Könyvajánló – David Baldacci: Hosszú árnyak

Egy regény a komfortzónámból, plusz egy író, akiben úgy nem igazán csalódtam még. Az Amos Decker-sorozat pedig talán a hozzám legközelebb álló az írótól. De most Baldacci valami rejtélyes módon még jobbá tette.
Kezdődik az egész egy nem vidám résszel, ahol Deckertől búcsút vesz a volt társa, majd véget vet az életének. Szinte érezzük a kegyetlen tehetetlenséget, amit hősünk átél, amikor nem tud segíteni, nem tudja megmenteni Mary Lancestert.
Ezután Floridába kell utaznia, ahol egy köztiszteletnek örvendő bírót és annak testőrét kegyetlenül meggyilkoltak. Ekkor dobja be Baldacci az első meglepetést. Decker új társat kap Frederica White személyében. És ez a nő valami szemtelen módon azonnal belopta magát a szívembe. Annyira eleven, annyira kedvelhető karaktert vetett papírra a szerző, hogy azonnal olyan érzésem lett, hogy most aztán megvan Decker méltó párja. Mert White okos, határozott, és nem hagyja, hogy Amos „eltiporja”. Egyszerűen megvan köztük az a dinamika, ami új színt visz a sorozatba. Ahogy haladunk előre a történettel, úgy lesz egyre közvetlenebb köztük a kapcsolat. Decker eleinte még talán magának sem vallja be, de később egyértelműen elismeri újdonsült társa érdemeit, tudását. Hamarosan valóban együtt göngyölítik fel az igencsak szövevényes bűnügyet, aminek során a múlt hosszú árnyait – zseniális címválasztás! – is megismerjük. Élmény olvasni, ahogy a jelen történéseit egyszerre fejtik fel a több évtizedes titkokkal egyetemben. Baldacci a tőle megszokott magas színvonalon mozgatja a sok szálat, s vezet minket, olvasókat mégis úgy, hogy ne vesszünk el a szereplők, a helyek és az idő kavalkádjában.
Nem is tudom, pontosan mikor történt, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy a két nyomozó élete legalább annyira elkezdett érdekelni, mint magának az esetnek a felderítése. Nekem emiatt lett ez a kötet erősebb, mint a többi. Sokkal emberibb, sokkal közelebb hozza a szereplőket, mint eddig bármikor. S teszi mindezt úgy, hogy egyszerűen nincs üresjárat a történetben, nem ül le, és nem kezd szirupossá válni. Jó lett volna egyhuzamban végigolvasni a Hosszú árnyakat, de az élet ennyire azért nem kegyes velem, viszont így amikor csak tehettem, olvastam, és ha épp nem tehettem, akkor is olykor „odagondolkoztam” magam a történetbe. Jó volt. Ez a fajta függőség nagyon jó!
Mint ahogy a csavarok is a sztoriban. Baldacci nem okozott csalódást ezúttal sem. Sőt! Igen figyelemreméltó módon képes volt megújítani a sorozatot, aminek ez a kötet már a hetedik része. Ilyenkor némelyik kevésbé eredeti sorozat megfárad, vagy csak hozza a kötelezőt. Amos Decker viszont roppant erőssé vált, és valószínűleg nem csak én akarom, hogy mihamarabb jelenjen meg a nyolcadik kötet, mert nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy ez a lendület megmarad-e, illetve hogy a White–Decker páros hová fejlődik. Mit hoznak ki egymásból, s milyen új oldalát ismerhetjük meg az ezúttal, önmagához képest, szelíd főhősünknek.
Azt gondolom, hogy aki nem ismeri még akár a szerzőt, akár csak Amost, nyugodtan kezdje ezzel a résszel, mert amellett, hogy nagyon izgalmas, cselekményes és intelligens, olykor sziporkázóan szellemes is. És a könyv végére jó ismerősökké válnak a főszereplők – nálam legalábbis így lett.
A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Dobos Attila

Kiadó: General Press
Terjedelem: 416 oldal
Fordította: Szabó István
Megjelenés éve: 2023