A Budapest Bár nyári nagykoncertje 10 énekessel fergeteges bulivá vált a koncert második percétől a Budapest Park színpadán. Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Keleti András, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci és Rutkai Bori előadásában élvezhettük a nemzetközi, vagy éppen rég hallott magyar dalokat,olyan örömzenéléssel, amelyet csak egy ilyen csapat tud csinálni több ezer ember előtt.
Két fergeteges óra volt olyan dalokkal, mint a Szilvafácska, a Stux, A vén cigány, kis Cseh Tamás és Másik János – érzés, csepp Magna cum Laude Mező Misitől. Annyi zenei sítílus, kor, életérzés volt a koncerten, hogy minden korosztály kimulathatta magát.
A Budapest Bár zenekart Farkas Róbert alapította eredetileg a kávéházi cigányzene frissítése céljával. 2007-ben a zenekar köré szervezte a magyar rockzene egy pár jelentős alakját. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt csapat együttmaradt és azóta is töretlen sikerrel lépnek fel színházakban, fesztiválokon, koncertpódiumokon. Örökzöld táncdalokat, filmslágereket, kuplékat adnak elő újszerűen, kiváló izléssel, kifinomult cigányzenei háttérrel.
A zenekart legközelebb a Petőfi Irodalmi Múzeum színpadán láthatjátok július 7-én.
Fotó: Lengyel Balázs
Kapcsolódó tartalom
Teljes csapattal, sőt, új énekesnővel lép fel a Budapest Bár a Budapest Parkban! A legnagyobb szabású nyári koncertjén a Farkas Róbert vezette Budapest Bár zenekar…
Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.…
A rendezvények engedélyezésével szép lassan megindultak az emberek a szabad világ felé. Tisztán látszik, mennyire hiányzott minden korosztálynak az élő zene, a koncertek hangulata, a…
Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei…