Photoexpo a Millenárison

Idén november 28-29-én került sor a nívós Potoexpo rendezvényre, amelyen minden fotós szakember, hobbifotós, és a fotózást szerető részt vehetett, a sok látnivaló és program sokmindenkit vonzott. Az eseményt a Millenáris D épületében tartották, ahol a hazai fotós piac színe java épített standokkal, kreatív fotózási lehetőséggel és előadásokkal várta a fotózás iránt érdeklődő közönséget.
2015-ben a hangsúly a kiállítókon volt, hiszen nem szerveztek párhuzamosan a standoktól több száz embert elszívó előadásokat és fotózásokat. Egyetlen, mindössze száz fős teremben volt szombaton szakmai, vasárnap közönség program, így a standokon kínált bemutatók és fotózások folyamatosan a kiállítók körül tudták tartani a látogatók zömét.
Az idén először megszervezett konferencia program is egészen népszerűnek bizonyult. Hivatásos fotósoknak próbáltak programokat szervezni, amire eddig ilyen méretben ilyen tartalommal nem volt még példa Magyarországon. Bár bőven van még mit finomítani és alakítani a koncepción, a pozitív visszajelzések a folytatásra buzdítanak. A cél, hogy a fotózás terén a technológiák mellett a fejekben is folyamatos legyen a fejlődés.
2016-ban folytatják ezt a munkát, és szeretnének két-három nagyobb, több száz fotóst megmozgató rendezvényt szervezni. Az a jövő évi terveinkből biztos, hogy a PHOTOEXPO-ra a mostani időpontnál jóval hamarabb, valamikor októberben vagy legkésőbb november elején kerítenek sort.

Bővebb információ. www.photoexpo.hu

Related Posts

André Kertész fotográfiáiból nyílik kiállítás Belgiumban

André Kertész magyar származású fotóművész fényképeiből nyílik kiállítás szombaton a dél-belgiumi Charleroi Fényképmúzeumban. A Liszt Intézet, brüsszeli Magyar Kulturális Központ támogatásával megvalósult tárlat André Kertész…

Fényterápia, Tombor Zoltán fotókiállítása

A karanténidőszakban tapasztalt érzéseket örökített meg első önálló, intézményi kiállításán Tombor Zoltán. A fotográfus Fényterápia című tárlata kedden nyílik a Mai Manó Házban, ahol válogatás…

Ismét látható Máté Bence természetfotós kültéri kiállítása

Hatalmas méretű, ultramodern paravánok csempészik be a jelenkor természeti csodáit Székesfehérvár főterére. 333 négyzetméter üvegfelületen 623 olyan fotót csodálhatunk meg, amelyek több száz nemzetközi versenyen…

Felsőörsi Fotóudvar a Garten Balaton programjában

Fotókiállítások, koncertek, kertmozi, zenés gyerekprogramok és beszélgetések is várják az érdeklődőket az első Felsőörsi Fotóudvar programsorozaton, amelyet augusztus 8. és 18. között rendeznek a felsőörsi…