vagy Palvin Barbara.

A Fényterápia című kiállítást szerdától október 3-áig tekintheti meg a nagyközönség, a tárlaténál jóval bővebb merítést tartalmazó, azonos című könyv a Mai Manó Ház boltjában kapható.

MTI

Fényterápia

Tombor Zoltán fotókiállítása
2021 augusztus 31 – október 3.

Mai Manó Ház – Magyar Fotográfusok Háza
Budapest, Nagymező utca 20.

A kiállítás weboldala

Related Posts

Múzeumok éjszakája – André Kertész képek a Capa Központban

André Kertész fotóművész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílik kiállítás június 26-án, a Múzeumok éjszakáján Budapesten, a Capa Központban. A magyar származású világhírű fotóművész gyermekkorának nyarait Szigetbecsén…

Foton Galéria a Magyar Fotóművészek Szövetsége új kiállítóhelye

Hétfőn megnyílt a Magyar Fotóművészek Szövetsége által létrehozott kiállítóhely, a Foton Galéria a Belvárosban, amelynek első, Szinopszis című tárlata július 24-ig látható – közölték a…

The Art Around us – Képek a volt Balettintézetből fotókiállítás

Fotókiállítással idézi vissza az egykori balettintézet hangulatát, tiszteleg az épület és a balett összefonódása előtt a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Drechsler-palota megújulásáért felelős…

Rokonok fotókiállítás a pásztorok életéről

Nagy Gábor fotográfus, néprajzkutató a pásztorok mindennapjait, munkáját, használati tárgyait, állatait megörökítő fotóiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban – tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t. Nagy…