Különleges programra számíthatunk szeptember 28-án este 7 órától a MoMkultban. Az este első felében az In Line formáció és vendégeik (Magyar Bori és Barabás Lőrinc) a 2014-ben tragikusan, fiatalon elhunyt Csepregi Gyula emléke előtt tiszteleg koncertjével, a szaxofonművész születésnapja alkalmából. A második felvonásban egy különleges „All Star” Jam Session részesei lehetünk, ahol a zenészek szinte egyedülálló összefogása egy kolléga augusztusi özönvízben megsemmisült hangszerüzletének újjáépítésére jött létre.
Az In Line Group-ot 1989-ben két zenész és jó barát, Vasvári Pál és Csepregi Gyula alapította. A zenekar 2001-ig folyamatosan koncertezett itthon és külföldön egyaránt, a világ legnagyobb jazz-zenészeivel, mint Mike Stern, Alex Acuna, Russel Ferrante, Dave Samuels, Dennis Chambers vagy Dean Brown. Ez idő alatt tizenöt albumot készítettek el, a legutóbbit 2009-ben. A bandában az évek során megfordult a hazai jazz- és popszakma krémje. Olyan legendás muzsikusok is szívesen képviseltették magukat, mint az LGT dobosa, Solti János, vagy a jazz egyik doyen-je, Kőszegi Imre. A sztárok emellett több fiatal muzsikussal is játszottak együtt, akiknek nagy rangot jelentett az In Line-ban zenélni. Csepregi Gyula 2014-ben eltávozott – ennek emlékére lép újra színpadra a formáció.
A magyar zenei szféra megítélése szerint Csepregi az ország „vezető szaxofonosa” volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen közel húsz éves tanári pályafutást tudhatott maga mögött, a fiatal nemzedék nagy része általa kezdte el megismerni a szakmát. Az In Line zenekar több mint 15 albumot adott ki a közreműködésével. 2010-ben munkásságát Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták, de többször részesült nemzetközi elismerésben is. Ötvenhat éves korában, hosszas, súlyos betegség után kellett búcsút vennünk tőle.
A zenekar tagjai:
Vasvári Pál – akusztikus basszusgitár
Nagy János – zongora, billentyűs hangszerek
Szaniszló Richard – marimba, vibrafon
Mogyoró Kornél – ütőhangszerek
Zsemlye Sándor – szaxofon
Vasvári Márton – sampler, electronic percussion
Nagy Ábel – gitár
Vendégművészek:
Magyar Bori – ének
Barabás Lőrinc – trombita
Az augusztus 17-i, Budapestet sújtó özönvíz tönkretette egy kedves barátunk hangszerüzletét (EthnoSound) és árukészletének jelentős részét. A hazai zenészek példátlanul gyorsan és nagy számban fogtak össze, hogy zenéjükkel segítsék az általuk nagyra becsült üzlet mielőbbi rendbehozatalát.
Egy nagyon ritka eseményre kerül sor az In Line koncertet követően. Olyan kiváló muzsikosok állnak majd egy színpadon és zenélnek együtt, akik korábban ezt még nem tették. Igazi zenei csemegére számíthatnak a jazz rajongói. A fellépők sora folyamatosan bővül. A koncert bevétele – a technikai költségek levonása után – teljes egészében az EthnoSound bolt támogatására megy.
A fellépők névsora a teljesség igénye nélkül:
Badics Márk, Bede Sarolta, Béres Eszter, Czibere József, David Yengibarian, Dés András, Fodó Sándor, Gábor Andor, Herr Attila, Hosman Ádám, Jász András, Kardos Dániel, Keönch László, Koós-Hutás Áron, Lamm Dávid, Magyar Bori, Mezőfi István, Miczura Mónika, Mózes Tamara, Murad Abbas, Nemes Janó, Párniczky András, Said Tichiti, Schneider Szilveszter, Szabó Árpád, Szalai Péter, Szendi Gábor, Szőke Szabolcs, Szőke Szandra, Takács Márton, Takács Szabolcs, Tar Gergely, Vázsonyi János
Jegyvásárlás: http://www.getcloserconcerts.com/tisztelges-csepregi-gyulanak-jazz/
Jegyek: 4100, 3400, 2800 Ft.
Jegyek kaphatók az Interticket hálózatában, a mom.jegy.hu-n, valamint a MOMkult jegypénztárában (1124 Budapest, Csörsz utca 18.) is.
Esemény: https://www.facebook.com/events/883206338393820/
Következő koncertjeink:
Zap Mama
2015. szeptember 30. 20h – MoMkult
Kenny Garrett Quintet / Koós-Hutás Áron Electric Trumpet Project
2015. november 02. 20h – MoMkult
Oregon / Kardos String Theory
2015. november 09. 20h – MoMkult
Related Posts
Az Oregon rendkívüli termékenységéről és kreativitásáról szám szerint eddig 29 album tanúskodik. A banda mély és alapvető hatást gyakorolt a hetvenes-nyolcvanas évek improvizatív zenéjére, de…
A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy dzsessz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest…
Első alkalommal szerveznek dzsesszmaratont a Kobuci Kertben, az augusztus 8-i eseményen, ahol a szaxofon kerül a középpontba, a Vázsonyi János Quartet, a Bolla Gábor Quartet,…
Tizedik alkalommal ünneplik a nemzetközi dzsessznapot világszerte április 30-án. A koronavírus-járvány miatt idén is a virtuális térben tartanak koncerteket és beszélgetéseket világszerte, a kapcsolódó ingyenes…