Könyvajánló – Linwood Barclay: Liftakna

Filmvászonra kívánkozó történet.
Barclay rutinos szerző, ez érződik a regényen. Adott egy jó alapötlet. Nevezetesen, hogy valaki vagy valakik megbabrálnak néhány liftet New Yorkban, ahol, mint ismeretes, szinte minden épület szerves része ez az eszköz. Kézenfekvő hát, hogy néhány ilyen balesettel könnyen reflektorfénybe lehet kerülni.

Egy jó krimihez kellenek negatív karakterek, akiket lehet utálni, hogy aztán a mű végére vagy megkapják, amit megérdemelnek, vagy esetleg jó útra térjenek. Headly polgármester pontosan egy ilyen tenyérbemászó alak, akit lelkiismeret-furdalás nélkül csapkodna nyakon az ember. Egy vérbeli törtető politikus, akit az önös érdekein kívül más nem igazán érdekel. New York meg nem egy jelentéktelen poros kisváros, ahol nagyjából mindegy kié is az adott tisztség. A Nagy Almában magasra lehet emelkedni, de nagyon hamar a mélybe is lehet zuhanni – engedtessék meg nekem ez a szófordulat, ha már egyszer a Liftaknáról írok.

Kell egy alapos indíték, ami lendületbe hozza az eseményeket. Mondjuk itt, a végkifejlet ismeretében, nem állítom, hogy ez egy nagyon markáns stresszor volt, de nem vagyok az emberi lélek nagy ismerője. Ezért végül is elfogadom, hogy létezik olyan ember, akinél egy sok évvel korábbi, és valóban tragikus esemény, azt váltja ki, hogy akár ártatlanok is a célkeresztjébe kerüljenek.

És nem árt, ha sikerül egy olyan elkövetőt kreálni, akire nem vetül a gyanú árnyéka azonnal, hogy izgalmas legyen a könyv. Ezt a szereplőt többé-kevésbé összehozta nekünk a szerző.

Ja, és van néhány nyomozó, akik aprólékos munkával gyűjtögetik az infókat, és rakják össze a teljes képet a mozaikdarabkákból. Illetve egy újságíró, aki elég rátermett, hogy mindenhová bejusson, még olyan helyekre is, ahová sokaknak nem sikerül.

A történet maga sok szálon fut, nagyszerű dinamikával gördül a cselekmény, a szerkesztés profi, a figyelem fenntartásához szükséges izgalmak megvannak… (Oké, személy szerint nekem egy picit sok benne a politika.)

De… Szerintem kicsit túl rutinos lett ez a regény. Persze nagy szerencse, hogy ettől még egy igazán izgalmas és elgondolkodtató könyv a Liftakna. Ráadásul szeretem Barclay stílusát. Ő képes arra, hogy a legváratlanabb helyzetekben is bedobjon egy kis humort, a fanyar fajtából, és ezzel kellőképpen oldja a feszültséget. Mert voltak részek, amikor megszűnt a külvilág, annyira belemerültem a történetbe. A vége pedig teljesen felfokozza az izgalmakat. Nem azzal, hogy hatalmas csavar lenne benne, hanem a helyszín, a „játék”, amit az elkövető kitalál… Na, azt egy szuszra olvassa el az ember.

Valószínűleg sokaknál eléri, hogy az olvasása után néhány hétig inkább a lépcsőt használják majd a felvonó helyett.

A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Harci Andor
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2021
Terjedelem: 390 oldal

Kapcsolódó tartalom

Könyvajánló – Charlotte Link: Bűntelenül

Charlotte Link beállt a sorba, illetve nálam beállt a sorba. Abba, amelyikben azok a szerzők vannak, akik neve számomra garanciát jelentenek a minőségi kikapcsolódásra.A prológusban…

Könyvajánló-Mészáros Dorka: Nem biztos, hogy visszajövök

– Kegyetlen –Mészáros Dorka első felnőtteknek szóló krimije újszerű megközelítésben mesél el egy történetet, ami olykor a zsigerekig hatol. Nem a fizikai brutalitás teszi kegyetlenné,…

Könyvajánló – Chris Carter: A nevem: Halál

A már korábban egyik kedvenc krimiszerzőmmé avanzsált Chris Carter ezúttal sem okozott csalódást. Most is hozott egy kellőképpen véres, morbid, gyomorforgató, ám letehetetlenül izgalmas történetet,…

Könyvajánló – Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton

Tetszett. Ebben valószínűleg némi szerepe van a nosztalgiafaktornak is, merthogy amikor a történet játszódik, már én is játszódtam. Igaz, a zánkai nyaralás nem volt része…

Vélemény, hozzászólás?