RÖVIDESEN KEZDŐDIK A 21. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL

Életmód hétvége a legújabb táplálkozástudományi ajánlásokkal – nem csak növényevőknek!


Hogyan lehet meggyógyulni az inzulirezisztenciából és a cukorbetegségből, hogyan olvasható le arcunkról, mint egy térképről az egészségügyi állapotunk, hogyan függ össze a klímaváltozás a táplálkozásunkkal, hogyan válthatunk át fokozatosan a vegetáriánus vagy vegán életmódra? Augusztus 26-27-én Budapesten a 21. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL táplálkozási szakemberek előadásait, relaxációs foglalkozásokat, ételkóstolókat, öko- és bio-termékbemutatókat, zenei és tánc-programokat, valamint filmvetítéseket kínál. Lesz „főzőszoba” is, ahol ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók, valamint idén először a fesztivál keretein belül szervezik meg az első budapesti szakmai szimpóziumot a növényi alapú táplálkozásról. Az esemény idei arca Hevesi Tamás, aki közel 30 éve maga is vegetáriánus. A rendezvényre a belépés ingyenes!
Augusztus 26-án, szombaton reggel 9-kor a 21. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL keretein belül a színházteremben kezdődik az első budapesti szakmai szimpózium a növényi alapú táplálkozásról, ahol többek között szó lesz a vegetáriánus étrend hatása mögött rejlő molekuláris biológiai mechanizmusokról. 10.30-tól Dr. Rodics Katalin kutató biológus, a Greenpeace munkatársa a nagyüzemi állattartás egészségünket és környezetünket károsító hatásairól beszél, 11.45-től pedig Dr. Tamasi József a vegán étrenddel kapcsolatos klinikai tapasztalatokat ismerteti.
Ezzel párhuzamosan több terem színes programjai közül szemezgethetnek a látogatók. A környezettudatos szemléletű rendezvényen többek között szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról, a gluténmentes étrendről, a várandósság és az egészséges táplálkozás kérdéseiről, valamint az inzulirezisztenciából és a cukorbetegségből való gyógyulásról is. A Fesztivál célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezésesel kapcsolatos tévhiteket, illetve, hogy rávilágítson arra, hogyan élhetünk egészségesen sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával.
Szombaton Krizbai Judit és Pápai Ildikó 14.30-kor kezdődő workshopján megtanulhatjuk, hogyan olvasható le arcunkról, mint egy térképről az egészségügyi állapotunk és milyen, saját magunk elvégezhető masszázzsal és tornával tudjuk fiatalítani arcunkat. Vasárnap 10-kor dr. Pásztor Judit arról beszél, hogy speciális étrenddel hogyan előzhetőek meg, vagy tarthatók kordában bizonyos betegségek. Délben Nagy Szaffina várja az érdeklődőket a színházteremben, ahol a vegán étrendről beszél, és néhány recepttel is színesíti előadását, melyek legfőképp azok számára ajánlottak, akik valamilyen allergiában szenvednek, vagy diétára szorulnak, 14 órakor pedig Jankovich Tibor tanácsadó segít eligazodni azoknak, akik szeretnének átváltani a vegetáriánus vagy vegán életmódra.
Idén is lesz „vegán mozi” – ahol számos ismeretterjesztő és dokumentfilmet vetítenek – és „főzőszoba”, ahol a fesztivál teljes ideje alatt ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók és lehetőség nyílik majd természetgyógyászokkal folytatott konzultációra is. A fesztivál több zenei és tánc-programot is kínál, s amíg a szülők főznek, meditálnak vagy előadást hallgatnak, a kicsik a játszószobában tölthetik az időt. A fesztivál a vasárnap 16 órakor kezdődő Az Igazi Szeretet-musical DVD bemutatójával zárul, melynek zenéjét az Oscar- és ötszörös Emmy-díjas Bill Conti szerezte.
Az esemény idei arca Hevesi Tamás, aki immár 30 éve maga is vegetáriánus. „Mikor még dögevő voltam, egyszer elmentem egy laborvizsgálatra, ahol kiderült, magas a triglicerin- és a koleszterinszintem is. Mikor már vegetáriánusként visszamentem ugyanabba a laborba, a doki nem akart hinni a szemének. Kiderült, fantasztikusan jó volt minden értékem! Az tehát, hogy a húsmentes táplálkozás egészségesebb, objektíven is mérhető!” – nyilatkozta az edzőként is dolgozó funky-zenész.
A rendezvényt – melyre a belépés ingyenes – az 1992-ben alapított Egészség-vár Alapítvány szervezi a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (X. kerület, Szent László tér 7-14.). A teljes program: www.egeszsegvar.hu

Related Posts

Vegán gasztrómaffia foglalja el májusban a WestEnd tetejét

Május 10 és 13 között rendezik meg az V. Vegan Food Festet a WestEnd Millennium Tetőkerten, ahol olyan növényi ételkülönlegességeket kóstolhatnak látogatók amilyeneket máshol nem.

Liba sushi, sörkurzus és skót-magyar sörvacsora az V. Márton napi Borfesztiválon

Borok-Libák-Fűszerek címmel négynapos Márton napi Borfesztivál csalogatja a gasztronómia szerelmeseit – november 5-8 között – a Gellért Szállóba, ahol nem mindennapi kínálatban lesz részünk. A…

XVIII. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL – 2014. augusztus 30-31.

Életmód hétvége nem csak növényevőknek – 2014. augusztus 30-31. között rendezik meg a 18. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁLt, amely táplálkozási szakemberek előadásait, relaxációs foglalkozásokat, makrobiotikus és vegetáriánus…

VII. Főzdefeszt és Street Food Show

Új helyszínen, új felállásban talált egymásra a Főzdefeszt és a Street Food Show. Június 7-9-én szokatlan fesztivál-fúziónak lehetünk tanúi. Összeházasodik a Főzdefeszt és a Street…