Manu Chao La Ventura

Manu Chao ismét a Parkban

Két éve teltházas bulit hozott itt össze, idén július 13-án ismét Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park színpadán köszönthetjük Manu Chao-t a La Ventura produkcióval.

Tavalyelőtt teltházas, mintegy két és fél órás fiesztán élvezhettük a Budapest Parkban Manu Chao produkcióját, amely akkor az“év koncertje” jelzőt kapta a kritikusoktól. Idén július 13-án egy fergeteges ismétlésre számíthatunk, ahol a népszerű dalairól ismert, szociális elkötelezettségéről, kozmopolita mivoltáról és harciasságáról híressé vált Manu Chao három társával újra elhozza a La Ventura műsorát a Parkba. A gitáros Madjid, Philippe Teboul dobos és a basszista Gambeat, na meg a közelmúlt egyik legbefolyásosabb zenészének kikiáltott Manu Chao tehát elővezetik a legendás nagy dalokat és frissebb szerzeményeket, melyeket az elmúlt években többszázezer rajongó élvezhette szerte a világban. Két éve ezt írta a kritika: “Nem tudom, volt-e számlistájuk, de úgy tűnt, azt nyomták, amit a főnök véletlenszerűen elkezdett, így aztán több szám, és több éneklős-üvöltős rész is ismétlődött időnként, a közönség legnagyobb örömére. Úgy érezte az ember, hogy az egész egy két órás folyamatos fieszta, amit nehéz lebontani külön-külön dalokra.” Idén is erre számíthatunk, véget nem érő ráadásokkal.

Related Posts

Először koncertezik Magyarországon a Take That!

Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata több mint harmincéves pályafutása során először jár hazánkban, ráadásul a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című vadiúj albumukat…

Siklósi Örsre emlékezik az AWS a Budapest Parkban

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.…

Gyere, ne félj! – Kinyitott a Budapest Park!

A rendezvények engedélyezésével szép lassan megindultak az emberek a szabad világ felé. Tisztán látszik, mennyire hiányzott minden korosztálynak az élő zene, a koncertek hangulata, a…

“Kedves, mégis bizarr” – belső utazásra invitál furcsa kilencedik évadában a Budapest Park

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei…