A Budapest Park a Boldog Emberekért

Az idén nyolcadik szezonját taposó Budapest Park évek óta küldetésének tartja, hogy grandiozitását, szakértelmét, elérését kihasználva segítsen az arra rászorulóknak.


Ennek idén egyik mérföldköve volt az UNICEF Magyarországgal közösen, a Live Aid mintájára szervezett UNICEF fesztivál, amelyen a nyolc sztárfellépő és megannyi ismert közreműködő segítségével több mint 17 millió forintot gyűjtöttek össze a legnehezebb sorsú gyerekekért végzett munka támogatására. Emellett a havi rendszerességgel megrendezett ingyenes gyermekprogram, a Pöttömkert is szívesen lát minden eseményén civil szervezeteket, sőt, hónapról hónapra kiemelten is foglalkoznak eggyel, így például idén az SOS Gyerekfalvak, a Kanga Alapítvány, a Babagenetika Egyesület és Down Alapítvány került fókuszba.
Tavaly gyűjtöttek a Csodalámpa Alapítványnak is, amivel egy súlyosan beteg gyermek, Regő álmát váltották valóra. A sikeren felbuzdulva az idei utolsó, szeptember 1-jén megrendezésre kerülő Pöttömkert előtt újból azt kérik, fogjunk össze egy jó ügy érdekében. A Budapest Park kiemelt célja, hogy boldogságot hozzon az emberek életébe – így kapcsolódtak össze az Együtt a Boldog Emberekért Alapítvánnyal. Ők azért dolgoznak, hogy az elvárható életminőség alatt élő embereket támogathassák. Szívügyük, hogy támogassák a betegek gyógyulását elősegítő orvosi műszerekkel – az alapítványunk elkötelezett például a cukorbeteg gyermekek és fiatalok megsegítése mellett, ezért 2019 évben ezt tűzte ki fő célul. Sajnos, ez a fajta betegség csak rendszeres inzulininjekcióval kezelhető, az adagolásra napi 2-5 alkalommal van szükség. A Budapest Parkkal közösen tehát azt a célt tűzték ki, hogy 1-es típusú inzulinos cukorbeteg gyermekeknek segítenek. Amennyiben te is adományoznál gyerekeknek, küldj egy általad gondolt összeget erre a számlaszámra: 11718048-21438967-00000000 OTP Bank, a közleménybe pedig írd bele, hogy Budapest Park.

Related Posts

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekeket!

Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára…

Gyere, ne félj! – Kinyitott a Budapest Park!

A rendezvények engedélyezésével szép lassan megindultak az emberek a szabad világ felé. Tisztán látszik, mennyire hiányzott minden korosztálynak az élő zene, a koncertek hangulata, a…

“Kedves, mégis bizarr” – belső utazásra invitál furcsa kilencedik évadában a Budapest Park

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei…

Hatalmas sikerrel zárult a Budapest Park UNICEF Segélykoncert

Összefogott a zenész szakma és a közönség a gyerekekért. Vasárnap este több ezres tömeg előtt nyolc élvonalbeli együttes és előadó lépett fel a Budapest Park…