A kortárs jazz egyik legfontosabb zenekara a MoMkultban

Az Oregon rendkívüli termékenységéről és kreativitásáról szám szerint eddig 29 album tanúskodik. A banda mély és alapvető hatást gyakorolt a hetvenes-nyolcvanas évek improvizatív zenéjére, de a kortárs popra és a világzenére egyaránt. A kezdeti kvartett tagjai, Ralph Towner, Paul McCandless, Glen Moore és (az azóta tragikus balesetben elhunyt) Collin Walcott egyedülálló hangszerelésű, tradicionális nyugati jazzt, indiai és keleti zenéket, folkot és fúziós jazz-rockot ötvöző zenei világa a mai napig élő forrása a zenekultúrának. November 9-én este 8 órától a MoM Kulturális Központban láthatni őket, a Kardos String Theory formáció koncertje után.

A gitáros Towner és a zongorán, bőgőn, hegedűn egyaránt kitűnően játszó Moore a University of Oregon hallgatóiként ismerkedtek össze. A 60-as évek végén mindketten Európában folytatták tanulmányaikat: Towner Bécsben klasszikus gitáron, Moore Koppenhágában klasszikus bőgőn képezte ki magát. 1969-ben New Yorkban a Weather Report és a Mahavishnu Orchestra tagjaival zenéltek együtt. A 69-es Woodstocki fesztiválon fellépett Tim Hardin, akinek kísérő zenekarában játszott Towner és Moore is. Amikor készítettek egy lemezt Hardinnal, találkoztak az ütős Collin Walcottal is. Hárman nemsokára megismerték az oboás Paul Mc Candlesst, így összeállt az a legendás kvartett, akik mindannyian a komolyzene felől érkeztek a jazzhez, beleépítve muzsikájukba az indiai és a brazil etnozenét. 1971-ben volt az első koncertjük Oregon néven, ahol azonnal elnyerték a közönség tetszését. Zenéjükben mindenki megtalálja azt a réteget, amit nagyon szerethet: a szép dallamot, a rafinált ritmust, a klasszikus zenei építkezést, a virtuozitást, valamint az egymásra figyelő, magas szintű kamarazenélést.
A hetvenes évek elejének poszthippi-hulláma és világzenei érdeklődése hatalmas sikert hozott az Oregonnak. Az első lemez, a Music of Another Present Era csúcsművé vált, tökéletesen beletalálva a kor hangulatába. Az Oregon zenéjében az indiai zenei hagyomány békésen megfért Towner virtuozitásával, Walcott ihletett táblajátékával, McCandless oboájának sajátos hangzásával. A zenekar népszerűségét mélyen jellemzi, hogy az Apollo 15 űrhajósai az ő szerzeményeiket hallgatták a háromnapos expedíció során, és a Hold két kráterét, az Icarust, illetve a Ghost Beadst ezek után nevezték el.
Walcott 1984-es halála némiképp megtörte az Oregon lendületét, de hamarosan új ütőhangszeres érkezett – nem kisebb név, mint Trilok Gurtu személyében, aki öt évet töltött a zenekarban. 1996 óta Mark Walker a negyedik tag. Bár az Oregon időközben visszatért a „hagyományosabb” dzsesszhez, a tagok és a zenekar alapvető nyitottsága megmaradt. A novemberi koncerten – az időközben visszavonult – Glen Moore helyét Paolino Dalla Porta veszi át.
A zenekar tagjai:

Ralph Towner – gitár/zongora
Paolino Dalla Porta – bőgő
Paul McCandless – fafúvós
Mark Walker – dob/ritmushangszerek

A „Kardos String Theory” Kardos Dániel gitárművész második alkotói formációja. A korábbi, dob-bőgő-szaxofon-gitár felálláshoz képest szokatlan hangszerelés remek lehetőséget biztosít a hivatalosan jazzgitáros végzettségű zeneszerző közel-keleti, balkáni és indiai ritmusok-dallamok, valamint filmzenés, komolyzenei és flamencós zenei hatások által inspirálódott, olykor repetitív, máskor virtuóz zenéjének átértelmezéséhez.

Kardos String Theory
Kardos String Theory

A zenekar tagjai:

Pribay Vali – cselló
Szabó Árpád – hegedű
Kardos Dániel – akusztikus gitár

Jegyvásárlás: http://www.getcloserconcerts.com

Jegyek: 9900 Ft, 8900 Ft, 7400 Ft.
Jegyek kaphatók az Interticket hálózatában, a mom.jegy.hu-n, valamint a MOMkult jegypénztárában (1124 Budapest, Csörsz utca 18.) is.
További információ: http://oregonband.com
Esemény: www.facebook.com/events/1389762728009383

Related Posts

A hazai jazz és világzene kettős ünnepe a MoMkultban

Különleges programra számíthatunk szeptember 28-án este 7 órától a MoMkultban. Az este első felében az In Line formáció és vendégeik (Magyar Bori és Barabás Lőrinc)…

Django Feszt Budapest 2023

A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy dzsessz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest…

Jazzmaraton, szaxofonosok a Kobuci Kertben

Első alkalommal szerveznek dzsesszmaratont a Kobuci Kertben, az augusztus 8-i eseményen, ahol a szaxofon kerül a középpontba, a Vázsonyi János Quartet, a Bolla Gábor Quartet,…

Nemzetközi dzsessznap online eseményekkel

Tizedik alkalommal ünneplik a nemzetközi dzsessznapot világszerte április 30-án. A koronavírus-járvány miatt idén is a virtuális térben tartanak koncerteket és beszélgetéseket világszerte, a kapcsolódó ingyenes…