Műcsarnok, Budapest

125 éves a Műcsarnok

Különleges programokkal ünnepli megnyitásának 125. évfordulóját kedden a Műcsarnok, amely aznap nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt – közölte az intézmény vasárnap az MTI-vel.

A közleményben felidézik, hogy 125 évvel ezelőtt, 1896. május 4-én az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Millenniumi Országos Kiállításával nyitotta meg kapuit a Műcsarnok. A koronavírus-járvánnyal összefüggő intézkedések miatt hosszú hónapok óta zárva tartó kiállítóhely éppen május 4-én, azaz a jeles évforduló napján fogadhatja újra a látogatókat.

A nyitás alkalmából nemcsak az aktuális kiállításokat járhatják körbe személyesen az érdeklődők, a szervezők különleges ünnepi programokkal is készülnek: a 10 órai nyitástól 18 óráig a Műcsarnok első teraszán felállított mozgó fényképészeti stúdió és labor a XIX. századi fotográfia kézműves eljárásaiba enged bepillantást. A workshop résztvevői aktívan részt vehetnek a fényképezés folyamatában. A kép megkomponálásától kezdve, a nagy méretű síkfilm kidolgozásán keresztül a pozitív kép előállításáig tartó folyamatban Laczkó Péter fotográfus segíti az érdeklődőket.

Délután 15 órától a szintén 125. születésnapját ünneplő Vígszínház művészei, Hegyi Barbara és Ertl Zsombor, 17 órától Tar Renáta és Fesztbaum Béla olvasnak fel korhű ruhákban a Műcsarnokhoz kapcsolódó ritkán hallott történeteket, dokumentumokat. A 15 óra körül érkezők megkóstolhatják a Műcsarnok születésnapi tortáját. A várakozókat, megpihenni vágyókat a lépcsőkön 125 meglepetés párnával várják, amelyekhez egy nyereményjáték is kapcsolódik.

Csak ezen a napon, május 4-én minden aktuális kiállítás 125 forintos jubileumi jeggyel látogatható, valamint hét aktuális és közelmúltbéli belépőjegyes online program ingyenesen tekinthető meg a Műcsarnok Facebook- és YouTube-csatornáján. Három aktuális kiállítás – a Hét év – 150 kiállítás, a Kik vagyunk és A fény képei című tárlat – reprezentatív katalógusa együttesen 12 500 forintért vásárolható meg az Art Boxban, a Műcsarnok könyves- és ajándékboltjában.

A programokon védettségi igazolvány bemutatása kötelező – áll a közleményben.

MTI

Related Posts

Kik vagyunk, Fotográfiák képzőművészekről kiállítás

2021 március 20-án, csütörtökön este 7 órakor kerül sor a Kik vagyunk, Fotográfiák képzőművészekről című kiállítás megnyitójára. A jelenlegi pandémiás helyzetben a megnyitó online lesz…

Múzeumok éjszakája – Kiállítások, filmvetítés és vezetett séták a Budavári Palotanegyedben

Kiállítások, tárlatvezetések, filmvetítés és vezetett séták is várják a közönséget a Múzeumok éjszakáján szombaton a Budavári Palotanegyedben. A Budavári Palota déli összekötő szárnyában komolyzenei kíséret…

II. Amenhotep és kora, a Szépművészeti Múzeum kiállítása

Az ókori egyiptomi Újbirodalom egyik jelentős uralkodója, II. Amenhotep korát és sírjának kalandos felfedezését mutatja be a Szépművészeti Múzeum péntektől látható kiállítása, melynek középpontjában a…

A Vágyott szépség, preraffaelita remekművek kiállítás meghosszabbítva

Csaknem egy hónappal meghosszabbították a Magyar Nemzeti Galéria Vágyott szépség című, a londoni Tate Múzeum preraffaelita remekműveit bemutató kiállítását, az eredetileg vasárnapig tartó tárlat a…