AWS zenekar emlékkoncert Siklósi Őrs emlékére

Siklósi Örsre emlékezik az AWS a Budapest Parkban

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.

Siklósi Örs szeptember 4-én lett volna 30 éves – egy nappal később, szeptember 5-én „Míg csillaggá nem lesz az életed” címmel a Budapest Parkban egy 30 dalos műsorral készül az AWS. Az este befolyt összegből a zenész családja létrehozza a Siklósi Örs Alapítványt, amely többek között olyan célokat tűz ki maga elé, mint hogy összegyűjti és kiadja Siklósi Örs még meg nem jelent verseit és dalait, valamint vállalja egy zenei tábor megszervezését, amelyet az énekes-dalszerző maga álmodott meg. Emellett terveik szerint évente pályázatot írnak ki, amelyen kezdő zenekarok igényelhetnek támogatást karrierjük beindításához.

A fiatalon elhunyt Siklósi Örs zenekara, az AWS az énekes-dalszerző halála óta először beszél a nyilvánosság előtt az AWS Youtube-csatornáján megjelent 43 perces interjúban – olvasható a Budapest Park MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Az AWS tagjai (Brucker Bence – gitár, Kökényes Dániel – gitár, Veress Áron – dobok, Schiszler Soma – basszusgitár) a videóban beszélnek Siklósi Örs küzdelméről és arról, hogy ők csapatként hogyan élték meg a helyzetet. A videóból kiderül, hogy Örs akaraterejének hála még betegsége alatt is született három új AWS dal, amelyből egy még idén nyáron, a Budapest Parkbeli emlékest előtt megjelenik.

AWS interjú – “Őszintén az elmúlt 5 hónapról”

„Örs teljes életművének tudunk emléket állítani, nem csak mi, a szűk baráti társasága, hanem azok is, akikkel koncerteken találkozott” – hangzik el a videóban.

Az est vendégfellépői között van az Aurevoir. zenekar, Áron András Apey (Lazarvs/Trillion), Bodor Máté (Alestorm), Csongor Bálint (Subscribe/Useme), Diószegi Kiki (Down For Whatever), Egyedi Péter (Óriás/Mmamt), Gere Dorottya (I’m Dorothy), Gordan Julian (Phrenia), Halász Ferenc (Depresszió), Kerecsen László (New Friend Request), Kiss Milán (Kies), Kovács Krisztián (Fish!), Kovács Pali (Paliék), Lukács Laci (Tankcsapda), Molnár Bálint (Jolly Jackers/ex-Insane), Molnár Máté (Road), Nagy Zoltán (ex-Phrenia), Németh Attila (ex-Turn Of Mind), a Nova Prospect zenekar, Oravecz Kristóf (Paddy and the Rats), Pálinkás Tamás (Isten Háta Mögött/ Nagyúr), Radó Éden (Tiansen), Rimóczi Zsola (Fatal Error), Stefán Tamás (ex-Faminehill), Szivák Zsolt (Cloud9+), Varga Gergely (Meristem) és Venyige Balázs (A Király Halott).

MTI

Míg csillaggá nem lesz az életed

AWS koncert Siklósi Őrs emlékére
2021 szeptember 5.
Budapest Park
1095 Budapest, Soroksári út 60.

Budapest Park esemény oldala
AWS zenekar facebook oldala
AWS youtube csatorna

Related Posts

Az üres Budapest Park közepén rögzítette új live session videóját az Analog Balaton

Május 30-án újabb mérföldkőhöz érkezik az Analog Balaton, azaz Vörös Ákos és Zsuffa Aba duója, ugyanis karrierjük során először adnak önálló koncertet a Budapest Parkban.…

Először koncertezik Magyarországon a Take That!

Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata több mint harmincéves pályafutása során először jár hazánkban, ráadásul a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című vadiúj albumukat…

Gyere, ne félj! – Kinyitott a Budapest Park!

A rendezvények engedélyezésével szép lassan megindultak az emberek a szabad világ felé. Tisztán látszik, mennyire hiányzott minden korosztálynak az élő zene, a koncertek hangulata, a…

“Kedves, mégis bizarr” – belső utazásra invitál furcsa kilencedik évadában a Budapest Park

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei…