Új könyvekkel indult újra az élet

Rengeteg friss megjelenésű könyvvel indult a nyár, sokukkal találkozhatunk a Bookline júniusi sikerlistáján. A legolvasottabb könyvek között egyaránt helyet kapott tény- és szépirodalom, az élmezőny első helyét ebben a hónapban is Orvos-Tóth Noémi könyve érdemelte ki, amit egy rendhagyó írás követ a trianoni békeszerződésekről, a listát pedig a romantikus regények egyik legnépszerűbb hazai írója, Borsa Brown zárja.

Orvos-Tóth Noémi pszichológiai írása májusban is a Bookline sikerlistájának élén végzett. Az Örökölt sors népszerűsége töretlen, témája sokak számára izgalmas, hiszen a szerző állítása szerint frusztrációink okait családunk múltjában kell keresni. Ez sokszor nem könnyű feladat, mivel felmenőink traumáit generációról generációra adjuk tovább.


Ablonczy Balázs az ELTE BTK oktatója és az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa új megvilágításba helyezi a Magyarországot 100 évvel ezelőtt szétszakító trianoni diktátum társadalmi következményeit. Az Ismeretlen Trianon összefoglaló kötete rendhagyó módon nem politika- és diplomáciatörténeti sémákat követ, hanem az eseményeket új megvilágításba helyezve elsősorban a társadalom egyes csoportjainak tapasztalataira fókuszál.
Borsa Brown A szárd szikla című könyvében Virginia Angels történetét ismerhetjük meg. A fiatal amerikai lány egy szerelmi csalódást követően Szardínia szigetére utazik, aminek hamar felfedezi a szépségét, ízeit, megismerkedik az ott élő emberekkel, miközben lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekbe keveredik.

A járványhelyzetre való tekintettel idén online tartották meg a Margó Fesztivált, ahol számtalan új magyar irodalmi alkotást ismerhettek meg az olvasók. Spiró György új könyve egy hosszabb és két rövidebb esszét tartalmaz. A Malaccal teljes éveink személyes története mellett két rövidebb esszéje közül az egyik 1989-cel, a másik pedig a jelen és a jövő politikai-társadalmi kilátásaival foglalkozik.
Háy János Ne haragudj, véletlen volt című járványnaplójában személyes terébe engedi be az olvasókat, a bennünk is motoszkáló gondolatokat rögzíti országról-világról, jövőről és múltról.
Tompa Andrea Omerta című könyve 2018-ban nyerte el a Libri irodalmi díjat, Haza című legújabb regényében az otthon elhagyása, a hazatérés égető szüksége játszik főszerepet. Olyan kérdéseket szól a téma kapcsán, mint hogy kiket hagyunk hátra, amikor elmegyünk, van-e még közünk azokhoz, akikhez hazatérünk.
A Libri irodalmi díjat idén Láng Zsolt Bolyai című életregénye nyerte, ami szintén megtalálható a sikerkönyvek között. A könyv Bolyai Jánosnak, a 19. század egyik legnagyobb elméjének állít méltó emléket, miközben bepillantást nyerhetünk egy nagyregényén dolgozó író mindennapjaiba is.
A Libri irodalmi közönségdíjat elnyerő Grecsó Krisztián Vera című regénye, a felnövés kiszámíthatatlan, nehézkes folyamatát egy tizenéves kislány szemszögéből ábrázolja.

Nyár elején sokan vettek kezükbe tényirodalmi írásokat. Nádasdy Ádám Milyen nyelv a magyar? című könyve az anyanyelvünk iránt érdeklődőknek íródott. Az elismert költő, nyelvész és műfordító bevallása szerint alkotása se nem tankönyv, se nem kézikönyv: azzal a reménnyel íródott, hogy be tudja vezetni az érdeklődőket a magyar nyelv rejtelmeibe.
Száz esztendeje, 1920 márciusában választották Magyarország kormányzójává Horthy Miklóst. Személye körül azonban a mai napig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Ungváry Krisztián Horthy Miklós című történelmi könyvében megkísérli pontosan rekonstruálni Horthy mozgástereit, és egyenként teszi mérlegre a kormányzó döntéseit és választásait.
Az Akiknek két anyja van című könyv egy olyan érzékeny témát dolgoz fel, amit Magyarországon évtizedekig az elhallgatás övezett, miközben emberek tízezreinek életét határozta meg. Mártonffy Zsuzsa hiánypótló írása empátiával és éleslátással felszerelkezve tárja fel az örökbefogadás magyarországi történetét és emberi oldalait.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami júliusban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint is Kiss Judit Ágnes
Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg című könyve. A szakmai csapat részéről Szinetár Dóra, színésznő így nyilatkozott a könyvről: „Igazán szép és mély mese, gyönyörű képekkel illusztrálva. Jó szívvel ajánlom a mesét felolvasásra, akár a hat-hét éves korosztálynak, de talán saját olvasmánynak is, kicsit nagyobb, meseszerető gyerekeknek.”

Related Posts

Mindent magunkról

A Bookline januári sikerlistája arról tanúskodik, hogy az ünnepek után, leginkább elmélyülni szeretünk. Hasznos is bekuckózni és okos emberek gondolatait olvasni családról, döntésekről, sorsokról, boldogságról.…

Reneszánszukat élik a versek

Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk…

Segíts magadon és olvass

Egy 2012-ben megjelent önsegítő könyv, Kepes András és Harry Potter osztoztak a dobogón a januári könyves toplistán. A folytatás eklektikus de annál izgalmasabb egyveleget hozott,…

Kepes András könyve a legnépszerűbb

Megjelenése óta a dobogón Kepes András Világkép című könyve, Harry Pottert sem lehetett kiütni a nyeregből, és a fiatal korosztály kedvence, a Nyírd ki ezt…