Négy és fél oktávnyi tökéletesség

Az Óbudai Kulturális Központ sokat látott színpadán 2018. március 10-én este Kovács Kati lépett a közönség elé. A Központtól megszokott, izgalmas és változatos koncertkínálatban is különleges eseménynek számított a 73 éves énekesnő koncertje – az életkort bártan írom le, hiszen ő maga is többször tréfálkozott vele előadás közben. Megteheti. Kovács Kati kirobbanó formában van, a másfél órás előadást – a daloknak megfelelően – végigtáncolta, ugrálta, pörögte, ahogyan azt tőle megszoktuk.

Mindemellett azonban a koncert során – mint minden Kovács Kati koncert során – ismét életet nyertek azok a méltató sorok, amivel őt jellemezi szokták. „ A huszadik század legkiemelkedőbb énekesnője”, „minden idők legsikeresebb magyar énekese”. Az unásig ismételt és már-már közhelyszerű jellemzések tömény és tökéletes életre keltek a koncert alatt. Kovács Kati híres négy és fél oktávos hangterjedelme semmit sem veszített fényéből, erejéből az elmúlt öt évtized alatt, sőt, fiatalkori dalait sokkal nagyobb magabiztossággal és tökéletességgel énekli, mint a Táncdalfesztiválok idején. Virtuóz hangképzésével gyakorlatilag bármit képes elénekelni, ahogyan ezt meg is mutatta – félig tréfásan, de humorban nem ismerve tréfát -, mikor Louis Armstrong énekhangján szólaltatta meg a What a wonderful world-öt, vagy épp a Csárdáskirálynő című operett Hajmási Péterjét énekelte el. S a kettő között ördögi pontossággal énekelt ki bármilyen hangot úgy, hogy soha egy félhang csúszása nem volt, s bármit meg tudott tenni a dalaival.
Más előadóktól gyakorta hallani: az énekhang az idővel, a korral „megvastagszik” – vagy elvékonyul? -, de Kovács Katinál ennek nyomát sem találhattuk. Énekhangjának ereje, terjedelme, játékossága és változatossága teljességében tudott ragyogni a koncerten.
Mindenképpen említeni kell az őt kísérő zenekart is. A kiváló zenészek és a felkészült és tökéletes vokál baráti és meghitt hangulatot voltak képesek teremteni az énekesnő köré – olyannyira, hogy egy hirtelen pillanatban Kovács Kati az egyik vokálban éneklő énekesnő csepp kislányát is felhozta a színpadra pár pillanatra, szívből jövő mosolyra késztetve ezzel mindenkit.
Hallhattuk a nagy slágereket, mindazokat az ikonikus dalokat, amiket Kovács Kati nevéhez köz a közönség az elmúlt évtizedekben, a Nem leszek a játékszeredtől a Festő és a fecskék. S közben Rock’n roller, Add már, Uram az esőt, Apák és anyák… Egy életmű. Életmű, melyet Kovács Kati személye tart életben, s mely dalok ugyan önmaguktól is fennmaradnak a magyar pop-rock történetben, de soha, senki nem lenne képes úgy elénekelni őket, ahogyan Kovács Kati tudja.
A koncert végén, mikor az Add már, Uram, az esőt! után felhangzott a Józsi, hol vagy? című dal, arra tudtam csak gondolni: Tina Turner a „rocknagyi”? Ugyan! Az utánozhatatlan, tökéletesen éneklő és összehasonlíthatatlan Kovács Kati érdemelné ezt a címet. Ha illene rá a „nagyi” jelző. De nem illik. Kovács Kati a köztünk élő, elmúlhatatlan, örökké fiatal, megkérdőjelezhetetlenül tökéletes énekesnő. Nem nagyi. Ő sosem lesz nagyikorú ebben a műfajban.
Az ikonok felett nem múlik az idő. Kovács Kati megdöbbentően tökéletes és hiteles tudására kevés az szó: élő legenda. Ő ennél több. Maga a rock.

Hellenbárt László