A Sziget két éve hirdette meg a “Love Revolution” kampányt, zászlajára tűzve a fenntarthatóság fontosságát, az emberi jogokat, elítélve a háborút és a fegyverkezést, szót emelve a bőrszín, vallás, vagy akár nemi identitás miatti kirekesztés ellen. Kádár Tamás főszervező elmondta, „A Sziget történetében idén először úgy szeretnénk felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ezzel a fesztivál értékrendjére, hogy a szó valódi értelmében vett “influenszereket” hívtunk meg, akik a Nagyszínpadon fejtik ki véleményüket a saját témáikban.”
Idén tehát Love Revolution Special néven olyan performanszokra és rövid felszólalásokra kerül majd sor a Nagyszínpadon a koncertek mellett, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre hívják fel a figyelmet. Többek között meghallgathatjuk Dr. Jane Goodall világhírű főemlőskutatót, ENSZ békenagykövetet és környezetvédőt. Al Gore, volt amerikai alelnök, a Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója videó-üzenetben közvetíti gondolatait a fesztiválozóknak, szavait Rosa Anders és Milan van der Meulen aktivisták erősítik a helyszínen, “Az Igazság 10 percben” című előadásukkal.
A Love Revoltuion fontos üzeneteit hirdető hírességek sora azonban itt nem ér véget, hiszen vendégünk lesz Emi Mahmoud költő, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövet, aki egykori menekültként sorstársai és a hátrányos helyzetű közösségekben élők helyzetére igyekszik felhívni a figyelmet, Emi, teljes nevén Emtithal Mahmoud megindító beszédei és slam poetry szerzeményei világszerte tömegeket mozgatnak meg, ő pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy felhívásai minél több emberhez eljussanak.
Kapcsolódó tartalom
A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy dzsessz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest…
A világ zenéinek színes kavalkádját nyújtja idén is a Szigeten a Global Village, ahol egyaránt hallgathatunk boldog együttlétben mexikói cumbia punkot vagy Szlovákiából érkező etno-punkot,…
Augusztus 3-án Nik West és Rick Astley nyitja a háromnapos pikniket. Augusztus 4-én a Dirty Loops és a Thievery Corporation zenél a Jazzpiknik Nagyszínpadán, augusztus…
Mások mellett Péterfy Bori, a Vad Fruttik és a Hiperkarma fellépésével kezdődik meg szerdán a június 29. és július 2. között több mint 130 zenei…