Wu-Tang Clan a Parkban

Egyértelmű, hogy a Wu-Tang Clan több mint húszévnyi kemény munka után is üt, élőben pedig garantáltan felperzselik majd a színpadot újabb itthoni látogatásuk során. Ezúttal július 7-én, a Budapest Parkban.

maxresdefault

Szinte nincs olyan, a hip-hop világát valamennyire is ismerő zenehallgató, aki ne találkozott volna a Wu-Tang Clan nevével, az 1992-ben alakult formáció ugyanis számtalan nagylemez, fellépés és szókimondó frázisokban bővelkedő rapsláger után ma megkérdőjelezhetetlenül trónol a műfajdicsőség csarnokában. A New York-i csapat egy-egy tagja már megtisztelte a hazai közönséget jelenlétével, idén pedig egy szenzációs buli keretein belül Method Man, RZA, GZA, Raekwon, Ghostface Killah, Inspectah Deck, U-God, Masta Killa és Cappadonna egytől egyig ott lesznek a Park színpadán, hogy ismét feladják nekünk a leckét a keleti parti élet mindennapjairól.

Az elmúlt években a zenekar körül felpörögtek az események, amelyek középpontjában leginkább a hét esztendő után – tavaly decemberben – kiadott friss stúdióalbum, a társaságot ismét összehozó A Better Toworrow  állt. Emellett a tagok részt vettek olyan nagy feltűnést és sajtóvisszhangot keltő vállalkozásokban is, mint a mindössze egyetlen egy példányban  megjelenő, 88 évig kereskedelmi zárlat alatt álló Once Upon A Time In Shaolin nagylemez, a RZA által rendezett,  A vasöklű férfi című film vagy Ghostface Killah és az instrumentális jazz hip-hop BadBadNotGood kollektíva közös Sour Soul című idei kiadványa. A különböző hobbi- és szóló projektek azonban sosem tudták elvonni a figyelmet a csapat közös erejének nagyságától, amit az sem akadályoz meg, hogy a tagok már negyven fölött járnak.

Related Posts

Az üres Budapest Park közepén rögzítette új live session videóját az Analog Balaton

Május 30-án újabb mérföldkőhöz érkezik az Analog Balaton, azaz Vörös Ákos és Zsuffa Aba duója, ugyanis karrierjük során először adnak önálló koncertet a Budapest Parkban.…

Először koncertezik Magyarországon a Take That!

Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata több mint harmincéves pályafutása során először jár hazánkban, ráadásul a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című vadiúj albumukat…

Siklósi Örsre emlékezik az AWS a Budapest Parkban

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.…

Gyere, ne félj! – Kinyitott a Budapest Park!

A rendezvények engedélyezésével szép lassan megindultak az emberek a szabad világ felé. Tisztán látszik, mennyire hiányzott minden korosztálynak az élő zene, a koncertek hangulata, a…