Így kell népszínházi előadást csinálni – Delila a Centrál Színházban

Március 9-én került bemutatásra a Centrál Színházban Molnár Ferenc Delila című műve. Az előadást Puskás Tamás rendezte, a főbb szerepekben Stohl Andrást, Balsai Mónit, Trokán Nórát, Ódor Kristófót és Magyar Attilát láthatjuk, a korhű díszletért és jelmezekért pedig a My Fair Lady alkotópárosa, Bagossy Levente és Szakács Györgyi voltak felelősek.

Molnár Ferenc bája, és egyben nehézsége is sajátos nyelvezete, ami rendesen megköti a rendezők kezét darabjai modernizálása kapcsán. Térnek éppen ezért megfelelő a Centrál Színház, ahol belefér a korszerű ábrázolásmód, megtartva ezzel az izgalmas beszédstílust. Témáját tekintve kellő humorral vonultat fel olyan általános kérdéseket az emberi kapcsolatokon belül, mint a hűség, a bizonytalanság, és az érzelmi fellángolások. Szerethető karakterek vannak jelen, akiken át végigkövethetjük, hova vezet a kísértés egy jól működő házasságon belül, vagy, hogy mi fér bele egy fiatal lánynak azért, hogy pénzhez juthasson. Furfangos fordulatok, játékos elemek, közben pedig komoly erkölcsi háttér jellemzi. A színészek kitűnő alakítást nyújtanak, nincsenek üres mondatok, vagy céltalan színészvezetések. Egyaránt izgalmas akkor is, ha valaki pontosan tudja, mi fog történni, de akkor is, ha most hallja először Virág úrék történetét. Széles korosztály figyelmét ragadja meg, és olyan dolgokra helyezi a hangsúlyt, amelyekkel lehetővé teszi, hogy a gyakorlatlan színházlátogatók is képesek legyenek a befogadásra. A díszlet remek, ellenben az átrendezése alatti zenei betétek inkább elvesznek, mint hogy hozzátennének az élvezetekhez, amin egy mobilabb, könnyebben alakítható tér, vagy egy eltérő rendezői megoldás tudna segíteni. Ezt leszámítva, ha valahogy, akkor így kell népszínházi előadást csinálni, ajánlom mindenkinek, aki könnyed, kellemes színházi élményre vágyik.
„Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra is, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki – miután sorsjátékon tetemes összeget nyert – hirtelen felkeltette beosztottjának, Ilonkának az érdeklődését. Így Virág felesége, a bájos Marianne a démoni Delilához méltóan kénytelen a női rafinéria teljes arzenálját bevetni. Molnár Ferenc bűbájos vígjátékának az ősbemutatója éppen 80 éve volt – ráadásul színházunk épületében, az akkori Pesti Színházban, olyan hajdani sztárokkal, mint Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili és Mály Gerő.”

Szauer Lilla

(Kép: www.centralszinhaz.hu)

Related Posts

„A büntetés maga már nyugalmas” – Ibsen: Kísértetek Alföldi rendezésében a Centrál Színházban

Ibsen számos darabja közül a Kísértetek volt az egyik olyan, ami a maga korában sokáig tiltott anyagnak minősült, majd a későbbiekben is csak erős cenzúrával…

HÉT ÚJ BEMUTATÓ AZ ÚJ ÉVADBAN A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN

Példátlanul sok, hét új bemutatóval várja a közöséget ősztől a Centrál Színház. Október 6-án Pokornia Lia improvizációs one-woman-showja nyitja az 2017/2018-as évadot, majd Puskás Tamás…

David Mamet: Oleanna című darabja a Centrál színházban  

A Centrál Színház színpadára november 23-án került bemutatásra a kortárs amerikai drámaíró, a Pulitzer-díjas és Oscar-jelölt David Mamet Oleanna című darabja. A darab első premierje ugyan 1992-ben volt és később…

A Mellékhatás című kortárs angol dráma decembertől a Centrál Színházban

A modern orvostudomány felkent papjai a gyógyszergyárak kutatóorvosaiDecember 6-án mutatja be a budapesti Centrál Színház a kiemelkedő tehetségű kortárs angol drámaíró, Lucy Prebble 2012-ben a…