KISCSILLAG AKUSZTIK – IDÁIG TUDOM A TÖRTÉNETET II.

Folytatódik a Kiscsillag népszerű, akusztikus sorozata, az Idáig tudom a történetet. A Kiscsillag 2012 októberében jelentkezett először rendhagyó műsorával, amelynek egyik különlegessége, hogy a zene mellett fontos szerepet kapnak benne prózai szövegek is. Az Idáig tudom a történetet II. újabb kísérlete az irodalmi szövegek és a Kiscsillag-dalok egymásba fonásának.

Kiscsillag

Az új koncertsorozat zenei programja a márciusban megjelent Szeles album szerkesztését követi, és a benne elhangzó szövegrészleteket ezúttal nem felkért irodalmár, hanem Lovasi András írta.

Az Idáig tudom a történetet I.-hez Lovasi Papp Sándor Zsigmond írót kérte fel alkotótársnak, akkor ő írta a dalokat összefűző szerelmi háromszögről szóló kerettörténetet. Most, a második részben Lovasi továbbírta Zsuzsa, Kornél és Péter történetét.

Az esteken most is fellépnek vendégművészek: Péterfy Bori színész-énekesnő vagy Németh Juci énekesnő és Vedres Csaba, valamint Császári Gergely.

Az est irodalmi szövegei mellé így a legújabb Kicscsillag-lemez, a Szeles irodalmi értékű dalai kapcsolódnak. A lemezről Erdős Virág költő, Grecsó Krisztián író és Lévai Balázs szerkesztő- műsorvezető a következőket írta:

„Ezzel az őrületesen zseniális szöveggel egy baj van.
Hogy nem én írtam.”
(Erdős Virág)

„A Holdfényexpressz látott így: előre. A Szeles is ilyen, nem hiszed el, hogy zene láthatja így a kort, hogy benne van a jövőd, ami máris jelen. Nézed magad a Szeles tükrében: ez vagy, ez az ember, ez az állag. A Szeles miatt lesz hangulata, emlékezete, aurája 2014-nek, a Szeles miatt lett ez az idő is valamilyen. Ez a lemez segít meglátni azt, ami a megtörténésekor is emlékgyanús. Ezért nem csak remekmű, de matt felnőttkorunk krómos ragyogása.”
(Grecsó Krisztián)

„Ami a Pink Floydnak a Fal, az a Kiscsillagnak a Szeles.
Fájdalmas pillanatképek, röhejes apokalipszis.
Esünk, kelünk – sírunk, nevetünk.
De a piros pont ott virít a fenekünkön.”
(Lévai Balázs)

Az Idáig tudom a történetet II. áprilisi időpontjai és helyszínei:

Április 17., csütörtök: Veszprém, Hangvilla
Április 19., szombat: Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota
Április 23., szerda: Debrecen, Kölcsey Központ
Április 26., szombat: Hódmezővásárhely, Művelődési Központ

Related Posts

Kiscsillag interjú, mert megjelent a Szeles

Március 7-én mutatta be először a Kiscsillag zenekar a Szeles című új albumot az A38 hajón. A lemez harmadikán jelent meg, de a koncerten nyolcszáz…

Ütős márciusi koncertek a gödöllői TrafoClubban

Márciusban is vár titeket a TrafoClub Gödöllőn, jobbnál jobb koncertekkel! Kiscsillag, Auróra, magna cum Laude, Zorall!

Kiscsillag: Őszi-téli turné – IDÁIG TUDOM A TÖRTÉNETET

2014 őszén ismét folytatódik a Kiscsillag zenekar népszerű, akusztikus sorozata, az Idáig tudom a történetet, 2012 októberében jelentkeztek először ezzel a rendhagyó műsorral, és azóta…

A közönség nem tudta idáig a történetet…

A Kiscsillag zenekar Idáig tudom a történetet 2 című előadását tegnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban láthatta a közönség. Az a közönség, aki jegyet váltott rá,…