Újra döntőbe jutott a franciaországi Világkupa futamon a magyar triálos klasszis, amivel megőrizte helyét a legjobb hatban a világranglistán. Hegedűs László: „A fáradtság győzött le a fináléban”
Sok olyan sportág van, amelyben a magyar versenyzők a világ legjobbjai közé tartoznak. Hegedűs László, vagy, ahogy a kerékpáros világ ismeri, Hege az igazi közönségkedvenc szakág, a triál egyik világklasszisa. Jelenleg a legjobb tízben – hatodik – található a 125 nevet tartalmazó világranglistán. A 23 éves ceglédi fiatalember idén egyre nagyobb sikereket ér el a hazai és nemzetközi versenyeken, és legutóbb a Franciaországban folytatódó Világkupa-sorozatban ismét döntőbe jutott, ám végül kiütközött rajta a sok utazástól a fizikai fáradtság, és a 8. helyen zárta a versenyt.
Sokan csak szájtátva bámulják a triálosokat, akik egy nyereg nélküli kerékpárral bámulatos dolgokra képesek akár az utcán, akár megépített pályákon. A szerte a világban egyre népszerűbb sportág egyik legjobbja Hegedűs László, aki idén egyre jobb formában van, hiszen az eddigi két Világkupa futamon a 13. és az 5. helyet szerezte meg, nyert már négy versenyt – két hazait és egy német bajnokit, illetve első lett a kínai állami televízió által élőben közvetített meghívásos viadalon –, míg a szlovákiai Európa Kupán, valamint a svájci Európa-bajnokságon is a hatodik lett. Hege ráadásul rengeteg bemutatót is kénytelen elvállalni, ugyanis tőkeerős szponzor híján valamiből elő kell teremtenie a versenyzés anyagi hátterét. Ennek a rengeteg munkának, utazásnak itta meg a levét Franciaországban, Pra Loup-ban ahol pályafutása legjobb középdöntőjét produkálva a 3. helyen lett finalista – csak a tavalyi világbajnok és a franciák legújabb csillaga tudta megelőzni –, ám elkészült az erejével, és a döntőben hibázott, így a 8. helyen zárt.
„Miután hazaértem Kínából, másnap délelőtt indultunk is tovább Franciaországba, holott pár nap pihenőre mindenképpen szükségem lett volna. A tőkeerős támogató hiánya miatt rengeteget bemutatózom, és éppen emiatt kevesebb időm jut a minőségi edzésekre. A célom egyértelműen a döntőbe jutás volt, és a középdöntőben életem legjobb pályáit teljesítettem, összesen négy hibapontot gyűjtöttem, és a harmadik helyen kerültem be a fináléba, amit korábban sosem tudtam elérni Világkupa-versenyeken. Mentálisan és fizikálisan is lefárasztott ez a teljesítmény, illetve a rengeteg utazás, ráadásul a fináléra eltaktikáztam magam, nem flexeltem fel a kerekeimet, azaz fékhatás nélkül versenyeztem. Ráadásul a döntőben az ugrások domináltak, így szinte esélyem sem volt a jobb szereplésre, ám ez az újabb döntős szerepléssel is sikerült megerősítenem a helyem a világranglistán. De el kell ismernem, ezúttal a fáradtság győzött le elsősorban” – elevenítette fel Hege a történteket.
Related Posts
A lengyelországi Walbrzychban megrendezett 2014-es kontinensviadalon hat világbajnokkal csatázva végül a 8. helyen zárt a világklasszis magyar triálos Hegedűs László: „Ebben a mezőnyben óriási eredmény…
A 2014-as Világkupa-szezon első állomásán, a lengyelországi Krakkóban a 9. helyen zárt a magyar triálos világklasszis, aki hét hónap versenymentes időszak után végzett a TOP…
Hegedűs László: „Életem kalandja lesz a kínai televíziós élő show”
A tavalyi fantasztikus szezon után, amikor a világranglista 7. helyén zárt Magyarország legjobb triálosa, Hegedűs László, idén mindenképpen szeretne bekerülni a TOP 5 közé.