A FIDELIO nyerte a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált

A fiatal francia rendezőnő, Lucie Borleteau első nagyjátékfilmje, a FIDELIO – ALICE UTAZÁSA nyerte a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők díját.

Fidelio1

A Borislav Andjelic vezette háromtagú zsűri különdíjat ítélt a finn J.-P. Valkepää MEGLÉPTEK című alkotásának. A 2015. április 10-18. között Budapesten rendezett 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon nyolc, egy-egy kivételes női sorsot ábrázoló film versenyzett a Hullámtörők-díjért. Idén a közönség díjat Taika Waititi és Jemaine Clement új-zélandi filmje, a HÉTKÖZNAPI VÁMPÍROK kapta.

Április 18-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a 22. Titanic záró gáláján adták át a fesztivál idei díjait, ahol jelen volt a zsűri három tagja, Ragályi Elemér operatőr, Timo Malmi, a finnországi Midnight Sun filmfesztivál művészeti igazgatója, a FIPRESCI szerbiai szekciójának elnöke, a zsűri elnöke Borislav Anđelić, Horváth György fesztiváligazgató valamint a Főváros Főpolgármester helyettese, Szalay- Bobrovniczky Alexandra. A Hullámtörők díjat a fiatal francia rendezőnő, Lucie Borleteau első nagyjátékfilmje, a FIDELIO – ALICE UTAZÁSA (Fidelio, l’odyssée d’Alice) nyerte. „A rendezőnő egy élénk és hangulatos, női finomsággal átszőtt filmet készített egy független női matrózról aki egy férfiakból álló legénység körében keresi magányára az ellenszert, a szerelmet. Ariane Labed kiváló teljesítményt nyújtott a címszerepben.”– nyilatkozta Borislav Anđelić.

A FIDELIO – ALICE UTAZÁSA (Fidelio, l’odyssée d’Alice) című filmben a 30 éves Alice tengerészként dolgozik. Miközben élettársa, Félix a szárazföldön vár rá, ő másodgépészként kezd dolgozni egy öreg teherhajón, a Fidelión, melynek kapitánya nem más, mint első nagy szerelme, Gael. Ahogy a hajó különböző kikötőkbe fut be, Alice-nak meg kell birkóznia a férfiakból álló legénységgel közös fedélzeti élettel és romantikus érzéseivel.
A zsűri különdíjban részesítette a költőien elmesélt, gyönyörűen fényképezett finn drámát, J.-P. Valkepää MEGLÉPTEK (He ovat paenneet / They Have Escaped) című filmjét, melyben egy dadogós, magának való fiú civil szolgálatot teljesít a fiatalkorúak javítóintézetében; a vonzó, kirobbanó energiájú, mindig bajba kerülő lány pedig őrizetben van. A két tinédzser együtt szökik meg egy lopott autón, egy drogokkal, szexszel és végtelen meneküléssel tarkított utazásra. „ A film nagyon bátor és szokatlan megközelítésben ábrázolja a célt tévesztett ifjakat, akik a finn társadalom konvenciói ellen lázadnak. A két tehetséges fiatal színész munkája mellett figyelemre méltó a kiemelkedő operatőri munka is.” – indokolta döntését a zsűri.
A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 2005 óta versenyfesztiválként is működik. Idén nyolc film futott a Hullámtörők díjért. A nyertes alkotásokon kívül a svéd Ronnie Sandahl Underdog (Svenskjävel) című munkája, a török Esra Saydam Vízválasztó (Deniz Seviyesi / Across the Sea) című romantikus filmje, a második generációs dél-koreai–kanadai rendező, Albert Shin Helyedbe lép (In Her Place) című drámája, a pakisztáni rendezőnő, Afia Nathaniel első nagyjátékfilmje, a Dukhtar (Daughter), az első, teljes egészében crowdfunding rendszerben készült európai film, a görög Stathis Athanasiou Alpha című alkotása, valamint Ana Lily Amirpour Csadoros vérszívó (A Girl Walks Home Alone at Night) című amerikai romantikus horrormozija szerepelt a versenyprogramban.
Idén a közönség véleménye szerint a HÉTKÖZNAPI VÁMPÍROK bizonyult a legjobbnak. Az áldokumentumfilm három egy fedél alatt élő vámpír – Viago, Deacon és Vladislav – életét követi nyomon, akik igyekeznek megélni a modern világban.

Az idén 52 filmet bemutató 22. Titanic A LÁTOGATÁS (The Visit) című alkotás vetítésével zárult, melyet Tom Norring, Dánia magyarországi nagykövete vezetett fel. A dokumentumfilm egy meg nem történt eseményről szól: az ember első találkozásáról a földönkívüli intelligens élettel.

http://titanicfilmfest.hu/2015/ www.facebook.com/titanicfilmfest

Related Posts

A SZÁMI VÉR NYERTE A 24. TITANIC NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁLT

A svéd Amanda Kernell lenyűgöző elsőfilmes alkotása, a SZÁMI VÉR (Sami Blood) című svéd-norvég-dán játékfilm nyerte a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők-díját. A 2017. április…

VERSENYFILMEK ÉS VENDÉGEK AZ IDEI TITANICON – Elővételben már kaphatóak a jegyek!

  2017. április 6-13. között Budapesten, három helyszínen fut majd a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A 2005 óta versenyfesztiválként is működő eseményen idén hét –…

NYILVÁNOS A TITANIC TELJES PROGRAMJA

Április 6-ától 27 nemzet filmjeit hozza Budapestre a Fesztivál, ami összeköti a világot. Budapest a filmek szerelmeseinek paradicsomává válik április 6-13 között. A nyolc napon…

A’71 nyitja meg a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált

Yann Demange elsőfilmes brit rendező ’71 című háborús thrillerével nyit április 9-én a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Április 11-én az…