Január elsején nem nyitnak ki a benzinkutak?

2014. január 1-jétől lehetetlen töltőállomások működését jogszerűen biztosítani, ami azzal a következménnyel járhat, hogy a jogkövető töltőállomások nem nyitnak ki, amelyeket pedig tulajdonosaik mégis üzemeltetni próbálnak, az ellenőrzést végző hatóság bezáratja, ami veszélyeztetheti az ország üzemanyagellátásának folyamatosságát – közölte a MÁSZ az MTI-vel.

benzinkút

A benzinkutak kasszái abból a szempontból teljesen egyediek, hogy csak a kútoszlopokkal összekötve működhetnek, azaz semmilyen más helyen alkalmazott PC alapú kasszarendszerrel sem helyettesíthetők. Így hiába van bármilyen PC alapú kasszára engedély, ha az nem köthető össze a kútoszlopokkal, akkor azokat nem lehet használni a benzinkutakon – írja közleményében a szövetség.
Az üzemanyagkutak által felvetett problémáról korábban már írt a sajtó. A nemzetgazdasági tárca hétfőn, az MTI megkeresésére azt közölte, hogy nem szükséges az üzemanyagkutak – vagy bármely más kereskedelmi egység – esetében az online pénztárgépek bevezetési határidejének kitolása, mert a jogkövető pénztárgép-üzemeltetőket nem érheti hátrány. Az NGM egyértelművé tette, hogy nem lesz határidő-módosítás.
A szaktárca szerint minden érintettnek meg kell tennie minden tőle elvárhatót a jogszabályoknak való megfelelés érdekében, ami az üzemanyagtöltő állomásoknál minimálisan az üzembe helyezési kód megkérését, a megfelelő rendszer kiválasztását és megrendelését jelenti.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) eddig hat számítógép alapú pénztárgép típusra vonatkozó forgalmazási engedélyt adott ki, ezek között az NGM szerint van üzemanyagkút-kezelő pénztárgép is. „Az átállás tehát megoldható. Amennyiben a NAV hiányosságot állapít meg, szankcionálni fog” – közölte az NGM.

Related Posts

Elstartolt a II. Tisza-tavi PET Kupa

Tizenegy csapat részvételével startolt el vasárnap a folyótisztító és hulladékgyűjtő II. Tisza-tavi PET Kupa Tiszafüredről. A csapatok a pillepalackokból maguk által készített hajóikkal Kisköréig eveznek…

Amerika messze van?

Elborzasztanak az Egyesült Államokban történtek. Nincs jelentősége annak, hogy mindez nem itt zajlik a Lehel téren. Zajlott, csak épp a Deákon a múlt héten. Nem…

Dalt írt az ápolóknak Harsányi Levente

Az ápolók dala című szerzeménnyel fejezte ki érzéseit a – közelmúltban műtéten átesett – népszerű műsorvezető az ápolóknak. Harsányi Levente dalával az Ápolók Nemzetközi Napján…

Hajnóczy Soma mosolyt varázsolt hajléktalan emberek arcára – Rendhagyó módon cselekedett jót a bűvész világbajnok

Több mint 50 000 hajléktalan ember él Magyarországon, akiknek az utca jelenti az otthont. Ezek az emberek napról napra élnek, és már a legapróbb feléjük…