Parov Stelar a Budapest Parkban!

Parov Stelar egy osztrák zenész, Zenekarával, a Parov Stelar Band-del, és mint DJ a világ számtalan pontján fellépett már. Most a Budapest Park színpadán láthatjuk szeptember 18-án.

letöltés

Parov Stelar alkotásai több, mint 700 válogatásban szerepeltek (például: Hôtel Costes, Buddha Bar, Electro Swing) és számos TV hirdetésben, show-ban, sorozatban és mozifilmben is elhangzottak. 2012-ben “Chambermaid Swing” című dalának egy részlete egy Bacardi reklám zenéje volt. Szintén 2012-ben, a “Booty Swing” című retro-dal, amit főképp Lil Hardin Armstrong “Oriental Swing” című dala alapján készített, a Cosmopolitan of Las Vegas hotel reklámjában hangzott el. 2013-ban ugyanez a dal a Chevrolet egyik reklámjában is szerepelt. A Bloomberg magazin ezt a dalválasztást egy Chevrolet reklámhoz “rasszistának” nevezte, és a cikkben sem Artmstrong sem Stelar nevét, sem a változatuk címét nem említették meg.
Az előzenekar, a Brains sem ismeretlen senki számára. Ők a hardcore és a funk rock után jutottak el a jelenlegi stílusukhoz. Az első három lemezt még ezekben a stílusokban vették fel (Színek (1997), Semmi komoly (1998), Dunakanyar rasztabanditái (2001)).

14513

2006-os Humanual című lemezük már a mostani stílust mutatja, ekkor csatlakozott az együtteshez MC Columbo. Vele készült el a 2008-as Top Shotta album is, ami drum and bass, ragga, hiphop és rock stílusok elemeikből épült fel. 2010-ben csatlakozott hozzájuk Lukács Levente (billentyűs) és Ujj Zoltán (dobos) a Másfél zenekarból. 2011-ben ezzel a formációval hozták létre eddigi legsikeresebb albumukat a Refresh the Style című albumot, amit “Az év hazai elektronikus zenei produkciója” kategóriában Fonogram díjra is jelöltek.
Kapunyitás: 17:00
Koncertkezdés: 18:30
▲ VIP: 11.999 Ft (100 db)
http://tixa.hu/parovstelarlive_vip_budapestpark
A VIP jeggyel jogosult vagy belépni a VIP bejáraton.
A VIP Teraszról exkluzív helyről élvezheted a koncertet, és a belépésnél egy welcome drink-kel is megajándékozunk.
___________________________________________
▲ Heineken Lounge: 145.000 Ft – sold out
(Kizárólag a helyszíni pénztárunkban vásárolható meg 1 darabra limitálva)
A Heineken Lounge jegy tartalma: Privát VIP terasz 15 főre a legjobb helyen, plusz egy hordó (30 l) Heineken.
jegyértékesítő helyek:
▲ Budapest Park, helyszíni pénztár (hétfőtől szombatig: 13.00-20.00)
▲ Online jegyértékesítés: http://tixa.hu/budapest-park
▲ Jegyirodai értékesítés: http://ticketportal.hu/selling_places.aspx#20
jegyinformáció:
▲ Felelősséget csak a Budapest Parktól, vagy hivatalos partnereinktől
(tixa.hu, ticketportal.hu) vásárolt jegyekért tudunk vállalni.
▲ A jegyedet ne tedd közzé semmilyen felületen
korhatár a koncertekre:
▲ 18 éven aluliak csak szülői kísérettel vehetnek részt a koncerten, kivéve 14-17 év közöttiek a Safe and Sound Mentori Program keretében (www.safeandsound.hu)
▲ 10 éves korig a belépés ingyenes

Kapcsolódó tartalom

Nyárváró 30y és Parov Stelar a Budapest Parkban

Végre beköszöntött a jó idő, ami szabadtéri koncertek nőnek ki a földből szerte a városban. Újra kezdhetünk járni Budapest egyik legnagyobb nyitott szórakozóhelyére, a Budapest…

Parov Stelar ismét, a Budapest Parkban májusban!

A masszív rajongók az elmúlt év végén találkozhattak utoljára a Parov Stelar élő zenéjével a Budapest Sportarénában, de nem maradnak idén sem a kedvenceik nélkül:…

“Kedves, mégis bizarr” – belső utazásra invitál furcsa kilencedik évadában a Budapest Park

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei…

Újabb három nemzetközi névvel jelentkezik kilencedik szezonja előtt a Budapest Park

A már eddig is hihetetlenül színes, stílusokon átívelő nemzetközi line-upot felvonultató, alig több mint két hónap múlva nyitó Budapest Park három újabb ágyút dörrentett el.…