“Kedves, mégis bizarr” – belső utazásra invitál furcsa kilencedik évadában a Budapest Park

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei arculatot a fiatal grafikus, Juhász Levente álmodta meg, központi témája pedig a belső utazás.
Bár ez véletlen, mégis tökéletesen reflektál a Budapest Park idei vadonatúj arculata mögötti gondolatiság a világban kialakult furcsa helyzetre. A szórakozóhely április 23-án indította volna el kilencedik szezonját, ez azonban az ismert okok miatt most várhatóan augusztus 16-án történhet meg. Az arculat megtervezése pedig – mint mindig – már tavaly elkezdődött. Ahogy a Park művészeti kurátora, Etentuk Inemesit meséli, a folyamat már az előző szezon kiértékelése után azonnal elkezdődik – ilyenkor a nemzetközi kreatív színtér felmérése után készít trend előrejelzést, majd a Park irányelveihez igazítva választja ki a lead grafikust.
“Fontos, hogy ugyanazt a vizuális nyelvet beszéljük és rendelkezzen megfelelő technikai tudással, még fontosabb azonban, hogy a leendő lead grafikus személyiségében is legyen valami unikális, valami rendkívüli. Levente animációinak a képi világa azonnal megfogott és úgy gondoltam, hogy az erős kontúrvonalakkal rendelkező, csupán néhány színnel megjelenített, meghökkentő karakterei tökéletesen fognak illeszkedni az előző három évben már kiválasztott grafikusok által megteremtett hagyományokhoz.”


Juhász Levente saját elmondása szerint tinédzserként rengeteg rajzfilmsorozatot nézett és ő maga is szívesen ragadott ceruzát – valahogy így jutott el oda, hogy a MOME animáció szakára jelentkezzen, ahol most éppen végzős. Emellett dolgozott a CUB animációs stúdióban, az Átjáró Másvárosba című sorozatban animátorként, majd később storyboard/animatik gyártóként.
Nagyjából decemberben kezdett el közösen dolgozni Inemesit, illetve a Budapest Park művészeti vezetője, Rimóczi Imre útmutatása alapján, saját bevallása szerint a tervezéssel nagyságrendileg ugyanannyi időt töltöttek, mint a kivitelezéssel.
“Igyekeztem egy olyan képi nyelvvel kommunikálni, ami egyszerre letisztult és pszichedelikus, kedves, mégis bizarr; kevés, mégis sok. A feketén és a fehéren kívül összesen 4 színnel és ezeknek átmeneteivel operáltam, a kompozíciókra pedig a szuprematista festmények és a post-internet illusztrációk rácsozott felosztása volt jellemző.”
Így született meg a 9. dimenzió világa, illetve ezzel párhuzamosan a belső utazás gondolatisága, ami a karantén alatt talán még aktuálisabb téma lett a közönség számára.
“Az én ötletem az volt, hogy idén saját magunkba utazzunk. Rendkívül fontos és nem eleget beszélt téma hogy a figyelemkapitalizmus korában mindenki meg tudja engedni magának azt, hogy egy pillanatra lekapcsolódjon a külvilág disztrakcióiról és türelmesen, rezignáltan tudjon gondolkodni olyan dolgokról, amikre másképpen nem nyílik alkalom.”
Ez a szellemiség pedig tovább boncolgatja a Park lead ügynöksége, az ABSTRCT Group által kitalált sokrétű “Hagyd kint a valóságot” szlogent. A Budapest Park 9. dimenziója teljes valójában tehát várhatóan augusztus 16-án nyitja meg kapuit.

Kapcsolódó tartalom

Újabb három nemzetközi névvel jelentkezik kilencedik szezonja előtt a Budapest Park

A már eddig is hihetetlenül színes, stílusokon átívelő nemzetközi line-upot felvonultató, alig több mint két hónap múlva nyitó Budapest Park három újabb ágyút dörrentett el.…

Deftones a Budapest Parkban – tizennégy év után ad önálló koncertet hazánkban a zenekar

A sacramentoi Grammy-díjas alternatív rock zenekar 1988-as megalakulása óta két utat választ egyszerre – a kőkemény metál határait feszegeti shoegaze és pszichedelikus elemekkel. A Chino…

Ősszel érkezik a jövő héten nálunk koncertező Iggy Pop új albuma

Jövő heti Budapest Parkos koncertje elé Iggy Pop egy igazi szenzációval készült: három év kihagyás után idén szeptember 6-án egy vadonatúj szólóanyagot jelentet meg Free…

Zene füleinknek – népzenei koncertek színesítik a nyáron a Benczúr Kerti Esték programsorozatot

Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték együttműködésének köszönhetően idén nyáron a Benczúr Ház a fekete-fehér filmek mellett szabadtéri népzenei koncertekkel várja…