Könyvajánló – Madeline Miller – Kirké

Amint megláttam még annó a Kirkét a friss megjelenések között már akkor tudtam, hogy ezt mindenképp el kell olvasnom, elvégre nagyon szeretem a görög/római mitológiát, s az ilyen témájú megjelenések elég ritkák mostanában.


Madeline Miller ügyes kézzel dolgozta fel Kirké, a hellén kor legnagyobb varázslónőjének személyes történetét. A könyv erényei közé tartozik, hogy akik teljesen járatlanok a görög mitológiába azok is pillanatok alatt fel tudják venni az események fonalát, és ahogy a történet végig gördül kerekein, rendezett képet kapunk az évezredek hömpölygő folyamáról.
Tulajdonképpen Prométheusz megbüntetése a kiindulópont. A titán tettével magára vonja Zeusz haragját, ám büntetését méltósággal viseli. Valószínűleg eme jelenet látványa határozza meg legjobban Kirké jellemének alakulását, hisz később ő is ugyanolyan lázadóvá válik mint elődje, s bár bűnének?/büntetésének mértéke nem olyan kegyetlen, mint Prométheuszé, ő is beletörődni látszik helyzetébe, a sorsát méltón viseli.
A történetből megismerhetjük Szkülla megteremtésének körülményeit, és bepillantást nyerhetünk a minoszi kultúra kialakulásába egészen a Minotaurusz születéséig, de ízelítőt kapunk a trójai háború véráztatta éveiből is, és végül a Római Birodalom kezdeti időszaka is szóba kerül (sajnos éppen csak érintőleg).
Kirké szeme előtt korok peregnek le, a történet pedig felvonultatja mindazon halandók történeteit akik az ókor világának kiemelkedő alakjai voltak. Felbukkan Daidalosz, Ariadné, Iaszón és Médeia, Odüsszeusz, Télemakhosz és Télegonosz a hírnevesebbek közül.
Röviden: Madeline Miller remek tablót festett az istenek és a halandók világáról, amit ráadásul olyan magával ragadó stílusban sikerült visszaadnia, hogy bevallom a kétszázadik oldalig meg sem tudtam szakítani az olvasást. ( Az egyedüli amit sajnáltam Kirké száműzetésében, hogy így csupán Aiaié szigetét ismerhettük meg részletesebben, távolabbi tájakról csak mások meséiben hallhattunk.)
A görög mitológia kedvelőinek kihagyhatatlan olvasmány, de azoknak is ajánlom akik szeretnék végigkövetni egy halhatatlan istennő lelkének és életének formálódását. Remélem Madeline Miller a jövőben még sok hasonlóan jól kidolgozott művel fog megörvendeztetni minket.

A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Albert Zoltán

Fordította: Frei-Kovács Judit
Kiadó: General Press
Megjelenés éve: 2019
Terjedelem: 423 oldal

Related Posts

Könyvajánló – Jennifer Chiaverini: A kémnő

Elizabeth L. van Lew igaz története ez a regény. Jennifer Chiaverini biztos kézzel vezet minket az amerikai polgárháború korába, hogy bemutassa Észak és Dél harcát,…

Könyvajánló – Jennifer Chiaverini: A kémnő

Egy polgárháború, amely egy nemzetet szakít ketté, és egy nő, aki az életét és a jó hírnevét is kockára teszi egy nemes, a hazája sorsát…

Könyvajánló – Claire Daverley: Éjszakákon át

Ha bevallja, ha nem, mindenki az örök szerelmet keresi. Megkockáztatom, hogy a férfiak is, nem csak a nők. Nem feltétlenül azt a folyamatosan perzselő, szívdobogtatót,…

Könyvajánló – Julie Clark: Az utolsó járat

A szerző első magyarul megjelent regénye teljesen magába szippantott. Valami könnyedebb krimit kerestem, ahol nem tocsognak vérben a lapok, ahol nem valami aberrált gyilkos éjsötét…