A generációs szakadékokat áthidalva, 17 szépkorú, senior táncossal a színpadon ösztönöz közös gondolkodásra az örök élet várható társadalmi következményeiről Juhász Kata Társulatának futurológiai táncelőadása. Az Újratölthetőt idén nyáron Minneapolisban is bemutatták, szeptember 7-én és 8-án pedig az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér kamaratermében lesz látható.
Az előadás alcíme – „HA SOSE HALUNK MEG…” – gondolkodásra, sőt reményeink szerint közös gondolkodásra (netán cselekvésre) ösztönzi a nézőket, hiszen egyre több hírmorzsa jut el hozzánk olyan pozitív ígéretekről, melyek a tudomány és a technológia egy-egy részterületének fejlődése folytán belátható távolságba helyezik az emberi élet szinte korlátlan meghosszabbíthatóságát.
Az örök élet perspektíváját az egyéni élet szintjén egyértelműen pozitívan fogadjuk, azonban ideje számot vetnünk azzal is, hogy ha megvalósul, alapjaiban változtatja meg társadalmi berendezkedésünket, a gazdaság szerkezetét, a jogrendszert és családi viszonyainkat is.
Nem kis részben a téma aktualitásának köszönhető, hogy a darab rendező-koreográfusa, Juhász Kata idén nyáron meghívást kapott Minneapolisba, hogy egy ottani, idősekből álló közösséggel, az ő problémaérzékenységükhöz alkalmazkodva alkossa újra a Rechargeable (Újratölthető ) című előadást. Az előadással Juhász Kata Amerikában elnyerte a CECartslink Independent Project Awardot, amit 37 ország pályázói közül évente csupán öt művésznek adnak át az összes művészeti ágból.
Az amerikai siker után az Újratölthető magyar változata szeptember 7-én és 8-án az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben lesz látható. Az előadás alkotói, Juhász Kata és Déri András a Szenior Örömtánc Csapat tagjaival hozták létre Magyarország első közösségi táncelőadását, melyben egyszerre kutatják a jövőt és saját vágyaikat. A szereplők végső soron saját identitásukat elemzik, hogy azt megőrizve, s arra építve hozhassák létre a jövő társadalmi berendezkedésének modelljét – egyelőre csak a tervező asztalon, vagyis a színpadon, a táncszínház eszközeivel.
ÚJRATÖLTHETŐ-KÖZÖSSÉGI TÁNCELŐADÁS
“Ha sose halunk meg”
2017. szeptember 7., 8. 19:00
Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér, Kamaraterem
Alkotók: Bot Ádám, Juhász Kata és a Szenior Örömtánc Csapat tagjai (Csirmaz Szilvia vezetésével)
Related Posts
A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy dzsessz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest…
A TáncKedd a TRIP legújabb, 2020 januárjában útjára indított eseménysorozata, ahol esténként különleges táncelőadásokkal várják a közönséget a Szilágyi Dezső térnél állomásozó, kultúrközponttá avanzsált hajón.…
A Budapest Bárt nem lehet nem szeretni: el kell jönni a koncertre, hátradőlni, bulizni, élvezni a zenét és a jobbnál jobb számokat! El lehet hozni…
Valamikor 1985 második felében hallottam először Udo Dirkschneider hangját, az akkor frissen megjelent Metal Heart albumon. Akkoriban az Accept frontembereként interpretálta a fémszívűeknek a hallgatnivalót.…