Digitális méregtelenítés

Néhány éve hallottam valahol, hogy egészen új keletű dolog a telefonba azt mondani, hogy “hol vagy?” -a mobiltelefonok megjelenése előtt tudtuk, hogy hol van az, aki válaszol a hívásunkra. És ugyanígy, egyszerre mindenki elérhető lett, akármerre járt, akármit csinált. Az okostelefonokkal és más csudamasinákkal már nem csak felhívni tudjuk egymást bárhol, hanem akár közös munkavégzésre is összekapcsolódhatunk, akár a világ különböző pontjairól. És ez óriási dolog (még akkor is, ha főleg macskás videók nézegetésére használjuk az emberiség digitális arzenáljának nagyobb részét – nem vagyunk még hozzászokva, na). Egyrészt tehát, óriási dolog, hogy rendelkezésünkre áll egy ilyen elképesztő kommunikációs csatorna, másrészt viszont tudnunk kell néha lekapcsolódni róla.

Volt egy kísérlet, a marokkói sivatagba vittek el egy maréknyi embert, hogy térerőmentesen legyenek együtt – nagyon érdekes változások történtek. Megváltozott a testtartásuk, mondhatni, második felegyenesedésen estek át. És megváltozott az is, ahogy egymással beszélgettek. Ha társaságban felmerül egy kérdés, amire nem tudjuk a választ, vagy nem tudjuk, melyik válasz a helyes, simán rákereshetünk a Google-ban, és vége a találgatásnak. A kísérletben részt vevők újra elkezdtek úgy beszélgetni, mint az oldschool értelmiségiek a lakótelepi nappalikban. És, mivel nem volt a markukban egy kis kütyü, amit nyomogathattak volna beszélgetés közben, többször és hosszabb ideig néztek egymás szemébe, jobban megjegyeztek apró részleteket a másik által elmondottakból, és nyugodtabban aludtak éjszaka.
Van egy ugyancsak újkeletű angol betűszó, a FOMO, azt jelenti, hogy fear of missing out, vagyis attól való félelem, hogy valamiről lemaradunk. Ez valahol a Maslow-i piramis felsőbb szintjein jelenik meg, ott, ahol a közösséghez tartozás érzése, illetve a közösségből való kivetettség fenyegetése állnak. Erről is olvastam egyszer, hogy ahhoz képest, hogy ezen nem múlik a túlélésünk (mint ahogyan a levegővel vagy táplálékkal való szükségleteink esetében) általában az ezen a szinten megjelenő nézetkülönbségek miatt ölik egymás leginkább az emberek. Lásd pl. ultrák. Tök komolyan nekiesnek azon embertársaiknak, akik a másik csapatnak szurkolnak, holott azok az emberek semmilyen létszükségletük kielégítését nem fenyegetik. Ennyire nagy jelentősége tud lenni, (most, hogy nem kell kergetni a mamutot, csak a Tesco-ig kell érte elmenni), hogy engem elfogad-e a környezetem, hogy keresnek-e, hogy ott vagyok-e a közös rendezvényeken – vagy lemaradok-e, kihagyom-e a közös élményeket egyszer-kétszer, harmadszorra meg már nem is hívnak, elfelejtenek. És akkor egyedül leszek, és az félelmetes.
Ezért aztán a digitális detoxnak kétfajta aspektusból is nagy jelentősége van – az egyik, hogy tudatosan lépjünk ki a folyamatos információáramból, és szabjunk gátat az elérhetőségünknek. S azzal, hogy nem azon jár az eszünk, valahol, valaki másnak nincs-e ránk szüksége, érkezzünk meg a jelenbe. Összpontosítsuk a figyelmünket oda, ahol éppen vagyunk, arra, amivel éppen foglalkozunk. Legyünk jelen, éljük meg azt, ami történik, és figyeljünk oda – mert ez alkalommal csak a saját érzékszerveinkkel tudjuk rögzíteni az eseményeket.
A másik megközelítés pedig arra helyezi a hangsúlyt, hogy gyűjtsünk élményeket egyedül. Húzódjunk félre a digitális információáramból, figyeljünk oda a jelenre, és figyeljünk oda önmagunkra. Igyunk meg egy kávét egy olyan kávézóban, ahol még soha nem jártunk, és ne vigyünk magunkkal még egy könyvet se. Legyünk ott, és koncentráljunk arra, hogy mit érzünk – mit érzünk akkor, ha nincs ott velünk más, hogy elterelje a figyelmünket, vagy megzavarja az érzékelésünket a saját véleményével. Lehet menni moziba is, vagy kiállításra. (Nekem ez utóbbi van napirenden, nagyon szeretem a kiállításokat, de mindig kicsit be vagyok feszülve, amikor mással megyek, és más tempójához kell igazodni, vagy amikor válaszolnom kell arra a kérdésre, hogy “mit gondolsz?” – pedig én nem szoktam semmit se gondolni.) Igaziból az a lényeg, hogy engedjük el időnként a virtuális valóságot, és nézzünk körül a fizikai életterünkben. Lassítsunk le, és keressünk valódi élményeket.
A digitális méregtelenítést lehet kezdeni kicsiben – nekem az első lépés az volt, hogy ha elmentem otthonról, akkor a telefonomat csak telefonnak használtam, nem álltam neki e-maileket nézegetni rajta. Aztán elkezdtem egész hétvégékre lenémítani. A munkát illetően, igyekszem akkor dolgozni, amikor az irodában vagyok – ami azt is jelenti, hogy a munkaidőmön kívül nem stresszelek a feladataim miatt, és azt is, hogy munkaidőben jobban koncentrálok, hiszen letiltottam magam a “majd otthon, nyugodt körülmények között” opcióról. Ami a való világba való kilépést, az offline élménykeresést illeti – ezen még van mit dolgoznom.
De az már egészen jól megy, hogy ha a kutyával sétálok, akkor nemcsak a testem van ott, hanem a lelkem is.

Mucsi Boglárka

Ha olvasnál még a szerzőtől: http://fenntarthato.cafeblog.hu/