Könyvajánló: Szakurazaka Hirosi: A holnap határa

Kirija Keidzsi az első éles bevetésére készül a gitaiok ellen, akik egy földönkívüli veszedelmes faj. A fiatal katona bajtársával az első szigonylövedék végez, ő pedig csak szótlanul nézi földre rogyó barátját, akivel pár perce még viccelődtek. Ám nincs idő a gyászra, mert a szörnyetegek kíméletlenül nyomulnak előre…

B1255565

Miután Keidzsi az utolsó töltényét is kilőtte, tehetetlenül várja a halálát okozó csapást. Néhány pillanat múlva egy gitai felnyársalja, majd a főldre hajítja az ellenállásra képtelen embert. A halálos sebet kapott fiatal katona élete utolsó pillanatában még láthatja, ahogy Rita Vrataski közelít felé, majd néhány vigasztaló szó után beleveti magát a küzdelembe, hogy hatalmas bárdjával felszeletelje az emberiség leigázására törő idegeneket. Keidzsi azonban lassan belemerül a mindent elborító végtelen sötétségbe…

Kirija Keidzsi az első éles bevetésére készül a gitaiok ellen, akik egy földön… – a fiatal katona a kezdeti meglepődés után arra a következtetésre jut, hogy minden bizonnyal álmodta az egész szörnyűséget, és valójában nem halt meg egy idegen csapásának következtében. A nap folyamán azonban többször úgy érzi, hogy már mindent átélt egyszer mindabból, ami most történik körülötte. Az ütközet során ismét az életét veszti…
Kirija Keidzsi az első bevetésére készül…
Olvasás közben önkéntelenül eszembe jutott, hogy vajon hányszor lehetne valójában megnyomni a reset gombot, mire az ember megőrülne (ha tudna), és az első reakciója az öngyilkosság lenne. Mert hogy szinte mindent tudással felvértezhetjük magunkat, ha mindig ugyanarra a napra ébrednénk, az oké, de nincsenek távlatok. Lehet, hogy egy efféle halhatatlanság valójában talán maga a pokol lenne.
Szakurazaka Hirosi azonban nem filozofálgat, ő azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ír egy ütős akció-sci-fit, amit maradéktalanul össze is hozott. Aki szereti a ‘lövöldözős videojátékokat’, az abszolút otthonosan fogja érezni magát, miközben megismeri Kirija Keidzsi történetét.
A regény nagy erénye egyébként, hogy nem akar több lenni annál, mint ami. Nincsenek benne hosszú, fárasztó, fölösleges leírások, minden a cselekménynek, a szórakoztatásnak van alárendelve, és éppen ettől nagyon tud működni A holnap határa.
A könyv alapján készült filmet pedig a mozikban is meg lehet tekinteni, hogy vizuálisan is megkapjuk a sci-fi, akció adagunkat.
A könyvért köszönet a GABO Kiadónak.
Dobos Attila

Kiadó: GABO
Fordította:Mayer Ingrid
Megjelenés éve: 2014
Terjedelem: 223 oldal

Related Posts

Könyvajánló – Paula Daly: Milyen ​anya az ilyen?

Lisa Kallistó, a jeges tóvidéken élő háromgyerekes anya pont olyan, mint a többi agyonhajszolt anyuka. Tökéletesnek látja mások életét, de úgy érzi, a sajátján nem…

Könyvajánló: Ann Leckie: Mellékes igazság

Egy Breq néven ismert katona egy távoli, havas bolygón egyre közelebb kerül küldetése teljesítéséhez. Egykor Toren Igazsága volt: egy gigantikus űrhajó mesterséges intelligenciával, amely több…

2014 tíz legjobb könyve – szerintünk…

Az van, hogy a harmadik legnagyobb könyves weboldalként jogot formálunk a 2014-es év tíz legjobb könyvének kiválasztására. Illetve nem, mert úgyis összeveszünk rajta, és holnap…

Könyvajánló: Jeff VanderMeer: Fantomfény (Déli Végek-trilógia 3.)

Megjelent a Déli Végek-trilógia várva várt harmadik része. Az első két rész olyan sok kérdést hagyott maga után, hogy már a lábujjaimat is hiába vontam…